Már régóta anya voltam, csak még nem ismertem a fiamat

Orvosnál nem jártunk, nem paráztuk túl a dolgot: belecsaptunk. Röviddel ezután még elmentünk álmaink útjára. Az utolsó napokban hirtelen iszonyatos rosszullét fogott el: napokig nem múló magas láz, hányás, vértenger. Nem, akkor még nem gondoltunk semmi rosszra, hiszen majd' minden hónapban szenvedek egy pár napot, még, ha nem is ennyire.

A következő nyáron rábeszéltem a férjemet, hogy menjünk el néhány vizsgálatra egy meddőségi klinikára. Kaptunk is időpontot három héttel későbbre. A vizsgálat reggelén pozitívat teszteltem."Pici lehet még a baba, meg sem nézem ultrahangon, menjenek el nyaralni, és ha utána is két csík lesz a teszten, jöjjön vissza!" - mondta az orvos. Mi el is indultunk: családként utaztunk el, de már csak ketten tértünk vissza...

Megint eltelt pár év, és a legjobb barátnőm a második baba érkezésének hírével fogadott. "Hát, úgy alakult, hogy hazaértünk, és csak megtörtént, elfelejtettünk védekezni... De hát tudod, hogy van ez." - csattant az arcomba az örömhír. Belül üvöltöttem. "Nem, nem, képzeld el, hogy nem tudom, hogy van ez! Nálunk nincsenek spontán egymásnak esések, kiszámolt, peteérésre összpontosított együttlétek vannak! Szombaton háromkor! Érted te ezt? Nem érted!"

"Ülj le, mondani szeretnék valamit!" - anyám sosem drámázza túl a dolgokat, szóval rögtön tudtam, hogy valami nagy dolog következik. "Az unokatestvéred és öcsédék is kisbabát várnak" - bökte ki végül, az arcomat fürkészve. "Tök jó! Ez fantasztikus!" - könnyekig meghatódtam, anyám meg fellélegzett. "Azt hittem, nehezebben viseled majd, hogy nekik rögtön összejött, neked meg..." Persze, hogy örültem, miért is ne örültem volna?

A sógornőm gyorsan gömbölyödött. Héthónaposan, elegáns, csipke menyasszonyi ruhában hihetetlen harmónia áradt belőle, annyira sugárzóan szép volt! A nyári meleg elől egy árnyékos belső udvarra menekültünk, ott készült a családi fénykép. "Kellene olyan is, ahol csak az anyák, nagymamák, kismamák szerepelnek!" - suhant át a fejemen, aztán belém hasított a gondolat: de hát itt csak én nem vagyok anya! Csak év végén tudtam meg, hogy tévedtem.

A hazaköltözése előtti utolsó napon készült egy fotó is rólunk, amelyen mi, újonnan születő kis család, a régi téglával kirakott lépcsőn ülünk. Nézem a fotót, és könnyek szöknek a szemembe. De hiszen én a tetvéremék esküvőjén már anya voltam... csak még nem ismertem a kisfiamat!

Haizer Tímea

Nyitókép: iStockphoto