A mogorva zseni, aki négy évig festette a Sixtus-kápolna mennyezetét: Michelangelo igazi legenda volt

Michelangelo makacs és hirtelen haragú művész volt, aki egész életében haragban állt a világgal. Pontosan 551 évvel ezelőtt, 1475. március 6-án született. Már gyerekkorában érződött, hogy esze ágában sincs beállni a sorba: neki nem kellett a biztonságos, unalmas polgári élet. Követ faragott, festett, tervezett, és közben állandóan harcolt: megrendelőkkel, pápákkal, sőt néha saját magával is. 

Michelangelo, a makacs zseni, aki nem alkudott meg 

Gyerekként állítólag többet rajzolt, mint amennyit beszélt. A családja nem örült annak, hogy művész akart lenni. Abban az időben a szobrászat inkább kétkezi mesterségnek számított, nem fényes karriernek. De Michelangelo hajthatatlan volt, nem lehetett a művészpályáról lebeszélni. Fiatalon bekerült Firenze pezsgő művészvilágába, ahol az ember vagy eltűnt a tehetségek között, vagy kitűnt közülük. Michelangelo munkái pedig kimagaslottak a többiek közül. Amíg a többiek pusztán szépen faragtak, ő drámai erőt vitt a kőbe. 

A márványhoz különös viszonya volt. 

Napokig képes volt dolgozni, alig pihent, közben pedig elhanyagolta a külsejét, nem evett, csak a munkának élt. 

Michelangelo és a mennyezet, amelyet nem akart elvállalni 

Kevesen tudják, hogy a Vatikánban lévő Sixtus-kápolna freskóinak megalkotása eredetileg nem szerepelt Michelangelo álmai között. Szobrásznak tartotta magát, nem pedig festőnek. Amikor megbízást kapott a kápolna kifestésére, nem ujjongott örömében. Sőt, gyanakodott, mert úgy vélte, csapdába akarják csalni, hogy belebukjon a túl nagy feladatba. 

Aztán mégis belevágott. És amit ott létrehozott, az nem egyszerű templomi dekoráció lett, hanem egy elementáris alkotás. A mennyezeten testek feszülnek, fordulnak, élnek. A legenda szerint háton fekve festett, a festék csöpögött az arcába, a nyaka fájt, a szeme égett, de emberfeletti munkát végzett. Közben levelekben panaszkodott, verset írt a szenvedéseiről, mégis folytatta. Négy éven keresztül dolgozott a freskóval. A mű benne van abban a tíz festményben, ami forradalmasította a művészetet. 

Michelangelo Dávid szobra hol található? 

A Dávid-szobor egy több mint öt méter magas alak – egy hatalmas, korábban már félbehagyott márványtömbből készítette. 

Amikor először bemutatták Firenzében, az emberek megdöbbentek a méretén és az erején. Voltak, akiket zavart a meztelensége, mások politikai jelképet láttak benne. Ma a szobor a firenzei Galleria dell’Accademiában látható, és szinte folyamatosan tömeg áll előtte. 

A Sixtus-kápolna mennyezete még ennél is monumentálisabb vállalkozás volt. A freskó több mint ötszáz négyzetmétert borít be, és amikor elkészült, az emberek egyszerűen nem hittek a szemüknek. A figurák hatalmasak, izmosak, drámaiak – sokak szerint túl merészek is voltak egy templom falára. Aki belép, ösztönösen felnéz. És hiába láttuk már ezerszer képen, élőben egészen más: egyszerre nyomasztó és lenyűgöző, mintha a mennyezet nem festve lenne, hanem megmozdulna felettünk. Leghíresebb részlete, amit mindenki ismer: Ádám teremtése. 

Michelangelo, az örök elégedetlen 

Hiába ünnepelték már életében, Michelangelo ritkán volt elégedett. Mindig talált valamit, ami nem lett tökéletes. 

Nem volt könnyű ember, kifejezetten nehéz természetűnek tartották. 

Soha nem nősült meg, nem alapított családot, az életében a munka volt az első. Legismertebb múzsája a költőnő, Vittoria Colonna volt, akivel inkább intellektuális kapcsolata volt. Michelangelo számára a szerelem nem csupán érzelem volt, hanem a földöntúli szépség keresése. 

Michelangelo idős korára már legendának számított. Közel kilencvenévesen halt meg Rómában, hosszú, munkával teli évek után. Még az utolsó időszakban is dolgozott, terveket javított, rajzolt. A halála után kisebb „művészeti csata” alakult ki a teste körül: Róma magának követelte volna, de végül titokban Firenzébe szállították, ahol nagy tisztelettel temették el. Már akkor is nemzeti kincsnek számított. 

Nyitókép: Stock Montage/Getty Images