Lehet, hogy ciki vagyok, de én élőben ismerkedem...

Vagy megtenni valamit a másikért, úgy egyáltalán. Valamit, ami nem feltétlenül megy könnyen, vagy nem sikerül elsőre. Persze a netes társkereső eléggé divatos csajozási forma, és sok "nagyon fontos" dolgokra rá is világít:

Unalmas óráiban hüvelykujjal húzogatja a Tindert jobbra-balra, hátha belefut egy hozzá hasonlóan menő csajba, akit lenyűgöz az autó, a pozíció meg a drága napszemüveg. Lapozgat, mint valami lóvásáron: tetszik, nem tetszik, nem tetszik - nem tetszik, csak mert látott egy darab fényképet. Aztán lehet chatelgetni, ahol az ember megpróbál bevágódni. És ha közben talál egy érdekesebbet, akkor meg szó nélkül el lehet tűnni.

Nekem meg az nem tetszik, hogy már társat is katalógusból választunk. Pont azt nem látom, ami fontos. Nem hallom a hangját. Nem tudom, hogy nézne rám, hogy izgul-e, amikor leszólít, vagy, hogy milyen aranyos, amikor zavarban van. Nem derül ki a legfontosabb sem: hogy van-e kémia, vonzalom úgy egyáltalán.

Ahhoz, hogy ez kiderüljön, az összes jobbra húzottat meg kellene nézni élőben, ami elég sok idő. Ráadásul úgy odamenni egy randira, hogy tudom: a másik egy lóvásárból választott ki magának - huszonöt másik csajjal együtt -, nem éppen szívderítő. Nem biztos, hogy én kellek, csak egy opció vagyok a sok közül.

Az egyik legemlékezetesebb egy katonai helikopter leszállópályán történt: megkérdeztem, hogy beleülhetek-e. A pasi meg azt, hogy a helikopterre gondoltam-e? Senki nem fog azon nosztalgiázni 2067-ben a nyugdíjas otthonban, hogy "Jaj, drágám, emlékszel, amikor jobbra húztalak a Tinderen?"

Nekem ez nem igazán tűnik sorsszerűnek sem. Pedig én abban hiszek, hogy minden találkozásnak oka van, és akkor történik meg, amikor az szükségszerű. Élőben. És rám mosolyog, odajön, és mond valami vicceset, elkezdünk beszélgetni, és így jutunk el a randiig. Vagy rám borítja a kávéját, mert véletlenül nekem jön az utcán. Egymás mellé kerülünk egy tandemugrás során. Vagy bármi! Ahogy a mondás is tartja:

Akit a sors nekünk szán, attól nem szabadulunk, mert utánunk tolja talicskán.

Nyitókép: iStockphoto