Máskor és más időben, talán máshogy döntöttem volna. Bizonytalanok voltunk. A kapcsolatunk és körülöttünk minden képlékennyé vált. Aztán jött a lehetőség, ami lehetett volna a közös életünk záloga, mégis üvöltött a helyzet: innen nem kísérhetlek tovább. Csak a szakítás maradt.
Oly régóta vágytál rá, tudom. Bármikor, ha az álmaidról meséltél, számodra csak a biztonságot adó otthon létezett. Majd' tíz éve szorgosan gyűjtöttél, hogy minél könnyebben megvalósítsd életed célját és felépítsd azt a házat, amit annyiszor elképzeltél. Bővebben sosem meséltél arról, mi hajt az életben, mert neked ez volt az életcélod. Nem akartál albérletben megöregedni, és egyszer csak beért a hosszú évek gyümölcse: jött a várva várt lehetőség. Viszont ezt az utat már nem velem járod végig, számunkra ugyanis csak a szakítás maradt.
Forrás: Shutterstock
Úgy terveztük a közös jövőt, hogy tudtuk, számunkra már csak a szakítás maradt
Édesapád mellett már hosszú ideje állt egy meseszép telek üresen. Sajnálatosan a ház tulajdonosa nem tudta már eltartani magát, így testvérével arra a döntésre kényszerültek, hogy eladják örökölt óriás birodalmukat. Olyan áron kínálták ezt a 700 m2 paradicsomot, amelyért egy kisebb lakást lehet venni a budapesti panelkockák sűrűjében. Minden szál ide vezetett téged: az ünnepi látogatás, a házat áruló férfitól a semmiből jött levél és a páratlan lehetőség, hogy örömmel eladná neked a telket.
Mióta aktuálissá vált a dolog, minden napodat átitatta az izgalom és a lelkesedés. Adás-vételről olvastál, házfelújításról néztél videókat és elkezdted összerakni annak az alapját, hogy miből fogod ezt a célodat megvalósítani.
Mégsem éreztem igazinak a buzgóságot, ahogy a közös új otthonunkról és az előttünk álló időszakról beszélgettünk. Ha legalább olyan stabil lábakon állt volna a kapcsolatunk, mint ez a ház, akkor kérdés nélkül belevágok veled. De nem így volt.
Hónapok óta éreztem és éreztük, hogy túl sok probléma van a párkapcsolatunkban. Túlságosan különbözőek lettünk és szinte évek óta az életben maradásért és szinten tartásért küzdöttünk. Éreztem, hogy a kapcsolatunk lezárását nem húzhatjuk-halaszthatjuk tovább. Az is feltűnt, hogy amikor mindennapossá vált közös otthonunk tervezése, döbbenetesen megrémisztett ez az egész.
Azt éreztem, ha most tovább megyek veled ezen az úton, akkor folytatódik a mi drámánk és azzal garantálom a boldogtalanságomat.
Karácsony után, egy tervezésed közepette szerettem volna felhívni a figyelmed arra, hogy minden lépésedet gondold át és tervezd egyedül a felújítást. Tudtam, hogy fel fog tűnni neked, hogy az addigi véleményemmel akkor szembe mentem, mégis a továbbiakban ámításnak éreztem volna erről bármi hamist állítani. Másnap este már te sem tudtad szó nélkül hagyni a dolgot.
Ekkor már tudtuk: maradásunk nincs tovább. Mindkettőnk szívét ugyanaz nyomta egy teljes napig és éreztük: este beszélnünk kell. Először arról kérdeztél, szeretlek-e igazán, ami részemről sosem volt kérdés, majd arra terelted a témát, miért reagáltam előző este úgy, ahogy. És ez volt annak a beszélgetésnek a kezdete, amelytől mindenki fél és, amiről mindenki tudja: itt a vége. Őszinték voltunk és feltártuk az érzéseinket.
Mindketten belehaltunk és sírva borultunk egymás nyakába, mélyen mégis tudtuk, hogy ezt tovább nem lehetett halogatni. Nagyon fájt a szakítás, de nincs más választásunk. Tiszta szívvel érzünk egymás felé, amely a szeretetből táplálkozik, mégis döntöttünk: a mi utunk épp idáig tartott.
Nyitókép:Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
