Benkő Laci bácsi, nekem te voltál a kedvencem

Ülök a gép előtt némán, folynak a könnyeim és egyre csak azt hajtogatom magamban: ez rohadtul nem igazságos.

Ahogy azt megírtuk, elhunyt Benkő László. A híres zenész már régóta több betegséggel küzdött, ezért sajnos nem volt kizárható, hogy ez a tragédia még idén bekövetkezik. De én most nem a nyers tényekről akarok beszélni, nem akarok több rákot és tüdőembóliát emlegetni, csak még egyszer utoljára szeretném elmondani, mit jelentettél nekem, Benkő Laci bácsi. 

Alig voltam 20 éves, amikor egy étteremben dolgoztam pultosként abban az utcában, ahol Laci bácsi is lakott. Minden nap lejárt valami harapnivalóra, vagy egy pohár italra, így ismertem meg. Végtelenül közvetlen ember volt, mindig bearanyozta a napom, ha beugrott hozzánk. Nem a mai celebekre jellemző rideg távolságtartással akarta megmutatni, mekkora sztár, hiszen neki nem volt szüksége ilyesféle izzadtságszagú eszközökre ahhoz, hogy kiharcolja a környezet tiszteletét. Sőt, kiharcolnia sem kellett, hiszen mindenki tudta, ki ő és nem ismerek olyat, aki ne szerette volna. 

Fűszeres parfümöt használt, hatalmas kalapban járt és mindig egy szép sál lógott a nyakában. Idővel mindegyikről mesélt, hiszen míg elszürcsölte az italát, szívesen beszélgettünk. Megmutatta az ékszereit, elmesélte, melyik honnan származik és sokat mesélt a zenekar életéről, kalandjairól és nehézségeiről. 

Fotó: Origo

Számomra minden alkalom olyan volt, mint egy mesedélután, imádtam elkalandozni Laci bácsi történeteinek világába. Pont akkor készült a zenekar az Omega 50. évfordulós jubileumi koncertjére, és mikor kiejtettem a számon, hogy még sosem voltam Omega koncerten, Laci bácsi berakott a kocsiba, mint egy zsák krumplit, és elvitt magával a főpróbára. Kis 20 évesként ez számomra óriási élmény volt és most, 30 éves fejjel is értékes emlékként él a szívemben. 

Sosem felejtem el, ültem a tök üres nézőtéren, és figyeltem, ahogy a zenekar próbálgatja a dalait. Tisztán emlékszem a pillanatra, mekkora boldogság ült ki Laci bácsi arcára, amikor hangszer volt a keze alatt - mint aki meditatív állapotba került, lényéből sugárzott a vidámság, egyszerűen jó volt ránézni, ahogy játszott. 

Kb. 2 évig dolgoztam abban az étteremben, ez idő alatt pedig megismertem Laci bácsi családját, gyerekekkel, unokákkal együtt. Olyanok voltak, mintha távoli rokonaim lennének, akikkel nagyjából nyomon követjük egymás életét. Aztán engem elszólított a sors a következő mérföldkövemhez, és el kellett búcsúznom. Laci bácsitól pedig kaptam ajándékba egy fa gyűrűt, melyben egy pici darab elefántcsont található. Ezzel kívánt nekem sok boldogságot és sok szerencsét az életben. A mai napig őrzöm ezt az ékszert. 

Laci bácsi! Hősiesen küzdöttél, végigkísértem a távolból az utad, és tudd, hogy példaértékű az a pozitivitás, amivel viszonyultál az időnként nagyon nehéz helyzetedhez. Amíg élek, nem foglak elfelejteni, te vagy a kedvenc zenészem!

Maradok tisztelettel, nyugodj békében.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Origo

    Ezt olvastad már?