Soha többé nem bánthatsz, mert annál sokkal jobban szeretem önmagam

A karácsonyok mindig olyan felszínesen teltek addig, amíg te meg nem jelentél az életembe. Habár a családom számára elég furcsa volt a személyiséged, és a modorod is hagyott kívánnivalókat maga után, én így szerettelek meg. Éppen ezért édesanyám is támogatott, akármennyire is ellenezte ezt a szeretlek-gyűlöllek típusú folyton fellángoló kapcsolatot. Merthogy ilyen volt. Sokan egoistának, kissé már szinte nárcisztikusnak tartották a páromat, én viszont kifejezetten szerettem, hogy ad magára. Ám tudjátok mindig eljön az a bizonyos utolsó utáni "béküljünk ki, jöhet a szex" szituáció, amikor már nemhogy nem akarsz vele lefeküdni, de hozzá sem akarsz érni! 

A történet előzményei

Péntek délutánt írtunk, én javában vásárolgattam a boltokban a karácsonyi ajándékokat. Gondoltam, a szerelmemet is meglepem egy drága órával, tudtam, hogy le akarja már cserélni az akkorit, na lepjük meg! Miután hazaértem, egyből elkezdtem becsomagolni mindent, amit csak vettem. Viszont elkövettem egy aprócska hibát. Az ő órájának külön dísztasakot vettem, és eldugtam az éjjeli szekrényembe az ágyunk mellé. Azt hittem, ott majd jó helye lesz. Hát, tévedtem!

Egoista megnyilvánulások

Nos, miután szorgosan minden kis csomagolópapír cafatot eltüntettem, Dani is hazaérkezett. Egyből beviharzott a fürdőszobába, letusolt, majd miután a zuhanykabinból kilépett bement a hálóba, és a dezodorját keresve megszólalt:

Ez kié?

Meglepődve fordultam felé, majd visszakérdeztem, mégis mire gondol. Ő benyúlt az éjjeli szekrény fiókjába, és megmutatta az órát, amit eredetileg neki vettem. Konkrétan gagyi, gyerekes, szar ajándéknak nevezte azt, amit én másfél órán át válogattam neki a plázában. Nagyon rosszul esett, ilyen mondatok hagyták el a száját:

Tudd, hogy mennyit érsz! 

Először magamat hibáztattam, vajon tényleg annyira gáz az az óra? Majd fél órás önmarcangolás és sírás után karácsony előtt 24 órával összepakoltam az éppen legfontosabb cuccaimat, mondván, én ennél többet érek, és hazautaztam a szüleimhez. Bármilyen vitánk és veszekedésünk volt valaha, soha nem voltam erre képes. Ám pont a szeretet ünnepe, az ajándékok lényege és az a néhány sétálós, sírós óra döbbentett rá arra, hogy egyáltalán nem szükséges szenvednem. Azt azért ne kérdezd meg, mennyire volt pocsék az akkori karácsony. 

Ő döntött!

Miután minden kis holmimat összecsomagoltam, egy utolsó mondatot még odaszúrt nekem:

Mindezt egy hülye óra miatt?

Én pedig csupán annyit feleltem: 

Nem, nem egy óra miatt. Ez nem erről szó. Ez az egész rólam szól, és arról, hogy már rég össze kellett volna pakolnom.

Vak voltam? Nem kicsit. Jól döntöttem? Szerintem igen. Megbocsátok neki? Idővel biztosan. 

Soha ne hagyd, hogy háttérbe szorítsanak, és ne alkudj meg, mert egy életed van!

Nyitókép: Shutterstock