A sors iróniája és a fekete humor itatta át annak az embernek az életét, aki hadifogolyként élte túl a világháború borzalmait. Kurt Vonnegut a kortárs világirodalom egyik meghatározó alakja.
19 évvel ezelőtt, 2007. április 11-én hunyt el Kurt Vonnegut, az amerikai irodalom egyik legfurcsább és legőszintébb hangja. Kurt Vonnegut az a fajta író, akit az ember tinédzserként fedez fel, és harminc évvel később is leveszi a polcról, mert valamiért mindig aktuális.
Forrás: Boston Globe
- Egy drezdai vágóhíd pincéjében vészelte át a város porig rombolását, ami örökre meghatározta sötét humorát és háborúellenes szemléletét.
- Volt kudarcot vallott autókereskedő és elutasított egyetemi hallgató is, mielőtt a Macskabölcső és az Ötös számú vágóhíd a generációja hangadójává tette.
- Egész életében a sors fintorával küzdött, a láncdohányos írót végül nem a cigaretta, hanem egy banális otthoni baleset vitte el 84 éves korában.
Az indianapolisi srác, akinek minden rosszul sült el
Kurt Vonnegut gazdag családba született Amerikában, ami jó kezdésnek hangzik, csak épp nem tartott sokáig. Az alkoholtilalom és a gazdasági válság együtt nullázta le a családot, anyja pedig lassan összeomlott: depressziós lett, függő, majd 1944-ben, anyák napján öngyilkos lett. Vonnegut éppen hazafelé tartott, hogy együtt ünnepeljenek. Ehelyett egy történet vége várta. Ez a fajta rossz időzítés később az egész írásmódját meghatározta.
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másvalakiért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.
Ezután katonának állt, Európába került, aztán német fogságba esett. Drezdába vitték, a másik világhírű író, Erich Kästner szülővárosába, ahol egy üzemben dolgoztatták a foglyokat, malátaszörpöt gyártottak kismamáknak, ami az egész szituációnak valami groteszk ízt ad.
Szállásuk egy vágóhíd pincéje volt, és pontosan ez mentette meg az életét: 1945. február 13-án a szövetséges brit és amerikai bombázók szőnyegbombázással porig rombolták Drezdát.
Vonnegut és társai a föld alatt túlélték az egészet. Amikor feljöttek, egy füstölgő romváros fogadta őket. Ezt az élményt több mint húsz évvel később, az Ötös számú vágóhíd című könyvében írta meg.
Újságíró, tanító és autókereskedő is volt
Hazament, megnősült, beiratkozott a Chicagói Egyetemre, de a diplomamunkáját annyira nem értették, hogy egyszerűen nem fogadták el. Nem azért, mert rossz volt, hanem mert nem tudták hova tenni. Ezután jött egy hosszú, kissé kínos időszak: PR-szövegek, újságírás, tanítás, és igen, egy ideig autókat árult. Az a fajta élet ez, amit senki nem képzel egy későbbi világhírű íróról. Közben folyamatosan írt és folyamatosan visszautasították.
Forrás: Archive Photos
Kurt Vonnegut az Ötös számú vágóhíddal vált világhírűvé
Első könyvei megjelentek ugyan, de szinte észrevétlenül. Az irodalmi áttörés 1963-ban jött, a Macskabölcsővel, amely főleg az egyetemi ifjúság és az irodalmi underground körében aratott komoly sikert.
Az igazi világhír azonban csak 1969-ben érkezett meg, amikor kiadta az Ötös számú vágóhídat, azt a könyvet, amelyet a drezdai élményéből akart megírni, és amellyel huszonöt évig nem boldogult.
A regény felkerült a bestsellerlistára, Vonnegut egyik napról a másikra egy egész generáció hangadója lett. Ebben minden értelmet nyert: az a furcsa humor, az idővel való játék, az abszurditás, mind abból a drezdai pincéből nőtt ki.
És ekkor jött a sors fintora: a Chicagói Egyetem, amelyik korábban nem adott neki diplomát, elfogadta a Macskabölcsőt szakdolgozatként. Így végül mégis megszerezte a mesterdiplomáját. Nem fiatalon, nem időben, hanem pont úgy, ahogy az ő történetei működnek: egy kicsit elcsúszva.
Magánélete sem volt egyszerűbb. Hat gyereket nevelt, közülük hármat úgy, hogy a nővére és annak férje halála után egyszerűen magához vette őket. Aztán elvált, egy ideig nem tudott írni, majd újranősült. A depresszió végig ott maradt vele, mint egy makacs kísérő.
Be akarta perelni az egyik cigarettagyárat
Vonnegut groteszk világlátására tán nincs is jobb példa, mint mikor – sajátos tréfából - elhatározta, hogy beperli az egyik cigarettagyárat, méghozzá egy egészen abszurd indokkal. A per alapja: A „be nem tartott ígéret”. Vonnegut 12-14 éves kora óta láncdohányos volt, és évtizedeken át szívta a szűrő nélküli cigarettát. A „vádja” ellenük a következő volt: hazug csomagolás. Azt reklamálta, hogy a cigarettásdobozokon ott a figyelmeztetés, miszerint a dohányzás öl. Vonnegut ekkor már a nyolcvanas éveiben járt, és felháborodott azon, hogy a dohánygyár még mindig nem ölte meg őt. Érvelése viccesen, de a tőle megszokott világfájdalommal azt állította, hogy a gyártók hamis reményt keltettek benne a gyors halállal kapcsolatban, ehhez képest ő még mindig él, és kénytelen elviselni a világ borzalmait.
„82 éves vagyok. Kösz szépen… gyár! A dohánygyárak megígérték, hogy megölnek, erre itt vagyok, és még mindig élek.”
Kétszer próbált leszokni a cigarettáról, kétszer visszaszokott. Egyszer azért, mert meghízott, másodszor azért, mert attól félt, hogy cigaretta nélkül nem tud írni. A halála sem volt átlagos. Nem betegség vitte el, amire számított, hanem egy banális baleset: elesett a lakásában, súlyos fejsérülést szenvedett, és 2007-ben meghalt.
Szövegei egyszerűek, de nagyot ütnek
Ami utána maradt, az nem hatalmas életmű számokban mérve. Tizennégy regény, néhány novelláskötet és esszé. De ezek a könyvek makacsul életben maradtak. Időről időre betiltják őket, ami az ő esetében inkább reklám. Rajzolt is furcsa, szinte gyerekes vonalú ábrákat, melyek első ránézésre komolytalanok, de pontosan ugyanazt csinálják, mint a szövegei, egyszerűnek tűnnek, aztán hirtelen nagyot ütnek.
2010-ben szülővárosában, Indianapolisban megnyílt a Kurt Vonnegut Múzeum és Könyvtár, ahol a kéziratok és a korai, büszkeséggel megőrzött visszautasítólevelek mellett megtekinthető az írógépe, a rajzai, a dedikált könyvek és igen, a cigarettája is. A múzeum egyik gesztusa, hogy ingyenesen ad az Ötös számú vágóhídból példányokat azoknak a diákoknak, akiknek az iskolájában betiltották a könyvet. Ez pontosan az a fajta válasz, amire Vonnegut maga is büszke lett volna.
Nyitókép: Oliver Morris/Getty Images
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
