"Szia Benő! Jól érezted magad a suliban? Minden rendben volt?" - hangzanak anya részéről a már jól bevált kérdések. Az értékelésekről, a piros és fekete pontokról nem kérdez, nem ezekre kíváncsi.
Ha Benő kapott is valamit, majd elolvassa a tájékoztatóban - nem mintha nagy meglepetés érné olyankor, hiszen többségében piros pontokkal van tele a füzet.
A gyerek rutinosan ledobja a táskát a helyére, miközben gyermeki őszinteséggel, emelt fővel nekikezd mondanivalójának. Tudja, hogy elmondhat mindent, érzi a biztonságot.
- Kaptam egy fekete pontot magatartásból - csalódottság és szomorúság hatja át a szavait.
- Mi történt, Kincsem? - egy megnyugtató, vádaktól mentes kérdéssel folytatódik a beszélgetés.
- Hááát... Matek órán Luca néni adott egy feladatot, hogy mindenki csinálja meg - kezd bele a másodikos fiú. - Egyedül kellett megoldani, és én elsőnek végeztem vele. Aztán a tanár néni mondta, hogy aki kész van a feladattal, tegye fel a kezét. És akkor Tomi is feltette, pedig láttam, hogy ő nem is csinálta meg. Ezért szóltam Luca néninek, hogy a Tomi nem mondott igazat, és nem teheti fel a kezét.Luca néni oda sem jött, csak azt mondta, hogy nincs igazam, és hogy ő tudja, ki az, aki megcsinálta a feladatot. Aztán odament Tomihoz - folytatja kicsit halkabban a fiú -, és megnézte a gyakorlókönyvét.
- Benő, te is tudod, hogy mindenki tévedhet.Tomi előtted ült, Luca néni pedig közelebb állt. Biztosan jól láttad olyan messziről? - bár már a kérdés feltevésekor tudta a választ.
- Anya, biztos jól láttam, és Luca néni is látta. Tudom. Erre Luca néni nekem adott fekete pontot, mert azt mondtam, rosszul látta, és mert feleseltem vele. Anya, a Tomi és Luca néni sem mondott igazat - fejezte be Benő, majd kérdően nézett az anyjára.
Az anya vett egy mély levegőt, megsimogatta a kisfia arcát, és formálni kezdte egymás után a szavakat az igazságért való kiállásról, a tiszteletről és az árulkodásról: mikor, kiért, miért, kivel és mivel szemben kell és szabad egyiket-másikat megtenni. Mindezt egy 8 éves kisfiúnak, szigorúan ügyelve arra, hogy a kisfiú felnőttekhez és az igazsághoz való hozzáállása ne változzon meg gyökeresen.
- De a saját igazamért mindig kiállhatok, ugye? - kérdezi összefoglalóan Benő.
- Igen, mindig meg kell próbálni kiállni - finomít az anya, miközben pontosan tudja, hogy az élet egyik legnehezebb feladatát adta ezzel a válasszal fia számára.
Hiszen hogyan is magyarázhatnánk el egy gyereknek mindazt, amivel még a felnőttek sem tudnak megbirkózni? Hogyan lehet azt szépen tálalni, hogy olykor igazságtalanságok is érik az embert? Hogyan értessük meg vele, hogy noha ő volt a legügyesebb, mégis lehet másé a dicsőség?
A gyerekeknek az az egyik legnagyobb kincsük, hogy gondolkodás nélkül árad belőlük az őszinteség. Éppen ezért számukra nem kérdés, hogy minden helyzetben maximálisan ki kell állniuk az igazukért - mert ők még nem tudják azt, hogy bizonyos szituációkban pont ezzel üthetik meg a bokájukat. Nekünk, felnőtteknek, az a feladatunk, hogy segítsünk megőrizni a bennük élő őszinteséget, úgy, hogy közben megtanítjuk őket a való élet szabályai szerint játszani.
Ám ez egy nagyon vékony jég, hiszen elég nehéz elmagyarázni, miért is érdemes az egyenes utat választani egy olyan világban, ahol sok esetben kisebb-nagyobb hazugságokkal is ki lehet váltani a befektetett munkát és a kitartást. A gyereknevelésnek talán ez az egyik legnehezebb pontja, mert itt nemcsak követendő példaként kell viselkednünk, hanem egy olyan életszemlélelet kell átadnunk, amit sokan egy élet alatt sem tudnak magukévá tenni.
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
