Elvettelek, pedig már rég nem vagyok beléd szerelmes

Vikivel 10 éve találkoztak először, egy baráti összejövetel során mutatták be őket egymásnak. Nem volt elsöprő szerelem az övék, viszont az első perctől fogva azonos hullámhosszon voltak, jókat beszélgettek és nagyokat nevettek. A kapcsolatuk meglehetősen problémamentes volt, alig veszekedtek, voltak közös hobbijaik és céljaik. 

Teltek-múltak az évek és egyre többen kérdezték Ákost, mikor lesz végre lánykérés, mikor lépnek tovább. Őszintén szólva, eszébe se jutott volna gyűrűt venni, ha nem noszogatja annyit a család és a közös barátok. Akkor még azt gondolta, egy eljegyzés még nem kötelezi semmire, de ebben tévedett.

Viki sugárzott a boldogságtól és azonnal tervezni kezdte az esküvőt. Hatalmas felhajtást akart sok vendéggel, zenekarral, fehér galambokkal. Ákos beijedt. „Hisz valójában nem is vagyok belé szerelmes..." – gondolta és megfordult a fejében, hogy visszacsinálja az egészet. Persze szerette Vikit, de nem volt biztos abban, hogy vele szeretné leélni az életét. Ha őszinte akart lenni magához, a szexuális életük sem volt az igazi. Vikinek sokszor nem volt kedve hozzá, ő pedig nem akart semmit erőltetni.

Az esküvő jól sikerült és pár hétig úgy érezte, jól döntött, hisz mindenki elégedett volt, ő pedig megfelelt az elvárásoknak. Néha megszólalt egy kis hang a fejében, hogy „Basszus, de hát nem vagy boldog, nem ezt az életet akarod élni" – de gyorsan el is hallgattatta. „Ez az élet rendje" – gondolta, ahogy a jegygyűrűt nézegette az ujján. Viki azonban nem elégedett meg ennyivel, hamarosan azzal állt elő, hogy szeretne egy családi házba költözni, ahol kialakítanak majd egy gyerekszobát is.

 Vikinek ez persze nem tetszett és tíz év békés együttélés után elkezdett féltékenységi jeleneteket rendezni. Mindenre és mindenkire gyanakodni kezdett, így Ákos egy idő után valóban menekülni kezdett otthonról. Eszébe nem jutott megcsalni Vikit, hisz ő egy rendes ember, aki tartja magát a szavához, viszont azt nem bírta elviselni, hogy éjjel-nappal cseszegetik.

Pár hónapra rá aztán megváltozott az életük, Viki terhes lett. Elszálltak a sötét felhők, újra boldogan tervezgette a jövőt, míg Ákos úgy érezte, végleg csapdába esett. Itt volt egy nővel, akit már rég nem szeretett, két állással és egy jó nagy hitellel. Az éjszakai forgolódások közepette rájött, hogy az egész eddigi élete arról szólt, hogy másoknak akart megfelelni, soha nem számított igazán, ő mit akart, úgy élte az életét, ahogy azt mások elvárták tőle. Ahhoz gyenge volt, hogy konfrontálódjon, vagy nemet mondjon és ennek köszönhetően itt ült 35 évesen az ágyában a várandós felesége mellett, s nézett maga elé a sötétben. Különböző forgatókönyvek forogtak le előtte, hogyan tudna kilépni a boldogtalan életéből, de érezte, hogy úgysem lenne ereje meglépni őket. „Házasság, családi ház, gyerek – hisz mindenki erről álmodik" – gondolta és mosolyt erőltetett az arcára.

A lényeg, hogy ne okozzon csalódást Vikinek és a családnak. A többi nem számít.

Ákos történetét Németh Ágnes jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock