Csodálatos szavak, csodálatos gondolatok - önfeledt szórakozás, izgalom, dráma. Általában ezek a válaszok érkeznek, ha megkérdezzük, mit adhat egy író a világnak? Most viszont néhány olyan ismert művészt mutatunk be nektek, akik átlépték a szavak által szabott korlátokat, és hozzájárultak a világ és a tudomány előrehaladásához.
Látnokok és próféták
A vájtfülűek most minden bizonnyal a tudományos-fantasztikus írókra gondolnak, akiknek bejött egy-két elképzelésük. Mint például Isaac Asimov, aki 1964-ben azt írta a The New York Times hasábjain, hogy
50 év múlva a kommunikáció hang és kép alapú lesz, és nemcsak hallhatjuk, hanem láthatjuk is majd azt, akivel épp beszélünk.
Mintha csak a Skype, a Snapchat vagy a Google Hangouts korai beharangozását hallottuk volna.
Megjósolta továbbá a "robotagy" vezérelte autókat és a repülő autókat is, bár ez utóbbiakra még várnunk kell egy kicsit.
De Arthur C. Clarke-nak nem csak bejött egy tippje!
1945-ben megalkotta a távközlési műholdak koncepcióját! Az író iránti tiszteletből a geostacionárius pályát, amely az Egyenlítő síkjától 36.000 km-re van, és ahol a műholdak a Földdel szinkronban mozogva "egy helyben" állni látszanak Clarke-pályának is nevezik.
A feltaláló
Mark Twain, a feltaláló.
Jó, azért ne valami korszakalkotó találmányra számítsatok. De eleve, az hogy feltalált valamit, több, mint amit egy írótól elvárnánk!
Amellett, hogy megírta a Koldus és királyfit, a Huckleberry Finn kalandjait és a Tom Sawyer kalandjait, lelkes emlékkönyv készítő volt. Szerette összerendezni, beragasztgatni és kötetekbe rendezni az utazásai emlékeit.
Bár a ragasztás folyamatát és az akkoriban létező ragasztókat gyűlölte. Ezek a trutyik nehezen kezelhetők voltak, rosszul száradtak és tönkretették a beragasztásra váró anyagokat. Szegény Mr. Twain! Kész rémálom lehetett velük dolgozni.
Egy kisebb formátumú ember felhagyott volna e hobbival, de Mark ennél állhatatosabb (vagy egyszerűn csak makacsabb) volt.
Ő ugyanis feltalált és levédetett egy olyan emlékkönyvet, amelynek az oldalai nedvesség hatására öntapadóvá váltak. Az emlékkönyv alkotás divatját és a találmány sikerét mi sem jelzi jobban, mint a tény, hogy az író-feltaláló alig 12 évvel később 50.000 dollár nyereséget könyvelhetett el, az öntapadós emlékkönyvek eladásainak bevételéből.
A dizájner
Caresse Crosby nevét hazánkban kevesen ismerik, pedig elég sokat tett a halhatatlanságért. Ez a vidám, szabadszellemű és szabadszájú nő, a múlt század eleji Párizsban élő bohémek egyik legszínesebb alakja volt. Írt is, egy mintegy 200 oldalnyi erotikus és „hagyományos" költeményt.
De ha már erotika, akkor nem csak verseket köszöhetünk neki:
Ő találta fel a melltartót!
A történet 1910-re nyúlik vissza, amikor is a 19 éves Mary Phelps Jacob (a barátainak csak Polly) egy újabb unalmas estélyre készülődött.
Ekkor szörnyű felismerés hasított tudatába: divatosnak számító, bálnacsontokkal megerősített és kényelmetlen fűzője, előnytelenné teszi az alakját! Minő rettenet!
Ekkor kibújt belőle a lázadó: szobalányával hozatott két zsebkendőt, némi szalagot, tűt és cérnát, és ott helyben megalkotta a vas- és csontmerevítés nélküli melltartót. (Hallelujah! - a szerk.) Ezzel előbb az estély, majd a kor hősnője lett!
Eleinte csak a barátainak és ismerőseinek készített hasonló ruhadarabokat, majd 1914-ben levédette a találmányát, amely időközben egyre nagyobb népszerűségre tett szert. Sajnos még azelőtt eladta a találmány jogait a Warner Brothers Corset Company-nek, hogy igazán befutott volna vele. A cég 1500 dollárt fizetett a melltartóért, amely a következő 30 évben 15 millió dollár bevételt termelt.
Caresse Crosby jóval később így írt a találmányáról:
Nem mondom, hogy a melltartó valaha is olyan fontos része lesz a történelemnek, mint a gőzhajó, de ezt én találtam fel.
A kutató
A norvég származású Roald Dahl szintén egy olyan színfoltja az irodalomnak, akit nem kell külön bemutatni. A fiatalabbak a Karcsi és a csokigyár (amelyből két film is készült 1971-ben és 2005-ben), a Fantasztikus Róka úr (amelyet 2009-ben filmesítettek meg) és a Szofi és a HABÓ (amely A barátságos óriás címmel most került a mozikba) könyvek írójaként ismerhetik.
Azt viszont kevesen tudják, hogy Roald Dahl az egészségügy terén is maradandót alkotott. 1960 decemberében az alig négy hónapos Theo kisfia súlyosan megsérült, amikor egy taxi nekiment a babakocsijának.
A baleset következtében Theo koponyájában elkezdett felgyűlni a folyadék, és az akkor létező eszközökkel nem sikerült lecsapolni. Ez vaksággal és maradandó agykárosodással fenyegette a csecsemőt.
Roald Dahl, a hidraulikus mérnök barátja, Stanley Wade és a londoni idegsebész, Kenneth Till, közös erőfeszítéssel feltalálták a Wade-Dahl-Till szelepet, amellyel a korábbinál biztonságosabban és jobb eséllyel lehetett kezelni a hasonló állapotú betegeket.
A sors fintora, hogy mire 1962-re tökéletesítették a készüléket, Theo állapota javult annyit, hogy nem volt szükség a beavatkozásra, de a WDT szelep világszerte több ezer gyermek életét mentette meg azóta.
Szedlák Levente
Nyitókép: InterCom
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
