Elkéstél a szerelmeddel - nem hagyom el a vőlegényem miattad!

Övék lett a hatalmas belmagasságú, betondzsungelre néző lakás belső szobája, hiszen már nem voltak idegenek egymás számára. Harmadik társuk pedig teljesen ismeretlenként csatlakozott hozzájuk. Mindhárman dolgoztak és egyetemre jártak, így főként csak esténként voltak otthon. Ennek ellenére izgalmas napokat töltöttek együtt. A legizgalmasabb mégis egymás felfedezése volt.

Már beköltözéskor egyértelmű volt, hogy Nórié lesz az ajtótól jobbra eső gyerek méretű ágy, hiszen a 160 centijének az bőven elég volt. Szobatársa pedig elfoglalhatta az ajtóval szemben lévő hatalmas matracot, ami igaz, hogy a földön hevert, de a méreteket tekintve így volt igazságos. Azonban hamar osztozni kezdtek a padlóhoz közeli ágyon.

- Nézzünk filmet? - jött esténként a kérdés.

- Persze, miért ne?

Márk felcsapta a laptopját, és máris bevetették magukat a fiú matracába, amin ketten is bőven elfértek - így kiválóan ráláttak a monitorra. Már jó néhány hete így zajlott szinte minden este, és egyre kevésbé élték meg furának egymás közelségét. Sőt, egyik napról a másikra "kis és nagy kiflis" filmezés lett a vége, ami hozta magával a többit.

Elkerülhetetlennek érezték, hogy ne történjen az öleléseken túl más is. A legérdekesebb az volt az egészben, hogy soha nem beszéltek arról, ami köztük volt. Minden reggel úgy ébredtek és indultak útnak, mintha valóban csak lakótársak lennének, és minden este így is tértek haza.

De tudta, nem szabad belebonyolódnia. Olyan szépen működött a "nem beszélünk róla, csupán élvezzük" dolog, hogy soha egy szót sem mondott senkinek az érzéseiről. Már csak azért sem, mert nem akart bezavarni a fiú távkapcsolatába.

Amikor is Nóri egy kerti party közepén úgy ugrott fel, mintha szellemet látna. Nem akart hinni a szemének, ezért első körben a házigazdát vette célba, hogy megtudja, hogy hívják az újonnan érkezett vendéget. Az meglepetten mondta ki a volt lakótárs nevét. A lány szíve úgy dobogott az örömtől, így tíz év után, hogy megszólalni is alig bírt. A házigazda pedig már jelezte is a férfinak, hogy van itt valaki, akinek lehet, hogy örülne.

Hihetetlen találkozás volt, akár sorsszerűnek is titulálhatnánk, hiszen túl nagy a világ ahhoz, hogy éppen ugyanazon a partyn kössenek ki mindketten. Mégis ez történt. Lassan besötétedett, és már szinte minden közös emléket kiveséztek, amikor Márk végigsimította a lány arcát:

-Ó, Noncsi, olyan jó újra látni!

A belvárosi szoba titkairól most sem esett szó, mégis érezték azokat egymás rezdüléseiben. Átölelték egymást, de tovább nem mentek. Most a férfi szíve dobbant meg, de elkésett. A lánynak a gyűrű a bal kezén fontosabb volt, mint kergetni a múltat.

Nyitókép: Shutterstock