Kevesebbet érek, ha aprópénzzel fizetek?

- Szép jó reggelt! - lép be a harmincas évei közepén járó fiatalember a meleg, irodaként funkcionáló konténerbe.

- Jó reggelt! - hangzik a nála bő húsz évvel idősebb parkolóőr semmitmondó, robotszerű köszönése.

A rendetlen priccs az ott töltött éjszakáról és korai kelésről árulkodik.

- Egy napijegyet szeretnék kérni. Még mindig 1200 forint, ugye?

- Mi a rendszáma? XXX-111? - teszi fel az őr a kérdését az ablakon kinézve, mert úgy pont rálát az autóra.

- Pontosan - válaszol a jól szituáltnak nevezhető fiatalember. Ugyan nem kap feleletet a fizetendő összegre, mégis előzékenyen elkezdi kiszámolni a pénztárcájából az említett összeget.

Letesz az asztalra egy papír ezrest, majd egyesével szedegeti ki az aprópénzt a pénztárca mélyéről. Az egy darab százforintost egy ötvenes, három tízes és négy ötforintos pénzérme követi. És amint az ujja az ötforintost érinti, a hangulat a tetőfokára hág.

- Még ötforintost is ad? - kérdezi nagyfokú lenézéssel a hangjában a szolgálatot teljesítő öregúr.

- Miért? Az a lényeg, hogy kifizetem, nem? - kérdi a fiatalember, észrevehető felháborodással a hangjában, de azért továbbra is jómodorúan, miközben leteszi az aprópénzt, köztük az ötforintosokat.

- Ha én ötforintost adnék a barátaimnak, a fejemhez vágnák.

- A pénz az pénz, vagy tévedek? - zárja le a témát a vásárló, majd választ sem várva kilép az ajtón.

A párbeszédet a soron következő szerencsésként sikerült végighallgatnom. Nem éreztem szükségét, hogy beleszóljak - egyik féltől sem érkeztek felém arra utaló pillantások, hogy kíváncsiak a véleményemre.

Forrás: Shuttertsock

Így viszont kiváló lehetőségem adódott arra, hogy még időben ellenőrizzem újonnan vásárolt pénztárcám tartalmát: vajon rendelkezem-e az öregúr számára is elfogadható címletekkel. Szerencsére volt egy ezresem és egy kétszázasom, így csendben és megszégyenítés nélkül megúsztam a fizetést.

Kifelé menet azonban elgondolkodtam: valóban ekkora szégyen, ha pontosan kiszámolom az átadni kívánt összeget, nem pedig kerek - netán ropogós, frissen nyomott - címletekkel fizetek? Mikor vált bűnné ötforintossal fizetni? Próbáltam egyszeri esetnek tekinteni, esetleg a parkolós bácsi stílusának betudni a dolgot, de nap végén, bevásárlás után újra hasonló esetet láttam a boltban.

Ott ugyan nem a pénztáros, hanem a türelmetlen vásárlók éreztették neheztelésüket, miközben egy fiatal lány kiszámolta a pénzérméket. Pedig itt sem 1 kiló ötforintos beváltására került sor, csupán 30 forintnak megfelelő aprópénzzel fizetett. És hogy miről árulkodtak a tekintetek? Feszültségről, türelmetlenségről, lenézésről...

Csak sejteni vélem, mik lehetnek a valós, mögöttes okok. Az ominózus eset óta viszont pontosan tudom, hogy az ötforintos hátoldalán a fehér nagykócsag - a magyar természetvédelem címermadara - található. Tudom, hogy 21, 2 mm az átmérője, és 4,2 g a súlya. Ahogyan - most már - azzal is tisztában vagyok, hogy ugyan egy könnyű fémdarab, mégis sokaknál lényegesen többet nyom a latba, mint kellene...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?