"Betegek? Már megint? Hiszen két hónapja is otthon maradtatok pont emiatt."

Amikor még nem volt családom, nem akartam elhinni, hogy gyerekek azért hiányoznak olyan gyakran az óvodából vagy iskolából, mert folyton betegek.

Két szuper gyerekem van, soha semmi gondom nem volt velük, de tényleg: rendesen alszanak, nem voltak hasfájósak, vagy hajlamosak bármilyen allergiára, nagyon jó természetük van, szóval panaszra semmi okom. De amikor valamelyikük elkezd tüsszögni vagy csak köhint egyet, már görcsben van a gyomrom, mert tudom, hogy pokoli napok következnek.

Programok, időjárás és kedv szempontjából az ősz és a tél amúgy is egy rettentő utálatos időszak számomra, és ezt tetézi, amikor betegek a gyerekek. Több a lehetőség a megfázásra, fokozódnak a náthás tünetek, és ha közösségbe mennek - legyen az óvoda vagy egy gyerekes összejövetel valahol -, szinte biztos, hogy pár napon belül megbetegszenek. Ilyenkor az idegeim a plafonon vannak, mert tudom, hogy bár szerencsére mindig megússzuk enyhébb tünetekkel, mégis napokig kitartanak ezek a fránya vírusok, melyek miatt rossz lesz a közérzetük, sohasem alszanak normálisan – ezáltal mi sem -, egy szóval minden a feje tetejére áll.

A kedvencem az, amikor megbeszélünk valamilyen programot a barátainkkal, vagy elhatározzuk, hogy meglátogatjuk a vidéki rokonokat, majd az indulás előtti pár napban már érződik, hogy valamelyik (rosszabb esetben mindkettő) gyerek beteg lesz. Ekkor törlődik minden, kénytelen az ember felhívni a másikat, és lemondani, vagy áttenni a megbeszélt programot egy másik időpontra – amit nyilván szintén nem tud előre, hogy megfelelő lesz-e a későbbiekben, vagy sem.

A legrosszabb ezekben a helyzetekben az, hogy amikor mi mondjuk azt, hogy sajnos nem lesz jó a kitűzött nap, mert beteg valamelyik gyerek, akkor azok, akiknek még nincsenek gyerekeik, teljesen értetlenül állnak a helyzet előtt és képtelenek felfogni a dolgok menetét. A rosszindulatú és szurkálódós megjegyzéseket ilyenkor mindig megkapjuk.

„Ugyan már, hiszen csak biztos taknyosak picit, és a hőemelkedés amúgy sem vészes, nem?"
„Betegek? Már megint? Hiszen két hónapja is otthon maradtatok pont emiatt."
„De hát hogyan tudják ezek a gyerekek mindig összeszedni az összes betegséget?"
„Csak rá tudjátok bízni őket a nagymamára, nem?" – teszik fel hitetlenkedve az alábbi kérdéseket minden egyes alkalommal.

Szívem szerint megmondanám a magamét mindenkinek, hogy a pici hőemelkedés pont az az állapot, ami a gyereket a legjobban padlóra teszi, és nyilván, ha közösségbe jár, akarva-akaratlanul összeszed ezt-azt. Ezen kívül egy beteg gyerek ilyenkor a legkevésbé sem akar a nagymamával lenni, mert szerintem szüksége van a szülei – vagy legalábbis az édesanyja közelségére, ápolgatására. Nem utolsó sorban pedig egy felnőttel is megesik, hogy bizonyos időközönként elkap valamit, tehát a kéthavi betegség-etapból miért éppen a gyerek maradna ki?

Összegezve tapasztalataimat, ilyenkor a legjobb, ha meghallgatjuk a gyermektelenek „jó tanácsait", megbeszélünk egy újabb időpontot velük, majd letesszük a telefont és megpróbáljuk elfogadni őket olyannak, amilyenek. Mert addig, míg egy párnak nincsen gyermeke, halvány fogalma sincsen arról, milyen, amikor otthon kell maradni egy beteg picivel, és mekkora felelősség szakad ekkor a szülő nyakába. A nem egészséges gyereket pedig otthon kell ilyenkor tartani, ápolni, ellátni és minden szeretetet megadni neki úgy, ahogy addig is.

Nyitókép: Shutterstock