Al Capone: Főállásban gyilkolt, hobbiból jótékonykodott!

Ő volt a 20. század első felének legbefolyásosabb chicagói bandavezére, aki prostitúcióból, szerencsejátékból és illegális szeszcsempészetből tartotta fenn kiterjedt és fényűző birodalmát.

Sikerét a szesztilalomnak köszönheti, ami az alvilág legendás korszakát hozta el a 1920-as évek Amerikájába. Ebben a világban farkastörvények uralkodtak, a fényűzés mellett nem voltak ritkák a véres leszámolások. Éppen ezért a bandaháborúkba a tehetetlen rendőrség sem mert beleavatkozni, mert ha megpróbálkoztak vele, véres megtorlások követték az akciót. Ráadásul hatalma csúcspontján kb. 1000 korrupt chicagói rendőr dolgozott Caponénak, akik egy kis jutalomért cserébe valahogy sosem vették észre az alkoholt a lokálok poharaiban.

Bármilyen meglepő, az érvelés második része való igaz. Al Capone sokat jótékonykodott, mert nagyon vágyott az emberek szeretetére, de persze maffiavezérként ezt nehezen érhette el. A nagy gazdasági világválság alatt ő nyitotta meg Chicago egyik első ingyenkonyháját, ahol kígyózó sorokban álltak sorba levesért a rászorulók.

A konyha naponta háromszor biztosított meleg ételt, kávét és fánkot a munkanélkülieknek, anélkül, hogy kérdéseket tettek volna fel nekik, vagy szégyenérzetet keltettek volna bennük. Naponta átlagosan 2200 chicagóit szolgáltak ki, akik közül a sokaknak ez volt az egyetlen élelemforrása. Sőt, hálaadáskor 5000 adag marharaguval járultak hozzá a rászorulók ünnepi vacsorájához. Az utcán járva beszélgetett az emberekkel, kezet fogott velük, bátorította őket. Sokaknak munkát is ajánlott. Azt beszélték, többet tett Chicagóért, mint maga az állam.

Capone igyekezett mindenhol látványosan segíteni, ahol a kormány nem tudott. Rendszeresen adakozott segélyszervezeteknek, és sok adományt adott özvegyeknek és árváknak, akár ételről vagy ruhákról, akár alkoholról volt szó. Mivel pedig az alkohol tiltott volt, de sok nélkülözőnek vigaszt nyújtott, az emberek elnézőek voltak a csempészettel szemben.

A chicagói általános iskolákba is gyakran szállíttatott tejet. Egyébként a tejben nagy üzleti lehetőséget fedezett fel. A hűtőszekrény elterjedése előtt a tej hamar romlott, ráadásul nem volt még rajta lejárati dátum. Az utóbbi bevezetését Capone lobbizta ki a városvezetésnél. Ez azért jött neki kapóra, mert csak neki volt a környéken ehhez megfelelő nyomdája.

A jazz zene is sokat köszönhet neki. Abban a korban ugyanis a fekete zenészeket a legtöbb klubban nem tűrték meg (aki látta a Zöld könyvcímű filmet, annak van fogalma a helyzetről, ami a 20-as években még az északi államokra is jellemző volt). Caponét viszont nem érdekelte a bőrszín, már csak azért sem, mert az ő családja is bevándorló volt. Ezért például azt is örömmel engedte, hogy Louis Armstrong az egyik lokáljában játsszon.

De mivel fő tevékenysége közismert volt, jótettei ellenére is sokszor felmerült az emberekben, hogy szabad-e bármit elfogadni egy bűnözőtől. Egy a Harper's Magazine-ban megjelent írás kétkezű óriásnak nevezte, aki egyik kezével öl, a másikkal etet. A The Bismarck Tribune lap egyik korabeli száma azt írta: "Egy éhes ember éppen annyira örül, ha levest és kávét kap Al Caponétól, mintha bárki mástól kapná." A Daily Independent pedig azon ironizált: félő, hogy ha Capone indulna a polgármester-választáson, rengeteg szavazatot szerezne a leveses konyhához hasonló marketingje miatt.

Nyitókép: Shuttertsock