A szülőanyám abortuszra készült

Vajon ők hogy élik meg az életüket meghatározó döntést? Milyen érzés lehet egyszer csak szembesülni a ténnyel, hogy a család, amiben élsz, nem a vér szerinti családod?

Heizer Sárit pici babaként fogadta örökbe a családja. Tőlük kapott új nevet, új életet és szerető gondoskodást. Gyerekként cseppet sem foglalkoztatta, hogy az anyukája és az apukája biológiailag is a szülei-e vagy sem. Mérhetetlen szeretet és gondoskodás vette körül, és neki az pont elég volt. Annyit ugyan tudott, hogy a testvérével ellentétben ő sohasem volt anya pocakjában, mert ő anya szívéből van. Az anyukája így magyarázta korához mérten érkezésének kilétét.

Nem tartottad furcsának, hogy te anyukád szívéből vagy?

Nem. Érdekes, hogy nem furcsának, hanem különlegesnek gondoltam. Igazából fel sem merült bennem, hogy örökbe fogadtak volna. A szüleimnek van két vér szerinti gyermeke és két örökbe fogadott. Kiemelném, hogy a szüleim kifejezetten vágytak vér szerinti és örökbefogadott gyermekre is. Valószínűleg pont ezért ez nem is téma. Nem olyan régen meg is kérdeztem a kisöcsémet, hogy egyáltalán tudja-e, hogy én nem laktam anya pocakjában? Mire csak legyintett, hogy tudja, de ezzel le is zárta.

Mikor értetted meg anyukád szavainak jelentését?

Hát, ez nagyon érdekes volt. Ugyanis én tényleg egy pillanatig sem hittem volna, hogy örökbe fogadott gyerek lennék. Soha, semmi nem utalt erre. Aztán egy délután átjött hintázni az egyik kis pajtásom, aki elmondta, hogy őt bizony örökbe fogadták. Döbbentem láttam, hogy örül neki. Egyáltalán nem értettem a reakcióját. Engem kifejezetten megrémített ez a lehetőség. Így, miután elment, elmeséltem a történetet a szüleimnek, akik akkor leültettek, és nagyon finoman felfedték a valóságot. Nem akartam elhinni. Egyszerűen ez nem volt benne a világképemben. Nem értettem, hogy ha olyan értékes vagyok, egyedi és szerethető, mint ahogy tanították, akkor miért dobott el a szülőanyám? Ezt egy elég nehéz év követte. Dühös voltam és sértett. Felelősségre akartam vonni a szülőanyámat. Majd idővel lecsendesedtek az indulatok, és helyükre kerültek a puzzle darabok.

Ezt hogy érted? Találkoztál a szülőanyáddal?

Még nem. Tervben van, hogy megpróbálom megkeresni, de félek is tőle. Közben fontosnak is tartom. Nem könnyű egyveleg ez. (Mosolyog.) A férjemmel a közeljövőben szeretnénk kisbabát, de a családalapítás előtt még szeretném letudni ezt a találkozást. Hiszen bárhogy is alakul majd, valamelyest trauma lesz a számomra.

Akkor mi került a helyére?

Sok mindent megértettem a lényemmel kapcsolatban. A szorongásaimat, az érzést, hogy nekem többet kell letennem az asztalra, mint másoknak. Soha senki nem éreztette ezt velem, mégis nagyon erősen jelen van az életemben. Így a múltam tudatában már érthetőbb. Ahogy egy véletlen folytán arra is fény derült, hogy a vér szerinti anyukámat foglalkoztatta az abortusz lehetősége. A szüleimnek annyit mondott, hogy nem sikerült az abortusz. Pontosan nem tudják, hogy mi történt.

Már felnőttként jártam egy előadáson, ahol hallottam a kisgyermekkori halálfélelem és a nem kívánt terhesség közötti összefüggésről. Sírva jöttem ki. Gyerekkoromban éjszakákon át ültek mellettem a szüleim, miközben patakokban ömlött a könnyen, vert a víz. Rettegtem az elalvástól, mert elemi erővel tört rám a halálfélelem. Féltem, hogy elalszom, és többé nem ébredek fel. Hazamentem, és megkérdeztem az anyukámtól, hogy járhatott-e a szülőanyám abortuszon? Döbbenten állt velem szemben, hiszen erről soha nem beszéltek nekem. Azt is tudom, hogy a testalkatomat tőle örököltem. Szinte mindig eszembe jut, amikor tükörbe nézek, és ez mosolyt csal az arcomra.

Nyitókép: iStockphoto