Kapcsolatuk azonban nem volt mindig harmonikus, és nem csak a kölcsönös elismerésen alapult, hanem mindenekelőtt a rivalizálás jellemezte. Mindezzel együtt kettejük barátsága 1906-tól egészen Matisse haláláig tartott. Az emberek általában olyan barátokat keresnek, akik hasonlítanak rájuk, azonban Matisse és Picasso a tehetségük és ambícióik kapcsán találtak egymásra.
Személyiségük közötti különbségek jól érzékelhetőek, ugyan mindkét férfi nagyon karizmatikus, de egészen másképpen. Matisse tizenkét évvel idősebb, józan, higgadt, visszafogott és megfontolt, határozott és magabiztos ember, körülbelül egy professzor habitusával.Picasso ellenben impulzív és szenvedélyes, egy életerős energiabomba, kísérletező kedvvel és hatalmas birtoklási vággyal.
A két művész barátsága életrajzilag és a művészetükben egyaránt izgalmas adalék. Matisse az egyike azon keveseknek, akiket Picasso tisztelt, rajta kívül még egyedül egy kortárs, Paul Klee érdemelte ki nagyrabecsülését. Viszont senki nem jelentett számára olyan sokat, mint Matisse, szinte hódolattal tekintett az öreg festőre.
Persze Matisse önzetlensége nagyban hozzájárult ehhez a barátsághoz. A spanyol festő elismerésre vágyott, mindent uralni és birtokolni akart, ami nemcsak a nőkkel való kapcsolataiban, hanem a férfi barátaival szemben is megmutatkozott. Nem mondhatjuk rá, hogy könnyű ember lett volna, nehezen tűrte - illetve valójában sehogyan sem -, hogy ne ő legyen az első.
Csak alattvalói és rajongói lehettek, számos barátját, művésztársát alázta meg és lehetetlenítette el - vagy legalábbis mindent megtett azért, hogy ez megtörténjen. Voltaképpen az intrikák mestere volt, aki képtelen volt udvaroncok nélkül élni. Így igencsak nagy elismerésnek számít az a nyilatkozata, hogy Matisse az egyetlen, akinek a véleménye számít számára.
A két művész személyesen először a párizsi modern művészek mecénásainál, az amerikai Stein testvérek híres szalonjában találkozott. A Stein testvérek úgy tartották, hogy a rivalizálás jó hatással van a művészet előremozdítására, ezért mindent meg is tettek, hogy a két festőt féltékennyé tegyék egymásra.
Ekkor még mindketten a nyomor szélén tengődtek, Picasso az akkori szerelmével, Fernandével élt egy nyomorúságos bérelt lakásban. Bandába verődve járta a Montmartre lejtőit, ópiumot szívott, és átmulatott éjszakák után festette műveit.
Matisse pedig családapaként, a legnagyobb szegénységben élt a feleségével és gyermekeivel. Öt évbe tellett, amíg róla és újfajta művészetéről beszélni kezdett az egész főváros. Tanítványai és követői voltak, ami persze nem azt jelentette, hogy ne lettek volna továbbra is komoly egzisztenciális gondjai.
Ezekben az években igazi drámai harc zajlott kettejük között a legeredetibb címért - és természetesen a vásárlókért. Különös, hogy Matisse habitusából adódóan sokáig nem is vette észre, hogy egy csatározás résztvevője. Ő a kezdetektől bátorította festő kollégáját, meghívta a műtermébe, bemutatta a családjának. Hitte, hogy ha összefognak, az egyszerűbbé teszi az avantgárd művészek boldogulását, hiszen mindenki profitálhatna a másik sikeréből. Matisse igazán remekül vizsgázott emberségből - és ez nem is esett nehezére.
Picasso igazi művészi áttörése az Avignoni kisasszonyok című festményével történt. Matisse azonban nem látta meg a képben a mesterművet, állítólag megfogadta, hogy kinyírja Picassót, mert a festmény provokatív paródiája a modern művészeti mozgalmaknak.
Ezzel a véleményével azonban nem volt egyedül, még Leo Stein és a spanyol barátai is megdöbbenéssel és értetlenséggel fogadták. Ez persze nem jelentett mást, csak annyit, hogy a két festőnek teljesen más elképzelése volt arról, hogy mit is jelent számára a modern festészet. A kettejük közötti baráti kapcsolat megingott egy kicsit, ezzel együtt durcáskodva ugyan, de mégiscsak megmaradt.
Azonban a Stein testvérek addig feszítették a húrt, ameddig két táborra nem osztották a környezetüket. Gertrude a Picasso tábor, testvére, Leo pedig a Matisse tábor vezetője lett. Picasso követői csak fokozták ezt a feszültséget. Hogy felvidítsák barátjukat, a Montmartre utcáin Matisse-t gyalázó plakátokat ragasztottak ki. Szó szerint hadjáratot indítottak az idősebb festő ellen.
De Matisse hamarosan túltette magát mindezen, és elhatározta: nem hagyja, hogy ez az abszurd ellenségeskedés tönkretegye a kapcsolatukat. Jól tudta, hogy milyen nehéz helyzetben van fiatal kollégája, csodálta a tehetségét, és újra és újra megpróbált neki segíteni. Emberi nagyságát mutatja, hogy elvitte Picasso műtermébe az orosz műgyűjtőt, Szergej Scsukint, aki el volt ragadtatva festményeitől, és hamarosan Matisse mellett a spanyolnak is az egyik legjelentősebb támogatója és vásárlója lett.
Amikor Matisse 1954-ben meghalt, a nagy kortársnak volt egy periódusa, amikor rajzai a mindenkinél jobban tisztelt barát munkáira emlékeztettek. Miután ismerősei figyelmeztették a hasonlóságra, Picasso egy kicsit sem sértődött meg, de még zavarba sem jött, röviden csak ennyit válaszolt: "Igazuk van, de miután Matisse már nincs közöttünk, valakinek folytatni kell a munkát, vagy nem?" Kell ennél nagyobb elismerés?
Nyitókép: AFPforum
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.