Egy dologban biztos vagyok: én imádtam mindkét terhességemet. Magára az érzésre tisztán emlékszem, földöntúli boldogság volt. Más állapot, várandósság, áldott állapot, terhesség - igen, pontosan így, ebben a sorrendben, trimesztereknek keresztelve.
Nos, ez tényleg más. Egy három hónapig tartó, elemi erejű hormonvihar, amit leginkább sűrű hangulatingadozás és narkolepszia jellemez. Olyankor teljesen normális, hogy a tüzet (vagy nem csak tüzet) okádó sárkány, az angyali nyugalom és a hisztérika üzemmód alig tíz perc leforgása alatt is képes váltakozni. Azután pedig egy nagy szunya - napszaktól és testhelyzettől függetlenül.
Emlékszem, hogy mennyire büdösnek éreztem az addig imádott reggeli kávémat, a férjemen a kedvenc parfümöt, sőt, még az évek óta használt tusfürdő illatától is felfordult a gyomrom. És egy kissé lobbanékony lett a természetem: az idegbaj egy másodperc alatt gyorsult százra.
A tükörben egy csúnya, kövér, pattanásos, kialvatlan zombi nézett rám vissza. És nyomorultul is éreztem magam, mert míg más emberek jó esetben pisiléssel indítják a napot, addig én ott térdeltem, és vezetgettem a porcelánbuszt minden áldott reggel. Már este összefogtam a hajamat, hogy ne reggel kelljen azzal is bajlódni, amikor alvás közben ér az áldás, és csak egy sprintre marad idő hálószoba-fürdőszoba távon. Megdöntöttem a napi legtöbb fogmosás egyéni csúcsát. Aztán ez az időszak szépen elmúlt, és jött a...
A rosszullétek varázsütésre eltűntek. A hangulatingadozást felfokozott érzelmi állapot váltotta fel, ami nagyjából állandósult is, de bármikor képes volt túlcsordulni: taknyom-nyálam összefolyatva zokogtam egy televízió reklámján, akár egy kisgyerek - komolyan: egy tévé, amit a tévében reklámoztak! Kész őrület! Mert annyira megható volt a rengeteg színes labda, ahogyan végiggurultak az egész városon... Úgy vártam a reklám blokkot, mint a messiást, az volt a napom fénypontja. Az a tévé volt akkor minden vágyam.
Vagyis ebben a három hónapban kedves lettem, türelmes és derűs. Azelőtt sosem éreztem, hogy estére izomláz lett volna az arcomban a sok mosolygástól. A tükörből egy kisimult, csodálatos nő nézett vissza rám. Ragyogtam, sziporkáztam, és mindent elfelejtettem - amin iszonyú jókat tudtam bőgni, hangosan, beleadva apait-anyait, majd végül olyan földöntúli megkönnyebbülés és nyugalom lett úrrá rajtam, ami újra mosolyra késztetett. Ám a második trimeszter végére néhány dolog kezdett kissé nehézkessé válni, és jött a...
Ez egy nagyon találó fogalom, mert valóban sok minden terhessé vált számomra. Egyetlen dolog volt, amire akár késő éjjelig is kapható voltam: iszonyatos erővel csapott le rám a fészekrakási láz. Ez egy olyan erős küldetés volt, ami mindent felülírt. Emiatt még a tévéreklámban szereplő tévét is elengedtem. Teljesen magába szippantott a babavilág. Egy gyönyörű habos, könnyed álomországba csöppentem.
Egyszerre volt karácsonyi, szülinapi és minden egyéb ünnepi hangulatom. Szinte minden héten beszereztem valamit a babaszobához. Még a védőnőtől kapott kelengyelistát is kiegészítettem. Felvásároltam mindenféle általam - és a babaholmi áruházak szerint - iszonyúan fontosnak vélt felszerelést.
Az utolsó két hét várakozása életem legelső randijának emlékét idézte. Mikor találgatni próbáltam - tini fejjel, ábrándosan, tapasztalatlanul -, hogy vajon milyen lesz. És a találkozás végül minden képzeletet felülmúlt, és elfoglalta méltóságos helyét a legcsodásabb emlékeim között.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.