Haditudósítóként dolgozott a fronton, elmegyógyintézetet leplezett le és rekordot is döntött a világ első oknyomozó újságírónője

Nellie Bly eredeti nevén Elizabeth Jane Cochran 1864. május 5-én született a pennsylvaniai Cochran's Millben. Apja, Michael Cochran egyszerű munkásemberként kezdte pályafutását, majd sikeres vállalkozóként olyan gazdag lett, hogy a várost, ahol életek is róla nevezték el. Elizabeth hatéves volt, amikor az apja váratlanul, végrendelet nélkül elhunyt. Vagyona 13 felé, 13 gyerekére egyenlő részben szállt. Nellie anyja nem tudta fenntartani a hatalmas földterületet, ezért elköltöztek. Bly édesanyja újra férjhez ment, de brutalitása miatt 1878-ban el is vált a férjétől. A család anyagi helyzete nem volt fényes, ezért az akkor 15 éves Elizabeth otthagyta a tanárképzést és édesanyjával Pittsburgh-be költözött, ahol a két bátyja is élt, és ahol későbbi újságíró karrierje is elindult.

Újságíró születik

Bly, hogy hozzájáruljon a családi büdzséhez, munkát keresett, de hiába volt iskolázottabb testvéreinél, jóval kevesebb lehetősége volt, mint nekik. A Pittsburgh Dispatch nevű újságot ekkoriban kezdte rendszeresen olvasni.  Itt talált rá arra az írásra, melynek szerzője, a XIX. században jellemző, elmarasztaló véleménytcikket írt azokról a nők, akik a gyereknevelés és háztartásvezetésen kívül vagy ahelyett önálló karrierre vágynak. Elisabeth annyira dühös lett az újságíróra, na és persze az írást megjelentető lapra is, hogy azonnal tollat ragadott, és a „Kis árva lány” jeligével olvasói levelében kérte ki magának a nők nevében a szerző véleményét, és azt kérte, hogy biztosítsanak több lehetőséget a nőknek a munkaerőpiacon tekintettel azokra, akik családjuk anyagi jólétéért küzdenek. A főszerkesztő, George Maddennek tetszett a levél, felhívást adott közre „Kis árva lány, jelentkezz!” szöveggel, és Elisabeth-nek nem kellett kétszer mondani. Bár Madden meglepődött, amikor szembesült a ténnyel, hogy nem férfival van dolga, ám meglátta a lányban rejlő lehetőségeket, és felkérte, hogy dolgozzon a Dispatch riportereként. Elisabeth Jane Cohrane ekkor vette fel az akkor népszerű zeneszerző, Stephen Foster egyik dalának címében szereplő Nellie Bly nevet.

Önként vonul elmegyógyintézetbe

Nellie oknyomozó újságírásba kezd, nőkkel kapcsolatos témákról ír, többek között arról, hogy a hölgyeket válóper esetén hátrányos megkülönböztetés éri vagy, hogy a gyári munkásnőknek milyen körülmények között és milyen kevés bérért kell dolgozniuk. A gyártulajdonosok panaszkodnak, amiért az újságírónő szerintük lejáratja őket, fenyegetni kezdik a lapot, ezért a szerkesztő kevésbé megosztó, kimondottan női témák felé tereli őt. Ám Bly-t nem nem kötik le az öltözködési tippek, mindkét nemhez szólni szeretne, ezért összepakol és fél évre elutazik Mexikóba, onnan küldi a Pittsburgh Dispatch-nak a mexikói kormányról, a szegénységről és korrupcióról, cenzúrázott cikkekről és bántalmazott szerzőikről szóló leleplező cikkeit. A mexikói kormány nem ugrál örömében, így Nellie-nek sürgősen távoznia kell az országból. Pittsburgh-be visszatérve színházkritikákat ír, ám ez nem igazán köti le, ezért úgy dönt, új munka után néz.

New Yorkba költözik, de rendkívül nehezen talál női riporterként munkát a férfiak uralta szakmában. 1887-ben beront az ország akkoriban egyik vezető lapjának számító New York World  irodájába, azzal, hogy szeretné megírni az Egyesült Államok bevándorlóival kapcsolatos tapasztalatokat, de a szerkesztő, Joseph Pulitzer elveti az ötletét, ajánl azonban mást. Felkéri Bly-t, hogy beépülve vizsgálja meg az állam egyik leghírhedtebb, a Blackwell-szigeten fekvő elmegyógyintézetét. Bly elfogadja a kihívást: úgy dönt, mentális betegséget színlelve felveteti magát az intézménybe, hogy első kézből szerezzen információkat a visszaélésről. Nellie Brown álnéven jelentkezik az intézménybe, hogy a monogramja alapján a lap könnyen követni tudja, ha esetleg bajba kerülne. Bátor és merész tette miatt a történelem egyik legjelentősebb újságírójaként tartják nyilván a mai napig. Tapasztalait az újságcikkeken túl a Tíz nap az elmegyógyintézetben című könyvében is megírja.

Bly a tíznapos beépülés után is marad a leleplező cikkeknél, ír az állami törvényhozásban jelenlévő korrupcióról, a gátlástalan munkaközvetítőkről és a csecsemők fektepiaci adás-vételéről. Az olvasók szeretik a tényekre szorítkozó, mégis együttérző stílusát.

Karrierje 1889-ben új magasságokba ér: Jules Verne 80 nap alatt a Föld körül című sikerkönyvét elolvasva úgy dönt, ő is megkerüli a bolygót. Utazásáról a New York World naponta jelentet meg cikket, történetét az egész ország követi. Útja mindössze 72 napig tart, amivel világrekordot dönt, ám néhány hónappal később George Francis Train üzletember a maga 67 napjával megdönti Bly világcsúcsát.

A továbbiakban olyan prominens személyekkel készít interjút, mint Emma Goldman anarchista író és aktivista vagy Eugene Victor Debs szocialista politikus, szakszervezeti aktivista. Fontos történeteket ír meg, mint Jacob Coxey „munkáshadseregének” bevonulása Washington DC-be (A Coxey tábornok néven is ismert politikus többek között azért küzdött, hogy az Egyesült Államok fordítson pénzt a munkanélküliségre, a munkahelyteremtésére — a szerk.) vagy a szintén a munkások jogaiért tartott chicagói Pullman-sztrájk.

Milliomos feleségként visszavonul az újságírástól, majd üzletasszony lesz

Nellie Bly 30 éves, amikor hozzámegy Robert Seamen milliomoshoz, és visszavonul az újságírástól. Iparmágnás férje 1903-ban meghal, így onnantól Nellie irányítja elhunyt férje két óriásvállalatát. Az üzleti életben is helytálló Bly több, az olajgyártáshoz kapcsolódó találmányt szabadalmaztat, amelyek közül sokat még ma is használnak. Előtérbe helyezi az alkalmazottak jólétét, egészségügyi ellátásokat és rekreációs lehetőségeket biztosít számukra, ám a pénzügyeket rosszul kezeli, alkalmazottai csalásának áldozata lesz, a két cég csődbe megy.

Bly visszatér az újságíráshoz, egyetlen női haditudósítóként Európából tájékoztatja az amerikaiakat az első világháború eseményeiről, és továbbra is a nőket érintő legfontosabb kérdésekkel foglalkozik. 

Nellie Bly, aki bebizonyítja, hogy egy nő is képes ugyanarra a teljesítményre, amire egy férfi, 1922. január 27-én tüdőgyulladásban hal meg. A halála után Arthur Brisbane, a 20. század egyik legismertebb amerikai lapszerkesztője úgy emlékezett rá, mint „Amerika legjobb riporterére”.

Nyitókép: Shutterstock