A pasim és én még mosdóba is együtt járunk!

Soha nem szorítottunk sörétest a másik fejéhez, hogy "Márpedig te velem jössz, szivi!" Ahogy abból sem volt hiszti, ha az egyikünk külön ment valahova. Nem szokásunk féltékenykedni meg azon aggodalmaskodni, hogy "Úristen, vajon mit csinál a másik?" Csak egyszerűen nem szeretünk külön lenni.

Talán, mert eszméletlenül jókat tudunk mulatni együtt. Nyugodt szívvel szívjuk egymás vérét abban a tudatban, hogy nem lesz belőle holnap sértődés. Együtt piálunk, együtt nevetünk, és együtt hülyülünk. Olyankor nem puszinyuszi van, hanem, az, hogy "Hihetetlen, mekkora állat vagy!" Ettől olyan izgalmas és sokoldalú a kapcsolatunk.

A családi és baráti találkozók is így zajlanak. Persze eleinte voltak kérdések. Mikor a párom kiment valamiért, a testvéreim gyorsan odasúgták: "Te nem mész nélküle sehova?" Nem. Miért is mennék, ha egyszer jól érzem vele magam? Nem panaszkodik, hogy a nyakába lihegek, vagy hogy nem kap tőlem levegőt. Jut ideje magára is, gond nélkül. Ahogy nekem is. Tudja, hogy teljesen őszinte lehet velem, így semmi oka nem lenne elhallgatni, ha egyedüllétre vágyik. Nem is teszi. Mikor el akar vonulni a saját világába, hagyom, hadd tegye - és fordítva sincs ez másképp.

Egy ideig a párom barátainak is furcsa volt. Egyszer megkérdezték: "Eljössz velünk gokartozni?" Mire ő: "Persze, megyünk." Tisztában vagyok azzal, hogy sokakat irritál, mikor két ember látszólag totálisan egybeolvad, és mindenhova együtt mennek, és azt is tudtam, hogy akkor engem nem hívtak meg, mert azt akarták, hogy az egy pasis nap legyen. Ezért fel is ajánlottam, hogy otthon maradok, de ő nem akarta - így hát mentem.

Tudom, hogy ez másoknak különös. Azt kérdezik: sosem unjuk egymást? Belénk akarják beszélni, hogy a csak csajos meg a csak pasis programok fontosak. Van, akinek biztos fontosak, és szükségük van rá. Nekünk nincs rá igényünk. Mi nem ilyenek vagyunk. Szeretünk együtt lenni. Akkor érezzük jól magunkat a legjobban, ha ott van a másik is a közelben. Lassacskán már 8 éve.

Tudjuk, hogy elmehetnénk, ha akarnánk, mást is csinálhatnánk, mással is találkozhatnánk, de ha egyszer nem akarunk... És minél jobban ránk akarják kényszeríteni - vagy akár mi magunkra-, annál rosszabb. Ilyenek vagyunk, így kell minket elfogadni. Párban.

Nyitókép: Shutterstock