Divatfutók - Totál sminkben, fancy szettben kocogni ma nagyon trendi

Most már egészen rááll a szemem a futókra. Kifejezetten sokan vannak és szinte egytől egyig mind remekül fest. Apró topokban, feszes nacikban vagy divatos sortokban, gazellaléptekkel suhannak vagy éppen csak kocognak. A fülükben vezeték nélküli füles, némelyikük fején árnyékot adó, de mégis trendi baseball sapka – hogy teljes legyen a szett. Akad, aki loknikba göndörített hajjal hódol a sportnak, de a többieknek is teljesen rendezett a frizurájuk. Lófarkak, fonások, kontyok, tipp-topp smink.

így megfogalmazódik bennem a kérdés: Vajon ezek az emberek miért nem erőlködnek futás közben?Ennyire jó a kondijuk vagy ez a kocogás csak valami „korzózás", ahol megmutatja magát az ember?

Manapság mindenki fut

Egyesek éppen nyújtanak, jobbra-balra tekergetik a lábaikat, felteszik a padra és ráhajolnak, mint a balett-táncosok vagy helyben joggolnak. Voltaképpen teljesen jó rájuk nézni és inkább tűnnek a Margitsziget csinos kiegészítőinek, mint iron ladyknek.

Kíváncsi vagyok, mi a helyzet a pasikkal. Első blikkre is megállapítom, hogy sokkal kevesebb a trendi, futkározó férfi, mint a nő, és a szerelésük is jóval puritánabb, mint a lányoknak. Itt már találok néhány izzadságfoltot, sőt a szemlélődés közben felfedezek néhány old-school kocogót is – ők kevésbé divatosak: a szettjük nem virít rikító színekben és inkább a praktikum jellemző rájuk, mintsem a trendiség. Az ő fejük már sokszor piros, a hajuk és a hátuk izzadt és bizony lihegnek is. Cirka 20 perc nézelődés után megállapítom, hogy rengetegen futnak és

Bimbódzó és hamar elhervadó románcom a futással

Egyébként teljes mértékben csodálom a futókat - a valódi típust! Én maximum akkor futok, ha nagyon sietek valahova vagy a gyerek után kell rohanni. Igaz, az utóbbi miatt azért rendesen kondiban is vagyok.
Néhány évvel ezelőtt, amikor még nem számított ennyire felkapottnak a futás, de már felszálló ágban volt a divatsportok körében, én is megpróbálkoztam vele – igaz nem saját kútfőből vettem, hogy szaladgáljak, hanem az akkori párom találta ki, hogy járjunk el kocogni, méghozzá pont ide, a Margitszigetre.

Biztosan nem festettem olyan jól, mint a most megbámult lányok többsége, viszont annyira elégedett voltam magammal, hogy elhatároztam, ha már ennyire jól megy nekem ez a futás – annak ellenére, hogy soha, semmilyen késztetést nem éreztem rá -, akkor bizony még a hídon is serényen szedni fogom a lábaimat. Na, ezt nem kellett volna, mert nagyjából az ötödik másodpercben valahogy nagyon rosszul értem talajt, a bokámba pedig irtózatos fájdalom hasított. Futás OFF, sántikálás ON...
A bokám nagyjából egy hónap alatt jött rendbe és bizony még ma is fáj, ha sokat sétálok, így a kocogás továbbra sem a szívem csücske. Bimbódzó kapcsolatunkat hamar rövidre zárta a csúfos bokasérülésem, én pedig nyugtáztam magamban, hogy bár volt egy jó óránk együtt, ez továbbra sem az én sportom.

Ismét a körülöttem elsuhanó vagy éppen csak haladó kocogókra pillantok, majd a kisfiamra, aki már meglehetősen eltávolodott tőlem a játék hevében, így felkelek a padról és elindulok felé – szigorúan sétálva.

Én nem vagyok nagy futó, ám akad, aki igen - olvasd el az ő történetét is: A városban futás veszélyes sport

Nyitókép: Shutterstock