Szeretem a barátnőmet, de a monogámiát nem nekem találták ki

Évekkel ezelőtt találkoztam Gáborral, akivel volt egy rövid románcunk, aztán mindenki ment tovább a maga útján. Meg is lepődtem, amikor pár hónap múlva bejelentkezett nálam, annál is inkább, mivel tudtam, hogy már párkapcsolatban él. Hamar kiderült, hogy bár szereti a barátnőjét, de arra is rájött, hogy neki ez nem elég, szüksége van arra, hogy másokkal is ágyba bújhasson. Felháborodtam és elküldtem a fenébe, mégis mit képzel, nem leszek én senkinek sem a szeretője!

Nem ő volt az egyetlen, aki hasonló dologgal próbálkozott be nálam. Két éve a neten ismertem meg Bencét, aki már az elején közölte velem, hogy ő nem átlagos párkapcsolatot keres. Először nem akarta kifejteni, hogy mégis mit ért ezalatt, de hosszas unszolás hatására csak kibökte, hogy bár szeretne komoly párkapcsolatot, ő csak lelkileg tud hűséges maradni, teremtő férfi révén neki szüksége van arra, hogy legyen mindig egy harmadik az ágyban. Konkrét elképzelései voltak erre nézve, már az elejétől fogva szeretett volna bevonni valakit a szexuális életünkbe, de azt megengedte volna, hogy én válasszam ki, hogy ki legyen az.

Lehet, hogy valakinek ez egy jó ajánlat, az én konzervatív értékrendembe nem fér bele egy ilyen kapcsolat. Bence szerint azonban minden férfi így működik, csak mások ezt nem vállalják be ennyire őszintén. Van egy srác ismerősöm, aki hasonló cipőben jár. Van komoly párkapcsolata, de mégis szüksége van idegen nők visszajelzésére. Ha nem érzi azt, hogy odavannak érte, akkor rögtön csökken az önértékelése. Bár szereti a barátnőjét, ő is néha félrelép, aztán meg utálja magát érte.

A legtöbbször azt szeretné elérni, hogy figyeljenek rá, hogy rajongjanak érte, vagy egyszerűen csak szüksége van arra az érzésre, hogy megkaphatja a kiszemelt nőt. Lehet ez egy rossz apa minta miatt, vagy mert gyerekkorában nem kapott elég figyelmet, a lényegen nem változtat, miszerint képtelen egy nőhöz hűséges maradni.

Azt gondolom, hogy nem mindenkinek való a monogámia, ezt nem szégyen felismerni és felvállalni. Sőt, kell ehhez bátorság és egy adag önismeret, hogy ki merjük jelenteni, nekünk nem elég egy ember. Ezzel valószínűleg fájdalmat okozunk a másik félnek, ez azonban sokkal önazonosabb, mint hazugságban élni, ráadásul sokkal tisztább felvállalni a szükségleteinket, mint a másik háta mögött kiélni a rejtett vágyainkat.

Sokan beszélnek arról manapság, hogy a monogámia egy idejétmúlt intézmény, hisz a házasságot még akkor találták ki, amikor az emberek átlagosan 30-40 évig éltek. A holtodiglant akkor még könnyebb volt betartani, mint manapság, amikor egy házaspár akár 40-50 évet is lehúzhat együtt. Nem csoda, ha egy idő után elhidegülnek egymástól az emberek és megjelenik a megcsalás. Erre lehet egy megoldás a nyitott kapcsolat, ami legalább egy őszinte felállás, hisz nincsen benne hazugság a másik felé.

Én személy szerint nem tudnám elképzelni, hogy ne monogám párkapcsolatban éljek, bár az is igaz, hogy nem voltam még házas, és nem volt még 5 évnél hosszabb kapcsolatom. Én még hiszek abban, hogy ha képesek vagyunk megújulni és a másikkal együtt fejlődni, valamint őszintén tudjuk kommunikálni a vágyainkat, akkor egy ember mellett is le lehet élni az életünket.

Nyitókép: Shutterstock