Néha úgy érzem, belefulladok a káoszba, de legalább ez az én káoszom

Az utóbbi években rengeteget lehet hallani arról, hogy a közösségi média mennyire károsan hat - főleg a tinédzsereknél - az önbizalomra, azonban mindig azt gondoltam, én ennél okosabb vagyok, rám nem tudnak hatni az ilyen egyértelműen alaposan megkomponált tartalmak, amelyek csak nyomokban tükrözik a valóságot.

Hozzáteszem, korábban nem is használtam olyan sok közösségi médiát, mint az utóbbi időben. Az edzős videókkal kezdődött, majd rákattantam a takarítós, rendszerezős videókra, ezután jöttek az egészséges receptek, kalóriaszámlálás, hogyan legyen minden áldott nap olyan a hajad, mintha a fodrásznál indítottad volna a reggelt, végül pedig az önjelölt öltözködési tanácsadók.

Rengeteg életmegváltó tippet láttam, amelyek egytől egyik azt ígérik, hogy ha ezeket alkalmazod, pillanatok alatt a lábaid előtt fog heverni a világ, mindegyik meg akarja súgni a boldogság titkát, és mindegyik azt közvetíti az ember felé - persze csak nagyon sunyin, fű alatt - hogy ha nem így éled az életed, akkor valamit rosszul csinálsz.

Persze ilyenkor mi történik: van, aki eleve depresszióba esik, amiért nem olyan a teste, nem olyan a konyhaművészete, vagy nem olyan az időbeosztása, hogy felkel hajlani 5-6-kor, és van ideje letolni egy edzést, majd fullos reggelit csinálni, meditálni stb. Vagy azért, mert bárhogy próbálkozik, a haja akkor is kusza marad, vagy hiába cserélné le az egész ruhatárát - mert az ugye minden problémáját megoldaná - azt se tudja, hol kezdje, és a bankszámlája sem pártolja túlzottan az ötletet.

Forrás: Shutterstock

Na, én a másik véglet voltam, és elképesztő lelkesedéssel vetettem bele magam minden új praktikába és életmegváltó életmódváltásba. Elkezdtem edzeni, túrtam az egészséges recepteket, szanáltam a lakást, halmoztam a hajápoló, bőrápoló szereket, beleástam magam az öltözködés fortélyaiba, és tulajdonképp mindenbe, ami azt mondta, hogy nekem ettől jó lesz. Majd egy idő után észrevettem, hogy akaratlanul is állandóan azt lesem és kutatom, hogy mi az, ami hiányzik belőlem ahhoz, hogy csodás életem legyen, és ahelyett, hogy egyre jobban érezném magam a bőrömben, egyre inkább csak a (vélt vagy valós) hibáimat láttam.

Az egész életemre, és annak minden szegmensére elkezdtem egy megoldandó feladatként (problémaként) gondolni, és képtelen voltam élvezni akár egyetlen pillanatát is, mert mindig az járt a fejemben, hogy ahogy én csinálom, az biztos rossz, és inkább úgy kellene, ahogy az önjelölt tanácsosztogatók mondják azt a közösségi média platformokon.

A hajam sose lett szalonszépségű, a hajnali kelés és rohanás a munkába pedig sokkal többször vette el a kedvemet attól, hogy úgy akarjak kinézni, mintha nem irodába mennék, hanem egy kifutóra vagy a vörös szőnyegre. Természetesen a magánéletemben is megtaláltam az összes problémát, és alapos önvizsgálat vagy tényleges magammal foglalkozás helyett belekerültem egy spirálba, s minél rosszabbul éreztem magam a bőrömben, annál több életjobbító tanácsot néztem, amitől csak még rosszabb lett a helyzet.

Forrás: Shutterstock

Végül nem is tudom minek a hatására, de egyik pillanatról a másikra bekattant valami. Rájöttem arra, hogy egész egyszerűen nincs annyi órám egy napban, hogy az életem minden területén folyamatosan tökéletesen teljesítsek. Ne égjek ki a munkahelyemen, legyek házitündér, konyhatündér, aki minden áldott nap főz, sose legyek fáradt, éljek szociális életet, de minden nap legyen minőségi idő a párkapcsolatomban. Aludjak eleget, heti sokszor töltsek több órát az edzőteremben, mindig pontosan annyi kalóriát vigyek be a szervezetembe, amennyire szüksége van, persze azt mind csak nagyon egészséges élelmiszerekből. Közben legyen meg az énidőm is, mert az fontos, olvassak napi legalább egy órát, minden reggel és este fullos, hetven lépéses arcápolási rutin, a hajamat, a bőrömet, mindenemet X különböző termékkel kenegessem, szintén napi kétszer. És mindeközben szánjak időt arra is, hogy az összes virágosnál megálljak rózsákat szagolgatni és élvezni a jelent - természetesen mindezt a legművészibben megkomponált ruhacsodákban, minden egyes nap.

Szóval nem, ez így sajnos nem reális. Ezért kénytelen voltam (és vagyok) elfogadni, sőt, értékelni azt a káoszt, amibe néha úgy érzem, belefulladok, és inkább a saját életvitelemhez, vérmérsékletemhez, aktuális hangulatomhoz igazítani a káoszomat, ahelyett, hogy egy olyan emberre hallgatnék, akinek a napi feladatai leginkább abban merülnek ki, hogy videókat tölt fel arról, hogy minden reggel avokádós bagelt eszik a városa egyik legdrágább éttermében, és arról beszél, hogy csak az nem jár naponta edzőterembe, aki lusta.

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek