Miért azzal foglalkozol, amin nem tudsz változtatni? Azonnal hagyd ezt abba!

Ámulatba ejtett. Az elegáns megjelenése, és az izmos karjai nem hagyták, hogy ne vegyem észre őt. Viccesnek tűnhettem egy bolti kosárral a kezemben, miközben a pénztárnál állva vártam a soromat. Az előttem álló emberek persze már rég előrébb jártak, én persze semmit nem vettem észre ebből. Álltam ott egymagamban, és csodáltalak téged. Téged, akit addig még sohasem láttam a lakótömb sarkán lévő kisboltban. Egyből elragadott a hév, azonban sajnos nem lett boldog vége a találkozásunknak, amiről tulajdonképpen egyikőnk sem tehetett. Én sokáig mégis a lehetetlenbe kapaszkodtam. 

Teltek-múltak a napok, s csak arra lettem figyelmes, hogy állandóan a tömb sarkát nézem, vajon mikor tér be ismét a kiskereskedésbe. Mindig csak láttam őt, de nem szólítottam meg. Távolról csodáltam a daliás alakját, a férfias megjelenését, és a hercegi mosolyát. 

Egyszer azonban nem vettem őt észre, és egy óvatlan pillanatban mindketten a földszinti ajtónál álltunk. Alig mertem neki köszönni, persze muszáj volt azt mutatnom, hogy érett, határozott nő vagyok. Az, ami azonban akkor fogadott, annyira megdöbbentett, hogy bánatomban majdnem sírva fakadtam. 

Miután kiderült számomra, hogy hetek óta a szerelmes pillangókat kiváltó személy Afrikából származik, és egy kukkot sem tud az anyanyelvünkön beszélni, mélyen elszomorodtam. A történet azért esett rosszul, mert a válásom óta ő volt az egyetlen férfi, aki iránt képes voltam érezni. Az érzés, miszerint tudok nyitni a világ felé pozitív energiával töltött fel.

Először az életet hibáztattam. Én miért nem lehetek boldog? Miért kell éveket várnom egy jó párkapcsolatra? A válás után miért nem érdemlek szerelmet? Miután azonban kidühöngtem magam, rá kellett jönnöm, hogy a külső zajban nem hallottam meg a saját hangomat. Nem hallgattam magamra, és el is felejtettem, hogy mennyire büszke vagyok, amiért sikerült kilépnem egy boldogtalan házasságból. Miért nem ez lebegett a szemem előtt?

Sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az élet tehet mindenről, és minden egyes velünk megtörtént eseményt tragédiának élünk meg, elfelejtve, mire vagyunk képesek. A külvilág csupán tükör számunkra, ami megmutatja nekünk, mi hogyan érezzük magunkat a lelkünkben és a saját bőrünkben. Ez persze nem egyenlő azzal, hogy mostantól csak önmagamat hibáztatom mindenért, csupán tanítás. Tanítás nekem, tanítás neked, mert figyelmeztet minket arra, hogy hol tartunk éppen, min kellene javítanunk, vagy mik az erényeink. 

Ezzel a felfogással élve köszönetet mondok azért, mert érezhettem. Azért is, mert megismerhettem egy újabb csalódást. És bár nem hangzik akkora traumának, engem mégis megérintett. 

Légy hálás azért, aki vagy, minden csalódásodért és minden boldog percért, mert ezek a pillanatok mutatják meg azt, hogy élsz!

Nyitókép: Shutterstock