Régóta külön utakon jártunk, bár elszakadni sosem tudtunk egymástól. Írtunk, telefonáltunk - rendszertelenül, mégis rendszeresen. Soha nem tudtam, mikor csörög a mobilom, csak azt, hogy valamikor fog.
Te pedig nyugodtan dolgoztál, mert biztos lehettél benne, hogy ünnepnapokon - és néha még azokon túl is - írok majd neked. Közös múlt, meg nem valósult remények és valami megmagyarázhatatlan kapocs kötött össze minket - ami több volt barátságnál, de jóval kevesebb egy komoly kapcsolatnál. Soha nem tisztáztuk, mi is ez köztünk, csak éreztük, hogy tudnunk kell a másikról, nem akartunk elszakadni.
Forrás: Shutterstock
Külön utakonon jártunk, elszakadni mégsem tudtunk
Minden igyekezetünk ellenére, egy ideje mégsem bukkantunk fel egymás életében. Bár terveztük, hogy telefonálunk, írunk, de a napok szaladtak, és valami miatt csak elmaradt. Aztán megláttalak. A semmiből tűntél fel, és úgy siettél felém, mintha sosem lett volna köztünk távolság vagy külön megélt hónapok.
Megfogtad a kezem, és egy titkos helyre húztál, ahol nem látnak mások, nincsenek kíváncsi tekintetek, csak te meg én - és a végtelen vágyak beteljesülése. Mert amikor a közelemben voltál, a szívem hevesebben vert, a lelkem repdesett, a testem utánad sóvárgott.
A csókod szenvedélyt, az érintésed szerelmet tükrözött, a tekinteted pedig azt jelezte, hogy végre hazaértél, hozzám. Hogy valami nem folytatódik, hanem elkezdődik, valami izgalmas és örökké tartó. Jó volt veled lenni, ölelni. Nem kellettek szavak, mert a simogatások, mosolyok, boldog sóhajok mindent kifejeztek. Aztán felébredtem...
Fájón vettem tudomásul, hogy a csodálatos egymásra találásunk álom volt csupán. Vissza akartam feküdni, ott folytatni az ábrándozást, ahol befejeztem, de a pillanatot és a mosolygós arcodat nem tudtam többé visszaidézni. A reggel szürke és magányos volt nélküled, mert rádöbbentem: nem elég, ha csak pár hetente beszélünk.
Nem elég a hangod, mindened kell: a lelked, a simogatásod, a csókod és a köztünk lévő vibrálás. A csendet ekkor a telefon csörgése törte meg. Te voltál az, mintha csak a korábbi illúzió folytatódna.
- Képzeld, veled álmodtam! - kezdted.
És a kilátástalannak tűnő reggel hirtelen megtelt lehetőségekkel. Kérdés nélkül is meséltél: szerelemről, szenvedélyről, vágyakról. Nemcsak azt mondtad el, hogy mi történt éjjel az álmodban, hanem azt is, miért nem elég ez így neked. A szívemből beszéltél, a lelkem néma kiáltását hallottad meg. Megnyugtattál, reményt adtál, egy hihetetlennek tűnő ábrándot valósítottál meg.
- Én is veled töltöttem az éjszakát! - válaszoltam sejtelmesen.
Hirtelen mindkettőnk számára világossá vált, hogy nem álmodozni szeretnénk, hanem megélni minden percet, minél többször. És minél közelebb lenni egymáshoz.
A részletek már nem is érdekeltek minket, mert a súlyos rádöbbenés után az elhatározás sokkal könnyebb volt. Évek óta először töltöttünk együtt egy éjszakát. Igaz, hogy kilométerekben és fizikailag távol egymástól, de a lelkünk szorosan és hevesen ölelte a másikét. Közös álmunk pedig egy csodálatos közös jövőt vetített elénk.
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
