Reményik Sándor: Istentől és a morfiumtól várta a megváltást.

Egy istentisztelet alkalmából hallottam először Reményik Sándor verset. "Ne próbálj!" - harsogta a plébános a költő sorait. Annyira emberiek és szívhez szólóak voltak ezek az Istent fájdalmasan kérlelő sorok, hogy több gondolatot is szerettem volna olvasni tőle.

Soha nem találkoztam vele az iskolai tananyagban. Annak ellenére sem, hogy már egy évszázaddal ezelőtt is nagy költőként ünnepelték. A születő erdélyi magyar irodalom úttörője volt. Hírnevét azoknak a szenvedélytől fűtött verseinek köszönhette, melyeket Erdély Romániához csatolása ihletett.

Végvári álnéven született alkotásaiban maradásra buzdította az erdélyi magyarságot. A kivándorlás ellen emelte fel szavát, amikor így kiáltott fájdalmában Eredj ha tudsz című versében: "Leszek őrlő szú az idegen fában/ Leszek az alj a felhajtott kupában/Az idegen vérben leszek a méreg/Miazma, láz, lappangó rút féreg/De itthon maradok!"

Erdélyben titokban adták kézről kézre a műveit, és mivel a Végvári-versek Magyarországon is rendkívül népszerűek lettek, így a Kisfaludy és a Petőfi Társaság tagjai sorába választotta a költőt. Az eredetileg joghallgató Reményik a szembetegsége miatt nem fejezhette be tanulmányait. De nem kellett félnie a nélkülözéstől, hiszen építész apjától örökölt vagyona lehetővé tette, hogy szenvedélyének, az írásnak élhessen.

Forrás: Wikipedia

 

Tépelődő, depresszív ember volt, aki morfiummal oldotta szorongását. Sokat betegeskedett, sok időt töltött szanatóriumban. A természetben és Istenben kereste a belső békét.

Alkalmatlannak tartotta magát a párkapcsolatra, de két nő, a tájfestő Szőcsné Szilágyi Piroska, illetve Judik Józsefné Imre Ilona is lelki társnak szegődött mellé. Ők azonban elhagyták a "süllyedő hajót", mint sokan mások ekkoriban, és Magyarországra költöztek. Ennek ellenére egész életükben hű társai maradtak, és a különös hármas csak a két asszony halálával bomlott fel.

Talán Babits Mihály Reményik 50. születésnapjára írt esszéje mutatja meg, milyen ember is volt valójában. Csöndes, tartózkodó, szemérmes jellemű emberként írja le, aki a nehéz, küzdelmes években felelősséggel viseltetik minden egyes leírt szó iránt. Olyasvalaki, aki költői tehetségénél is többet mutatott meg verseiben: az emberi értékeit.

Meghalni mégis egyedül kell - írta meg egyik utolsó versét halála előtt. Ekkor már szinte csak kórházi szobákban élte az életét. Súlyos depresszióját abban a korban még nem tudták eredményesen gyógyítani. Egyik bevett módszer az inzulinsokk-terápia volt. Nagy adag inzulint adtak a betegnek, aminek hatására kómába került, majd ébredés után egy megújult elmeállapot jellemezte. Csakhogy az egyik ilyen kezelés után a költő többé nem tért magához. Mindössze 51 éves volt, amikor elment, a Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Forrás: She.hu
Nem baj, ha nem vagy rutinos író. ✍️ Ha eddig csak a fióknak írogattál, akkor itt az alkalom, hogy megmutasd, mire vagy képes!

Mit kell tenned, ha részt akarsz venni a pályázaton?

Írd meg egy maximum 3500 karakteres cikk formájában, hogy mit gondolsz az alábbi idézetről - majd küldd el nekünk a jelentkezes@she.hu email címre április 30-ig!

Oszd meg velünk, és a legjobb cikkeket megjelentetjük az oldalon!

Nyitókép: Wikipedia

    Ezt olvastad már?