A párterapeuta nem csupán arra jó, hogy megmentse a kapcsolatot...

Timi megtörten ült a kávézó asztalánál és leitatta a könnyeket az arcáról. Mi, többiek, csak hallgattunk. Nem igazán tudtuk, mit mondhatnánk, hiszen egyikünk sem volt még hasonló helyzetben. Egyikünk sem járt még párterápián.

- Szerintem menjetek el! - Bea hangja törte meg a csendet és határozott véleményét egy bólintással is nyomatékosította.

- Igen, szerintem is – csatlakozott Anna is.

Timi rám nézett, de én csak megvontam a vállamat. Még nem tudtam, milyen állásponton vagyok.

- Nem tudom, hogy van-e értelme – sóhajtott Timi. - Két éve mondogatom neki, hogy valami nem stimmel és egy évvel ezelőtt kértem már, hogy menjünk terápiára. De nem akart. Ahogyan a gondjainkról sem volt hajlandó érdemben beszélni. Maradtak a veszekedések, a vádaskodások és mindez az elmúlt egy évben olyan mértéket öltött, hogy bennem lassan, de úgy érzem végleg eltört valami. Nem vagyok biztos benne, hogy még akarom.- Timi, ne legyél hülye! Gondolj a gyerekeitekre! Gondolj arra, hogy te magad mennyire akartad a párterápiát, mennyire meg akartad oldani ezt a helyzetet. Most végre Dani is vevő rá, ne szúrd el! - emelte fel a csészéjét Bea, a legkarakánabb közülünk és belekortyolt a teájába.

Forrás: Shutterstock

- Éppen ez az! Akartam! De ez talán már a múlt! Két éve rengeteget sírtam neki, rengetegszer kértem, hogy beszéljünk, rengetegszer könyörögtem, hogy kérjünk segítséget szakembertől. De ő azt mondta, nem velünk, csak velem van a gond. Lerázta magáról a felelősséget és esze ágában sem volt erőfeszítéseket tenni értünk. Évek teltek el így... én pedig belefáradtam, belefásultam. Tudjátok, hiszen láttátok ennek az egésznek az alakulását, hogy milyen fázisokon mentem át nagyjából 2 év alatt.

- Eszerint már nem akarod ezt az egészet?

- Nem tudom – lábadt megint könnybe Timi szeme. - Mégis több mint 10 évről beszélünk. Nagyon nehéz azt mondanom, hogy nem akarom és véget szeretnék vetni ennek. De, ha mélyen magamba nézek, akkor lehet, hogy kénytelen vagyok belátni, hogy én már lezártam ezt a kapcsolatot. Dani már nem tud olyat mondani vagy tenni, amitől úgy érezném, hogy ő az a férfi, akivel le szeretném élni a hátralévő életemet.

- Ez kemény – sóhajtotta Anna.

- Az a kemény, hogy Dani csak most eszmél fel, most amikor azt mondtam, tegyünk pontot az ügy végére.

- Mert a pasik mindig az utolsó percben kezdenek el kapálózni! - húzta el a száját Bea.

Mikor van még értelme párterapeutához menni?

Csendben hallgattam a lányokat és próbáltam átgondolni Timi helyzetét. Vajon én mit csinálnék hasonló szituációban? Ha évek óta hanyatlófélben lenne a kapcsolatom és hiába jelezném a másiknak, hogy gond van, ő nem akarna tevékenyen részt venni a problémák megoldásában?
Igen, valószínűleg egy idő után én is belefáradnék. És igen, valószínűleg egy idő után én is arra a következtetésre jutnék, hogy jobb nem folytatni azt, ami számomra csak boldogtalanságot, elégedetlenséget szül.

És a végső kérdés, hogy érdemes-e még ilyenkor is bevonni egy szakembert?

Én úgy hiszem, igen. Persze jobb lett volna akkor terápiára járni, amikor még Timi is minden áron meg akarta menteni a kapcsolatot, de talán még most sem késő... Talán még van esélyük. Talán egy külső szemlélő, egy szakember tud olyat mondani, olyan szemszögből megvilágítani a dolgokat és olyan utat mutatni, ami kihúzza őket ebből a mélypontból. Persze lehet, hogy nem. Akkor viszont segíthet a lezárásban. Abban, hogy a körülményekhez képest elfekélyesedő lelki sebek nélkül, méltósággal tudjanak búcsút inteni egymásnak. Hiszen - bizonyos szempontból - a gyerekek miatt örökre össze lesznek kötve és mindenki érdeke az, hogy ha nem is tudnak már egy párként, egy családként működni, legalább arra képesek legyenek, hogy tisztelettel bánjanak egymással.

- Timi, szerintem is keress egy szakembert – mondtam ki végül. - Ha nem is a folytatás, akkor a békés lezárás miatt.

 

Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek