Volt idő, amikor apáinkon múlott, mennyit ért egy nő

Miért is írok erről? Mert az utóbbi időben több cikket is készítettem a gésákrólés valódi kommentháború alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a japán előadóművészek vajon prostituáltak-e vagy sem. Ez pedig arra késztetett, hogy kissé megvizsgáljam közelebbről is a témát és úgy az egész prosti-kérdést. Kezdjük is az elején. Kiket takar a prostituált kifejezés...

Jelen vonatkozásban

Ez a meghatározás igen jól körülírja, ki a prostituált és ki NEM az. Nem prosti a háziasszony, akinél odakap a vacsora. Nem prosti a fiatal lány, aki elhagyja a barátját – még akkor sem, ha egy másik szerelem kedvéért teszi. Nem prosti a titkárnő, aki elgépeli a szöveget és nem prosti az a nő sem, aki elhaladva a gödröt ásó munkások mellett nem reagál a trágár beszólásokra.

Prostituáltak azonban valóban léteznek és léteztek is mióta ember él a földön. Akadnak, akiket kényszerrel vesznek rá, hogy odaadják a testüket idegeneknek. Akadnak, akik olyan rossz anyagi vagy szociális körülmények között élnek, hogy bár önszántukból választják ezt az utat, voltaképpen nincs nagyon alternatívájuk. És akadnak olyanok is, akik luxuscikkekért, csillogásért és sok pénzért bocsátják áruba magukat. Ám ez a kérdés még ennél is – hogyan és miért lett azzá ami – összetettebb, a gyökerei pedig a régmúltba nyúlnak vissza, érdemes tehát megvizsgálni, hogy a nők helyzete miként alakult egészen a XX. századi viszonylagos szabadságig. Valamint, hogy össze lehet-e mosni a jelen kor örömlányait és luxusprostituáltjait a múlt hetéráival, gésáival és kurtizánjaival.

Házi prostituáltak

Vegyük példának azt a teljesen bevett szokást, amikor a nőket konkrétan eladta a családjuk. Nem, nem a nyomorgó nincstelenekről beszélek, akik egy kis zsák aranyat kaptak szerencsétlen lányért – sok esetben a gésák is így kerültek az okijákba -, hanem mondjuk a nemesekről, akik úgy választottak a lánygyermeknek férjet, hogy az a család számára előnyös legyen. Némi föld, némi befolyás és máris kívánatossá vált a kérő. Nem számított, ha beteg, ha öreg vagy púpos.

Így ment ez az arisztokrácia körében, de bizony a királyi udvarban is. Sőt a szegényebbek sem voltak kivételek. „Suba a subához, guba a gubához"

A szerelem vagy a nő akarata pedig az esetek nagyobb részében mit sem számított. Anyagi javakért cserébe gazdát cserélt – az apa fennhatósága alól átkerül a férj uralma alá. Ez bizony így ment a XX. századig, sőt bizonyos kultúrákban még ma is ez a bevált szokás.

A nő nem létezhetett férfi nélkül, hiszen mivel nem dolgozhatott és általában az anyagi javai felett sem rendelkezhetett, így képtelen volt az önálló életvitelre. Sokáig se írni, se olvasni nem tanították meg a lánygyermekeket és a szavazati jog is csak álom volt a számukra. A nevük „Csend!", az akaratuk nulla, az életük kiszolgáltatott egy olyan férfi kényére-kedvére, akit nem ők választottak.

Hetérák, gésák, kurtizánok

Ezt a nézőpontot szem előtt tartva nézzük akkor meg ismét a gésákat vagy akár azokat a nőket, akik szabad akaratukból választották ezt a „mesterséget". Már az ókorban is léteztek olyan nők, akik a testükből éltek és mindezt nem kényszerből vállalták. Mi vezérelte őket? Az indok lehetett ez is, az is. Mindenesetre érdemes tudni, hogy a hetérák, gésák, kurtizánok vagy nevezzük bárhogyan is a tanult és művelt nőket, akik a férfiakat szórakoztatták az évezredek során, sokkal nagyobb szabadságot élvezhettek, mint erkölcsös társnőik. Olyan tudásra tehettek szert – irodalom, művészet, politika terén -, olyan anyagi függetlenséget is kialakíthattak maguknak, amely egy háziasszony számára elérhetetlen volt.

– és nem kis befolyással rendelkeztek, sőt bizonyos esetben köztiszteletnek is örvendtek.

Persze, ma már más időket élünk.A nők tanulhatnak, dolgozhatnak, anyagilag függetlenek lehetnek – legalábbis bizonyos országokban. De ne keverjük a múltat a jelennel. Mert a múltban a nők helyzetét mindenképpen a férfiak határozták meg és sok választásuk nem volt...

Nyitókép: Shutterstock