Képtelen vagyok veled szexelni, mióta megszülted a gyermekünk.

Fekszünk a hatalmas franciaágyunkban, hárman. A gyerekem anyja, a 4 hónapos kicsi fiunk és én, a büszke apa. Idillikus és egyszerre végtelenül nyomasztó. De küzdök. Hősiesen próbálom feleleveníteni, vagy inkább életre kelteni magamban a vágyat.

Tudom, hogy Anna vágyik rám. És azt is, hogy csak idő kérdése, és elkezd rettegni, hogy biztos megcsalom. Pedig eszem ágában sincs. Mélyen beszívom az illatát, csókolgatni kezdem a nyakát, és ha hinnék istenben, akkor fohászkodnék, hogy kezdődjön már a bizsergés.

De sajnos csak felfordul a gyomrom, ahogy megérzem a melle felől áradó enyhén savanykás tej szagát. Próbálok visszadőlni és szeretetteljes simogatással oldani a feszültség fojtogatását. Látom a fájdalmat a lehunyt szemei mögött is. Elenged egy halk sóhajt, és óvatos léptekkel elhagyja az újabb kudarcba fulladt intim pillanatunk színterét.

Bár a testem tiltakozik, de utánamegyek. Magába roskadva ül a kanapén, és csak bámul maga elé. Nem merem megérinteni, de szinte még csak levegőt venni sem. Tisztában vagyok vele, hogy frusztrált, dühös, és nem érti, hogy mi történik.

Egészen közel ülök hozzá, de csak a fejemben mondom ki a szavakat: szeretlek, de nem bírok veled szeretkezni, mert nem látom benned a nőt. Te a gyerekem anyja lettél. Elképesztően tisztellek, szeretlek, és veled képzelem el az életem, de a szex gondolatától is kiráz a hideg. Vagyis a veled történő szex gondolatától. Ezt meg aztán végképp nem tudnám kimondani. Hiszen még magam előtt is mocskosnak érzem magam.

Mire magamhoz térek a fejemben történt önvallomásból, már sír. Halkan, hogy a pici ne ébredjen fel. Simogatni kezdem a hátát, aminek a hatására rázni kezdi a zokogás. Annyira szeretném kimondani, hogy gyönyörűnek látom. De nem merem, mert joggal kérdezhetné, hogy akkor miért nem fekszem le vele... És nem tudnám kimondani, hogy azért, mert csak az anyát látom benne, a nőt elvesztettem. Valami átalakult a fejemben.

Anyának lenni egy különleges, magasztos állapot. Nem tehetek róla, egyszerűen nem érzem helyesnek, hogy alantas szexuális vágyak tárgyát képezze az a nő, aki világra hozta a gyermekemet, aki most is táplálja, óvja. Mintha valami tiszta, szent dolgot bemocskolnék.

Forrás: Shutterstock

Már maga a szülés is megváltoztatott bennem valamit. Láttam vajúdni. Eszeveszetten kínlódni a fájdalomtól. Kiszolgáltatottan az utolsó csepp erejéig küzdeni. Elképesztő erő van benne. Én már rég feladtam volna, amikor ő még újra életre kelt, és kipréselte a majdnem 4 kilós gyereket. Élesen él bennem a kép, ahogy nőből anyává válik. Próbáltam jó férj, jó apa lenni. Premier plánban néztem végig, ahogy a gyermekünk a világra jön, én vágtam el a köldökzsinórt. Ez volt az első alkalom, ami után azt éreztem, hogy másképp tekintek a feleségem testére.

Később is próbáltam 100%-ig ott lenni mellette. Kenegettem gyulladásgátló olajokkal a begyulladt gátsebet, hogy enyhíteni tudjam a szenvedését. De az egész közben elveszett valami. Ma meglátom a mellét, nem találom izgatónak, mint régen, a kisebesedett mellbimbói elvonják a figyelmemet, mintha ott is az anyaság jelvényét viselné. Igen, tudom, hogy az én gyerekemet táplálja vele. Becsülöm is érte, de a szex nem megbecsülés kérdése.

Még hónapokig küzdöttünk. Én kerülgettem a forró kását, miközben neki elege lett, és összepakolta a cuccaimat. Választhattam, hogy elmegyek, vagy elkezdek beszélni. Ajtócsapkodás, sírás és átkínlódott napok után terápia lett a vége. Helyesebben az építkezés kezdete. Szó szerint izzadtam az első alkalommal. Úgy éreztem magam, mint egy kínpadon.

Elképesztően bizarrnak tűnt, hogy egy harmadik fél előtt kell kimondanom, hogy nem kívánom a feleségem. Nem áll fel rá, akárhogy is küzdök. Viszont mivel ott mondtam ki, és nem otthon, így értő kezek között voltunk. Egy szakember ült velünk szemben, aki rögtön rávágta, hogy ez előfordul. "Mamma effektus" a neve, és egyáltalán nem vagyok selejtes. A feleségem sem csinált semmit rosszul. Nincs hibás, és ha mindketten akarjuk, semmi akadálya sem lehet, hogy újra örömünket leljük a szexben.

Aznap este összebújva aludtunk el. Nem, nem ment minden karikacsapásra. Nagyot küzdöttünk, és még jó párszor omlottunk össze és éledtünk újjá. Idő kellett, hogy rádöbbenjek: nekem nem tett jót, hogy olyan mélységeiben vonódtam be a szülésbe, ahogy. Főleg annak fényében, hogy anyám soha nem vetkőzött le előttem. Nem menstruált, és nem létezett a négy fal között, mint nő. A feleségem pont az ellentéte. Ezt tudtam, és a gyerek születéséig ez afrodiziákum volt. A gyerek megérkezésével viszont kifordult a világ a négy sarkából.

Az első terápián jó magyar szokás szerint szégyelltem, hogy idáig jutottunk. De az utolsónál már büszkén léptem ki az ajtón. A feleségem visszakapta férjét, én a nőt, akit nemcsak szeretek, de kívánok is. Igen, ehhez sokat kellett változnunk. Beszélgetnünk és újragondolnunk. Többek között a gyerek kikerült a hálószobánkból, nem szólítjuk egymást apának és anyának. Anna és Péter vagyunk, akik felháborítóan sokat szexelnek. ;-)

Lipták Péter történetét Baranyai Kata jegyezte le.

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?