Ha elromlik az autónk, szerelőhöz visszük. Sokan hasonlóan gondolkodnak, amikor gyermekükkel szakemberhez fordulnak. De a gyerek nem elromlik, csak jelez. A szakember pedig nem gyerekszerelő.
A gyerek nem "elromlik"
Ha egy autó rosszul működik, akkor 90%-ban az autóban kell keresni a baj okát. Na, a gyerek nem ilyen. Ha ő "működik rosszul" a probléma oka 90%-ban a környezetében keresendő - és ő csak jelzi azt. Vagyis a "problémás" magatartás a gyermek és környezete közötti kölcsönhatás eredménye.
De még mielőtt elkezdünk "felelősöket" keresni, meg "hibáztatni", álljunk meg egy pillanatra! Gondoljunk csak bele: két ember között sosem statikus a viszony, hanem egy állandó kölcsönhatásban, dinamikus változásban lévő kapcsolat van köztük.
Pláne tovább nehezíti a helyzetet, ha a két ember között szülő-gyerek viszony van. Hiszen ilyen esetben találkozik a felnőtt kiforrott és a gyermek még kiforratlan, de már alapvető vonásokat képviselő személyisége, illetve a szülő tapasztalati alapú - de sokszor merev - elképzelései a gyermek naiv hiedelemrendszerével. Továbbá a szülő társadalmi, morális és egyéni elvárásokat képvisel, a gyermek pedig csak szeretne szabadon, ösztönösen létezni.
Sejthetjük, hogy ez mennyi súrlódási lehetőséget rejt magában... Egyáltalán nem "ciki", ha egy ilyen összetett helyzet összetett problémákat generál.
A gyermeked önbizalma a te kezedben van
Miért nem tud ez a gyerek "normálisan" viselkedni?
Hát mert fogalma sincs, hogy mi a normális. Tekintve, hogy ez egy eleve elég összetett fogalom, hiszen általában a többségi társadalom által kialakított írott és íratlan szabályok határozzák meg. Ehhez kapcsolódnak az intézmények, a családok és az egyének saját szabályrendszerei. Ne csodálkozzunk hát, ha egy frissen tapasztaló gyermek még nehezen igazodik ki!
Ha a gyerek "belezavarodik" ebbe a szövevényes elvárásrendbe, akkor a viselkedésével fog üzenni, jelezni. Már egy csecsemő is ki tudja fejezni magát, amikor mocorog, sír vagy mosolyog.
Ösztönösen tesz meg mindent azért, hogy valahogy jelezze a szükségleteit, hiszen ez a túlélésének a záloga. Valójában, ha jól tudjuk őt értelmezni, akkor tökéletes "használati útmutatást" ad saját magához. Viszont a rossz hír, hogy attól, hogy megtanult beszélni, még nem fogja tudni szavakkal kifejezni az ilyen összetett érzéseit. Hanem még sokáig a viselkedése fogja a leginkább tükrözni a lelkiállapotát. Hiszen felnőttként is tudjuk, mennyire nehéz szavakba önteni az érzéseinket, nem igaz?
Kié a probléma?
De "a probléma felmerülése esetén elsőként azt kell eldönteni, hogy kié a probléma" - állítja Thomas Gordon amerikai szociálpszichológus. A probléma tulajdonosa pedig mindig az, akinek gondot okoz a tünet. Akinek az igényeit sérti a másik viselkedése.
Tehát a legfontosabb kérdés, hogy kinek az érdekét szolgálja az elvárt változás - valóban a gyermekét vagy a felnőttét?
"Több piros pontot kapsz te is, ha úgy viselkedsz, ahogy a tanító néni mondja" - és ezzel be is csaptuk magunkat, mert elhisszük, hogy ezzel az üzenettel a gyermekünk érdekét szolgáljuk. És a gyerek valóban örülni fog, ha több elismerést kap a tanító nénitől, de nem mindegy, milyen árat fizet ezért... Biztos, hogy megéri a piros pont, ha közben önmagát elfojtva, szorongva kell léteznie? És lehet, hogy a gond nem a gyermekben van, sőt még csak nem is a tanító néniben, egyszerűen csak a kettejük kompatibilitása nem stimmel...
Nem vagy rossz szülő!
Sok szülő úgy érkezik a szakemberekhez, mintha ott osztogatnák a bukott szülőség bizonyítványát. Pedig a hárítás helyett felvállalni a helyzetet és szakmai segítséget kérni inkább felelősségteljes felnőtt döntés, mint kudarc. Ahogy egy orvos sem kezd el pálcát törni a náthás gyerek anyukája felett, hogy "hogy engedhette így megfázni", úgy a pszichológus sem fog bűnbakot keresni. A szakemberek tudják, hogy egy ilyen helyzetben nemcsak a gyermek, de a szülő is támogatásra szorul, és ebben a helyzetben mindenkinek közös az érdeke: mielőbb megoldást találni.
A megoldásban azonban a szülőnek is együtt kell működnie, különben a szakember tehetetlen. Hiszen ahogy a probléma is rendszer szintű, úgy megoldás is akkor lesz sikeres, ha a rendszer valamennyi résztvevője szerepet vállal. Ha nem változtatom meg azokat a hatásokat, amelyekre a gyermekem problémás viselkedéssel reagál, mitől várom, hogy másképp működjön?
Hogyan lehetsz "elég jó" szülő?
- Fogadd el a gyermeked alapvető lényét, és szeresd olyannak, amilyen! DE a viselkedését szabad és kell is formálni - csak vedd figyelembe, hogy ezt a műfajt ő még csak most tanulja!
- Fogadd el magadat szülőként, de szabad mindig jobbra törekedni. Merj kérdezni vagy segítséget kérni: nem kell mindenhez érteni még szülőként sem!
- Ne gondold, hogy rossz szülő vagy, mert szakemberhez fordultál! Hiszen amikor segítséget kérsz, pont arra törekszel, hogy mindent megtegyél a gyermekedért.
- Vegyél részt a folyamatban, mert rólad is szól, és nem is vagy kihagyható belőle. Minél együttműködőbb vagy, annál gyorsabb és látványosabb lesz az eredmény.
- Törődj magaddal is, mert a gyermeked érdekét az szolgálja a leginkább, ha egy kiegyensúlyozott, önmagával rendben lévő, boldog szülője van!
Mit gondolsz arról a szülőről, aki szakemberhez fordul?
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
