A húszas éveimben könnyen szerelembe estem, de mi van harmincon túl?

Fiatalság, bolondság. Így van ez a szerelemben is. Fiatalon az ember nem sokat gondolkodik, csak beleveti magát az ismeretlenbe és átadja magát a szerelem érzésének, ami magával rántja őt. Aztán, ahogy az ember érik és tapasztal, úgy megfogalmazódnak benne bizonyos igények, vágyak, és később már fenntartásokkal kezeli a szerelmet, és akár a párkapcsolatát is. Sok mindent megkérdőjelez. A sérüléseket, a feldolgozatlan párkapcsolati traumákat. Ezeket cipeljük magunkkal az utunk során és ezek mind nyomot hagynak bennünk. Így harmincon túl és később egyre nehezebb átadni magunkat annak az önfeledt érzésnek, ami a huszas éveinket jellemzi.

Persze vannak az örök szerelmes típusok. Ők azok, akik számára mit sem számít a kor, könnyedén sodródnak a szenvedély szárnyán. Bár a szerelem valóban nincs korhoz kötve, azért mégis vannak különbségek. Nem tudunk minden életszakaszunkban boldog rózsaszín vattacukorfelhőn csücsülni. Az ember érettebb fejjel már tudja, mit vár el a másiktól, és mi az, ami őt igazán boldoggá teszi. Míg huszonévesen a szerelem főként tapasztalásokból áll, sötétben tapogatózásból, addig később minden kitisztul, és a vattacukorfelhő szépen lassan eltűnik a képből. Általában harmincon túl megérik az igény a családalapításra és eszerint választunk magunknak társat is.

Míg a huszas éveinkben inkább csak a mának élünk, és nem gondolunk a holnapra, harmincon túl már mások a prioritások a szerelemben. Persze a szerelem minden életszakaszban ugyanolyan felemelő érzés, de ekkorra már több önismerettel rendelkezünk, ami mindenképpen tudatosabbá teszi a kapcsolatunkat.

Harmincon túl egy nő érett érzésekre vágyik, és egy olyan társra, aki nem csak "félig szeret", hanem időt és figyelmet szentel párjának, aki nem a szenvedélyszerelemre alapozza a párkapcsolatukat, hanem tudatában van annak, hogy egy párkapcsolat megéréséhez sok időre van szükség. Ne csak a rózsaszín köd tartsa egyben a feleket a kapcsolat elején, hanem ennél sokkal több. Ilyenek például a közös kedvtelések, hobbik, de az is fontos, hogy hasonlóan lássák a jövőt, és közös nézeteik is legyenek.

Huszonévesen még csak bukdácsolunk a szerelem útvesztőjében, és próbáljuk kitapasztalni, mire is vágyunk igazán. Természetesen érhetnek csalódások, párkapcsolati veszteségek, kudarcok, de később ezeknek hálát adhatunk, hiszen ha ezek önmagukban fájdalmasak is, később ezeknek köszönhetően elkerüljük a korábban fájdalmat okozotó szituációkat, tanulunk belőlük. Bár az is igaz, hogy harminc fölött már óvatosak és körültekintőek vagyunk a párkapcsolati választásunkban.

Minden szerelem más huszonévesen, harmincévesen, negyven vagy akár ötvenévesen is, mégis mindegyik másként szép, és más-más tapasztalást rejt magában. Mindegyik által tanulunk valamit magunkról, a párunkról. Közben azt se felejtsük el, hogy mindegyik által többek leszünk.

Nyitókép: Shutterstock