A középkori fiúkat kéjnők oktatták a szerelemre!

Éva óta tudjuk, hogy a nők buják, csábítók és kielégíthetetlenek. Bekebelezik a férfit, felkínálják magukat, vagy eladják a testüket. E történelmi sztereotípiát minden korszakban táplálták.

De vajon hogy virágozhatott a szexipar olyan időben, amikor a szabadosság is ördöginek számított?
Ha középkori prostitúcióról beszélünk, sokaknak jut eszébe a Velencei kurtizán című film, ahol Veronica Franco sosem látott bájjal űzi a világ legősibb mesterségét. A pénzért nyújtott szexuális szolgáltatás azóta sem volt romantikusabb a filmvásznon.

A valóság azonban közel sem volt ilyen éteri: míg a férfiak azzal bujálkodtak, akivel csak akartak, a nő már akkor is kurvának számított, ha sok partnere volt. Igaz volt ez a zabigyerekek anyjára is - olyan megesett nőkre, akiket egy botlás miatt örökre megbélyegeztek.

Bár nincs túl nagy szakirodalma a prostitúció történelemben betöltött szerepének, a fennmaradt dokumentumok furcsa kettősségről árulkodnak. Mivel a középkori keresztény egyház azt is meghatározta, hogy milyen szexpózban enyeleghet egy 25 év alatti terhes nő, nem nehéz elképzelni, mit gondoltak a szajhákról a vallási méltóságok. Meglehetősen sok tinta fogyott el az egyház dilemmája miatt, amely egyetemes paradoxonná vált: hogy lehet egyszerre tolerálni és elítélni a bűnös kéjelgést? Végül sikerült.

Forrás: AFPforum

Miközben bűnnek tartották, elismerték a prostitúciót, mint szükséges rosszat, ami megvéd a még nagyobb bűntől. Lényegében írásban kimondták, hogy a szajhák védik meg a tiszteletreméltó városi nőket a csábítástól. A hajadon lányokat pedig a romlástól - azzal, hogy fiatal fiúkat tanítanak meg a test örömeire. Ezért a városi hatóságok támogatták a bordélyházak működését. Elterjedt nézet volt az is, hogy a kurtizánok jelentősen mérséklik a felgyülemlő szexuális energiából fakadó erőszakot, így akár a háború kockázata is csökkenthető.

Persze az egyház sürgette a kéjelgőket, hogy menjenek férjhez vagy álljanak be apácának, de az üzlet túlságosan jövedelmezőnek bizonyult. A bordélyok ugyanis gyakran épültek egyházi tulajdonú földeken, amiért komoly bérleti díjat fizettek. A korszak püspökei nem csupán egyházi emberek voltak, hanem államférfiak, politikusok is, akik nem álltak ellen a zsíros haszonnak.

Már Szent Ágoston is megmondta A rendről című művében: ha felszámolnánk a prostitúciót, minden felett átvennék az uralmat a zabolátlan vágyak. Aquinói Szent Tamás pedig érzékletes hasonlattal mutatta be a szexipar fontosságát. "A prostitúció olyan, mint egy pöcegödör a palota alatt... bűzlik ugyan, de ha eltüntetnék, mindent elöntene a mocsok." A prostituáltak így olyan, az egyház szemében végzetes bűnnek számító "botlásokat" előzhettek meg, mint a szodómia vagy a maszturbáció.

Persze az éjszaka pillangói nem simulhattak be egyszerűen a decens hölgyek közé. Ha a városvezetés nem tudta kiebrudalni őket, akkor legalább szabályozta az életüket. Milánóban például fekete köpenyt kellett húzniuk, Firenzében kesztyűt, kalapjukat pedig csengő díszítette. Aki pedig nem hordta az egyenruháját, komoly büntetésre számíthatott.

Azért némi védelemhez is jutottak. A bevételük egy részét leadták, de a törvény szerint nem adósodhattak el. Tiltották a bántalmazásukat, hozzájutottak az orvosi ellátáshoz, és korlátozták a kuncsaftok számát is. Szent napokon természetesen tilos volt a munka, így a szajhák is meglátogathatták a templomot.

Az isteni kegy azért nem volt teljes körű: keresztény temetést ugyan nem kaptak, de legalább áldozhattak. Mire elérték a harmincat, a kurtizánok szavatossága lejárt, jobbára szegényház, éhhalál vagy a koldulás jutott nekik. No és a tudat, hogy hány lányt és asszonyt védtek meg a szexualitás bűnétől...

Forrás: Shutterstock
Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?
Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. ;)

Nyitókép: AFPforum

    Ezt olvastad már?