"Ha felnövök olyan akarok lenni, mint anyu!" - hangzik el a mondat sok kislány szájából. Hát az enyémből soha az életben nem hangzott el, az biztos!
Hogy is akarhatnék olyan lenni? Hiszen az önző, rideg anyám élő pajzsként használt az alkoholista apám ellen, aki mind lelkileg, mind fizikailag terrorizált minket. Nem volt soha elég fájó a verés, vagy elég nagy a megaláztatás ahhoz, hogy az anyám elhagyja az apámat - jó kifogás természetesen mindig akadt...
De ezzel csak magát győzte meg arról, hogy nincs más választása! Én tudtam: csak arról van szó, hogy őt választja - helyettem. Mert még mindig szereti. Dacára mindannak, amit tett vele, velünk!
Hát ezért, ha meghallom azt a szót, hogy "család", nekem csak a vasárnapi ebédek végeláthatatlan sora jut eszembe, amikor előadva a tökéletes családot, körbeültük az ebédlőasztalt. De közben csak azt vártuk remegve: mibe tud ismét belekötni apám, mi szolgál majd tökéletes ürügyként egy kiadós verésre?
Ezt kaptam én, mint családi példát.
Sokáig nem akartam gyereket. Mert úgy gondoltam: nem tehetem tönkre valakinek az életét. Érdekes, de nekem nem is futott át az agyamon, hogy jó anya is lehetek...
Olyan mélyen belém égett gyermekkorom minden borzalma, hogy bele se gondoltam, lehet ezt máshogy is csinálni, az én gyerekemnek nem kell úgy felnőnie, ahogy nekem kellett!
Aztán múltak az évek, és megismertem a páromat. És lassan, de biztosan elkezdett bekúszni a fejembe a gondolat, hogy esetleg lehetnénk többen is ebben a kapcsolatban, nem csak mi ketten. De még mindig nem tudtam beszélni róla.
Ehhez hozzájárult a társadalom nem kis nyomása is. Mert mindenki úgy gondolta, a portástól a szomszédig, hogy nekem bizony ideje már szülnöm - és nem is rejtették véka alá a véleményüket. Én pedig csak álltam előttük zavarodottan és némán.
Az idő múlásával a szorongás egyre kisebb lett, és képes lettem kinyitni a kaput - ha csak résnyire is. De ahogy bekukkantottam lelkem e rejtett zugába, kiderült, hogy amitől igazán félek az az, hogy nem fog szeretni a gyerekem.
Ugyanisén sem szeretem a szüleimet. Sok időmbe és terápiába került, mire ki tudtam ezt mondani. Összeköt minket valami megmagyarázhatatlan biológiai ösztön, de ennek már régen semmi köze a szeretethez! Azonban mára már eljutottam odáig, hogy igenis, akarok gyereket!
Mert nem az a lényeg, hogy nekem milyen anyám volt, hanem az: én milyen anyja leszek a gyerekemnek. Sokáig tartott, de végre ki tudom mondani: nem leszek olyan anya, amilyen nekem jutott! Én nem ő vagyok! Mert ő mindig magát választotta. Én a gyerekemet fogom.
Vágó Tímea
Nyitókép: iStockphoto
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.