Valódi kiút minden szenvedésből

Mindenki élete egyszer elérkezik ahhoz a ponthoz, amikor találkozik a fájdalma legmélyebb középpontjával. Ez a találkozás előállhat egy haláleset, egy szakítás, egy betegség kapcsán - ami közös, az a veszteségtudatot előidéző életszituáció.

Egymással összemérni, összehasonlítani ezeket az élethelyzeteket felesleges - hiszen a lényegét tekintve azonos a hatásuk: a teljes világösszeomlás az értelemvesztettség érzésével kísérve. Olyan, ami a totális bizonytalansággal szembesít minden embert.

Kiteheted a lelked valakiért, mégis elhagynak. Szentelheted minden óvó figyelmed a gyermeked nevelésére, mégis a fejére eshet egy cserép, és hirtelen elveheti tőled az élet. Minden igyekezeted és szándékod ellenére lesznek meghiúsult álmaid, összetört illúzióid, csalódásaid és fájdalmaid. Biztos vagyok benne, hogy egyszer még a legszerencsésebb emberek is felteszik a kérdést: "Miért történik velem mindez?" Nyugtasson a tudat: a változás az élet törvényszerűsége.

Nem vagyok pesszimista. De napjainkban egyre több ember küzd depresszióval. Egyre többen töltik idejüket azzal, hogy darabokra boncolgatják a gyerekkorukat és a múltjukat - abban bízva, hogy a mintáik megismerésével jobban megérthetik önmagukat. És így jobbá válhat az életük. De ez tévedés!

Félreértés ne essék, nem az önismeret fontosságát vitatom, hanem az önboncolgatás értelmetlenségére szeretném felhívni a figyelmet. Hiszen, ha elveszel a fájdalmat kiváltó eseménysorozat feltárásában, akkor csak ideiglenesen oldod meg a problémáidat.

Mert bár megértheted a konkrét ok-okozati láncolatot, sőt, idővel kijelentheted azt is, hogy "feldolgoztad". Mégis, amint egy újabb váratlan szituáció kihúzza a lábad alól a talajt, kezdheted a folyamatot elölről. Egészen addig kiszolgáltatott maradsz az élet hullámzásának, amíg nem mész le a dolgok - így a szenvedés - gyökeréig.

Forrás: Shutterstock

Ez lenne az emberiség keresztje, vagy létezik kiút a szenvedés kálváriájából?

Igen. Azt állítom, hogy ha létezik szabad akarat, akkor lehetőségünk van a hozzáállásunk megváltoztatására is. Ha úgy érzed, valami nagyon fáj, próbáld ki, hogy a szenvedéshez való hozzáállásodra tekintesz, és nem a szenvedésed okára! Ne az eseményre, ne az esemény előidézte gondolataidra - azaz a múltad történetére vagy a jövőd reménytelen találgatására - fordítsd a figyelmedet, hanem keresd meg azt, akihez a szenvedés kötődik!

Ne vágd rá, hogy "én"! Előtte próbáld megfigyelni, hogy személyiséged számos rétege, énképe közül ki az, akit érint a fájdalom! Figyeld "Julit", aki gondolatban pörgeti, hogy elvesztette a munkáját, a gyermekét, a szerelmét... Figyeld meg azt, aki a presztízsen, a szülő- vagy épp a gyerekszerepen, a párkapcsolati státuszon túl is lélegzik benned! Lásd meg, mi marad belőled minden énképeden túl?!

A fájdalom hatására próbálj meg szembesülni ezzel a legbensőbb önmagaddal! Énképeid időről időre változnak - szinkronban a testeddel, a munkáddal, a betegségeiddel, a sikereiddel, a kudarcaiddal, a felfogásoddal. Ezek azok, amiket boncolgatsz személyiséged rétegeiként. És az egyik ezek közül az a szerep, akivel aktuálisan azonosulsz - és aki szenved.

De ki az, aki az életszakaszaidon, státuszodon, változásaidon átívelve is észleli mindezt?

Ne a gondolataidban igyekezz választ keresni, ne mentális szinten írd körül magad! Az csak egy újabb önmagadról alkotott énkép lehetne. Nézd meg, mi maradna belőled a történeteid, az emlékeid és a jövőképed nélkül! Ne hidd el, tapasztald meg! Engedd, hogy kihúzzon a fájdalomból ez az egyszerű kérdés: "Ki szenved? Mi az az én?" És rájöhetsz: énképed aktuális szenvedése nem azonos veled.

Próbáld tudatosan használni fájdalmad erejét, és keresd meg szenvedésed valódi alanyát! Ne ess kétségbe, ha az egyik életszerepedet utoléri a szenvedés! A szőlőtő sem esik kétségbe, ahogy az évszakok váltakozásával termést hoz, megérik, majd elrohad. Része a teremtés és a pusztulás is. Legtöbben a boldogsággal szívesen azonosulunk, míg a pusztulást szenvedéssel tudjuk csak megélni.

Paradox módon mégis ezért nagy kincs ezen időszak az emberi életben, hisz a szenvedés olyan táptalaj, amivel a szőlőfürt perspektívából lehetősége nyílik minden embernek felismerni legbelsőbb, sérthetetlen mivoltát. Ha ez sikerül, akkor már nem veszi olyan komolyan sem az élet őszét, és nem értékeli túl a termést hozó tavaszát sem. Légy hálás, hogy önmagadra ébreszt az élet!

Befelé-látás esélye

Szenvedésünk nem értelmetlen. - Miután az lett. Belátod.

#krtsz

Kertész Kata

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?