A magyar vidék és a Bálint-napi hagyományok

Kérem, amikor felmerült az ötlet, hogy én (!) a Valentin-napról fogok írni, felgerjedt bennem a szittya magyar! Majd ha New York utcáit ellepik augusztus huszadikán a Happy Steve transzparensek! Majd ha ők is méltón megülik a mi ünnepeinket, na majd akkor én is belekúszok ebbe a rózsaszín vattacukorba mártott, negédes buzulásba, amit február tizennegyedike alkalmával sokan művelnek.

Mondjuk az is igaz, hogy én egy antiromantikus lény vagyok.Olyan, aki a nyári tücsökszóval, balatoni naplementével súlyosan terhelt estéken is egyetlen kérdést tesz fel a párjának: "Van szúnyogriasztó?".

Pedig mások ilyenkor szokták tévedésbe ejteni a kedvesüket azzal, hogy megígérik nekik az örök hűséget, és rájuk teszik a marhabillogot egy eljegyzési gyűrű formájában.

Forrás: iStockphoto/GeorgeRudy

Szóval azt terveztem, hogy gyúrok ebből a Valentin-napból egy takonygalacsint, és örökre a szemétre vetem, mint haszontalanságot! Sőt: egyenesen, mint emberhez teljesen méltatlan hülyeséget, ami megint csak a kereskedőknek jó! Úgy gondoltam, hogy majd én vitriolba mártott tollal, ékes szavakkal nyúzom le a bőrt minden virágárusról, csecsebecsenepperről, hogy a világ észrevegye végre: milyen egy elanyagiasodott métely ez az ünnep! Tökéletesen készen álltam rá, hogy kifejtsem: február tizennégy az Bálint-nap, esetleg a vidéki disznóvágási szezon közepe, de semmiképpen sem egy ünnep!

Arra gondoltam, hogy egyszerűen nincs meg az a kép, amikor a rakott szoknyás nagymamáink ezen a napon ajándékot kaptak a mellényes, fehér inges, kalaposan fess nagypapáinktól. Ékszert meg pláne nem! A mama külön ezért a napért nem készített szakrálisan kivégzett állatok belső szerveiből szalontüdőt. A papa meg nem utazott a városba, hogy hazajöjjön egy lila lufival meg egy szál rózsával, ami a havi jövedelmének az egyharmadába került.

Ez majdnem olyan biztos, mint hogy, akinek ötéves koráig nem születik ikertestvére, annak már nem is fog! Aztán elkövettem egy hibát. Miközben éles ellentétbe akartam állítani a félhülye városi suttyót, aki bokavillantós nadrágban, konttyal a fején villamoson cipeli haza az ajándékot, meg a traktoros legényt, aki ha túlbuzog benne a romantika, akkor beleszántja a kedvese nevét a szűz hóba, amikor rájöttem: több vagyok, mint gyökér!

Egyrészt falun pont annyi szerelmes, romantikusan gondolkodó, szép lelkű ember él, mint a városban. Sőt, itt sem szánt mindenki! Csak azért, mert szerintem a Valentin-nap egy olyan balfaszság, amiben jó érzésű ember nem vesz részt, nem állíthatom szembe, éles szakadékkal elválasztva a vidéki és a városi embereket.

Aztán a következő megdöbbenésem akkor jött, amikor egy kicsit kutakodtam az ünnep eredete után. Hiszen pusztán az, hogy elítélek valamit, amit szinte nem is ismerek, fakadhat az én hülyeségemből/félretájékozottságomból/hiányos információimból is.

Itt jött el az a pont, ami miatt kénytelen voltam múlt időben írni a fenti sorokat.

Forrás: iStockphoto/Rohappy

 A Valentin-nap nem amerikai ünnep!

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem indián gyökerei vannak, hanem azt, hogy az ottani kultúra bizony ezt a mi európai, sőt - továbbmegyek - keresztény kultúránkból emelte át.

Ez azért elég nagy pofon azoknak, akik valamiféle belső békés magyarságtudatból bújnak ki az ajándékozás alól. Hiszen mi keresztény ország volnánk. Sőt, állítólag erre olyan büszkék is vagyunk, hogy erre emlékezvén minden augusztus 20-án az ország GDP-jének nagy részét fel is lőjük az égbe tűzijáték formájában... És akkor pont egy keresztény ünnepre mondjuk azt, hogy amerikai?

Szent Valentin háromszor

Szent Valentin 1969-ig saját, külön ünnepelt szent volt, azaz nagyon is jelentős. De pont a mi fiatalságunkban - a korábbi éra hatására is - elsikkadt ez a hagyomány. Ezért nem hallottunk mi róla, és ezért hisszük, hogy amerikai.


Szent Valentin egyes források szerint áldozópap volt, akit börtönbe vetettek, de hitével meggyógyított egy vak lányt. Sőt, megtérítette az egész családot, majd összeeskette a vak lányt (aki akkor már látott) és szerelmét. Majd mindannyiukat kivégezték.


Más elbeszélések szerint egy másik szent életű Bálint "nyomorékokat" gyógyított, és férfiakat házasított meg a katonai bevonulásuk előtt - ami törvénytelen volt. És az ő története is úgy végződik, hogy kivégeztek mindenkit, akinek köze volt hozzá. Még azokat is, akik a sírját vigyázták!

És van egy harmadik szent is, aki szintén Bálint. Ő az epilepsziások védőszentje, aki miatt a "nyavalyatöréses" betegek bálintkeresztet hordtak.


A keresztény kultúrkörben február 14. Szent Valentin napja volt, ami több szent tevékenységének is az ünnepe. Ünnepeljük a jegyeseket, szerelmeseket, a házasulandókat, és az epilepsziásokat is.

Továbbmegyek: a feljegyzések szerint Magyarországon a Bálint-napnak külön hagyománya volt. Főleg vidéki falvakban kapcsolódott hozzá egy csomó népszokás!

Forrás: iStockphoto/Anandabgd

Az egyik ilyen a levélküldés volt a kedvesünknek, amit abból eredeztetnek, hogy az egyik Szent Valentin levéllel búcsúzott a kivégzése előtt az általa összeadott pártól - akiket aztán szintén kivégeztek. A másik népszokás pedig apró ajándékok köré csoportosult.

Úgyhogy - mint sok minden a nagyvilágban - a Valentin-napi ünneplés többek között nekünk, magyaroknak jutott eszünkbe először. Fura, hogy még csak büszkék sem vagyunk rá, hanem ingyen és bérmentve átengedjük az amerikaiaknak... Az, hogy ez a dolog ma már nem itt tart, hanem eljutottunk addig, hogy egyes nem szakmai vélemények szerint "Balfasz, aki nem vesz gyémántot a kedvesének!", a mi hibánk, és nem az ünnepé! Jézus sem azért született meg, hogy aztán mi kétezer évvel később hitelre vett LCD-tévékért álljunk sorba a plázákban.

Ezt is mi tettük az ünneppel, nem az ünnep velünk.

Szerintem, ha a Valentin-napot a helyén kezeljük, nyugodtan hangot adhatunk érzelmeinknek február közepén, és feldobhatunk egy estét némi figyelemmel, jó borral, kedves üzenettel és egy öleléssel, de akár szexszel is.

Forrás: iStockphoto/Lucky Business

Itt is talán az a legfontosabb, hogy a másikra figyeljünk, ne magunkat akarjuk fényezni azzal, hogy mennyire fantasztikus az, amit vettünk! Hanem fakadjon az ünnepi hangulat figyelemből, igazi érzelmekből, és ne abból, hogy ez a szokás!

És igen, aki még nem kattintott el, és írásom ezen pontján már kezdené is írni a kis kommentjét arról, hogy "De ehhez nem kell külön ünnep!", nos neki is igaza van. Lehet, hogy még jobban, mint nekem. Csak hát ezt a cikket én írom, és nem ő.

Nekem mint teljesen szubjektív véleményalkotónak megváltozott a hozzáállásom a dologhoz: nincs ebben az ünnepben semmi, ami nem magyar, nincs benne semmi, ami nem egy szép idea mellé teszi le a voksát! És nemhogy nem ítélem el most már, hanem maga az eszme ütött egy olyan rést a kérges szívemen, amibe belefér az a romantikus elképzelés, hogy megünnepeljük azokat a párokat, akik annyira szerették egymást és a hitüket, hogy ezért még az életüket is feláldozták.

Bár ebben is csak így leírva van romantika, és végigcsinálni biztosan nem volt egy fennkölt dolog... De azért haragudni, hogy a szeretetét valaki egy szál virággal is kifejezi ilyenkor, több mint antiromantikus! Az már butaság!

Nyitókép: iStockphoto

    Ezek is érdekelhetnek