Szomorú volt ez a nap két nappal ezelőtt. Ismét egy olyan ember hagyta itt a világot, aki jobban ismerte a gyerekek lelkét bárkinél. Süsü, a sárkány, Pom Pom és Mirr-murr kitalálója örökre elment.
Ki ne izgult volna lélegzetvisszafojtva, mikor elűzték Süsüt a testvérei? Ki ne érzett volna együtt a magányos sárkánnyal, ki nem nevette halálra magát a Sárkányfűárus figuráján? Mesélni sokféleképpen lehet, de így csak ő tudott. Nem csak a gyerekek szívébe férkőztek be a főhősei emberi esendőségükkel, felnőttként sem tudtad kivonni magad a hatásuk alól. Nem csoda, hiszen ő maga is ilyen volt: jóságos tekintetű, az emberinél is emberibb, akinek egész lényéből szeretet áradt.
Negyven évvel ezelőtt éppúgy megtalálta történeteivel a gyerekek lelkét, mint most, pedig a változó világban mindennél nehezebb örökérvényűnek lenni. Neki sikerült. Talán, mert az első pillanattól az utolsóig szívből csinálta, amit csinált. "Ezt a vágyat senki sem érti, Se gyerek, se nő, se férfi. Senki, senki itt a világon, Mi is az én titkos nagy álmom" - énekelte Süsü, aki legjobban arra vágyott, hogy befogadják. Hogy a kitalálója mire vágyhatott a legjobban? Azt hiszem, arra, hogy meséljen. És ezt mindennél jobban csinálta.
"A mese örök. A mese pedig azért örök, mert a közönsége is örök. Amíg gyerekek vannak, addig mese is lesz, és a gyerekek sem változnak lényegesen, alapállásuk örök. Mert mi a gyerek viszonya a világhoz? Meg akarja ismerni, és meg akarja hódítani, és ebben segít többek között a mese is" - mondta egyszer. Talán nem véletlen, hogy ugyanazon a napon született, mint Hans Christian Andersen. Jön még vajon utánuk olyan, aki örök klasszikus marad?
Azt hiszem, ha megkérdezhetnénk, azt akarná, hogy egy meséjével emlékezzenek meg róla otthon a családok. Nálunk biztosan így lesz. Hiszen a sztorik, a mondatok, a figurák ugyanannyit jelentenek a férjemnek és nekem, mint a fiunknak. Mert ha viccesen azt mondom a suli előtt: "Picur, megvárhatlak?", nevetve jön rá a válasz...
Nem "csak" Kossuth-díjas költő és író volt, és a Nemzet Művésze. Ennél jóval több. Kicsit mintha minden gyerek barátja lett volna. Azt mondta: "Nem tehetek arról, hogy megszülettem, és nem tehetek arról, hogy meghalok. Ami a kettő között van, arról tehetek. Ez az én szabadságom, ha úgy tetszik, öröklétem." Köszönjük, amit a kettő között kaptunk.
Nyugodj békében, Csukás István.
Nyitókép: Origo
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
