"Az igazi nem nyomja kis híján a számba a dekoltázsát"- Bejegyzés egy macskás férfi naplójából

A szokásos módon megálltam a kedvenc reggelizőmnél, ahol a pincérlány évek óta gátlástalanul flörtöl velem.

– míg elfogyasztom a szendvicsemet és a második adag kávémat, legalább négy másik pasival játssza el ugyanezt, hátha valamelyiknél be fog jönni. Miután fizettem, felpattanok a bringára és tovább megyek a munkahelyemre. Szerencsére a pénteki napjaink lazák, és ma volt a havonta esedékes, bowlingozós este is a munkatársakkal, így már reggel nagyon vártam a nap végét.

Azonban addig is, volt három megbeszélésem, ezek közül kettő elég zavarba ejtő volt számomra – még, ha jól is lepleztem. Azt már megszoktam, hogy a női kollégáim körülugrálnak. Hasonló okokból teszik ezt, mint a pincérlány a reggelizőben és nem tudom, mikor fogják megtanulni, hogy nem ők az én királynőim és én sosem leszek az ő bástyájuk? Viszont a befektető cégek közül kettőnél nők voltak többségben a megbeszélésen és nem igazán tudtak a mondandómra koncentrálni, mert láthatóan elvontam a figyelmüket... de, legalább mi kaptuk a megbízást.

Munka után, - de még bowling előtt -, lementünk az edzőterembe pár kollégával. Rájöhettem volna már, hogy hiba ez a közös program, mivel most sem bírták megállni, hogy ne cukkoljanak azzal, hogy láttam-e a kocsányokban rajtam lógó, nyáladzó nőket. Persze, ez azért barokkos túlzás.

Az esti bowlingozás alatt fel is jött ez, mint téma... én pedig elég szarul éreztem magam emiatt. „Miért vagy te még mindig szingli, Jácint?" Tették fel a kérdést. Mire én azt feleltem, hogy „Mert egyik nő sem kelti az igazi benyomását számomra. Az igazim nem nyomja kis híján a számba a dekoltázsát nyilvánosan, csakhogy felkeltse az érdeklődésemet. Az igazim nem feltűnősködik, nem akarja, hogy észrevegyem." Látszott a társaságon, hogy nem találtam bennük partnerre ebben a véleményben. Aztán muszáj voltam kifejteni számukra azt, miért is vagyok én az ismeretségi körükben a „macskás pasi".

Belekortyoltam a sörömbe, és ecseteltem nekik a helyzetemet. „Az a helyzet, hogy lassan betöltöm a 45-öt, de a korombéli nők abszolút nem úgy viselkednek, ahogy azt illene. Na, nem mintha ez zavarna, csak épp nem mindnek áll jól." Aztán megkaptam a következő, sarkalatos kérdést: készen állok rá, hogy életem végéig egyedül maradjak, ha nem jön el az a nő, akinek beadnám a derekamat, szívemet, lelkemet? Mire én azonnal igennel feleltem. Hogy miért? Voltaképp én is ezt kérdezem. Miért ne?

Alapvetően egyedülállóként is elégedett vagyok az életemmel. Szeretem a békés estéket, a macskám dorombolásán kívül nem vesz körül zaj. Nincs meg az a gyomorgörcs, hogy mit csinálok véletlenül rosszul, és a barátnőm idegesen vár haza, hogy aztán a fejemhez vágja, mekkora seggarc vagyok...

Így tengernyi szabadidőm van, azzal és úgy töltöm, akivel akarom. Szerencsére nincs is nagyon időm azon agyalni, hogy nincs kihez bújnom esténként, mert kábé, mint egy darab fa, úgy dőlök be a kényelmes, kétszemélyes ágyamba. Szóval nem is értem feltétlenül, hogy a „macskás nők" miért állnak ehhez az állapothoz keserűen. Ez nem egy negatív billog, vagy szégyen. Ez a függetlenség teljessége, és ameddig csak tudják, használják ki.

Jácint blogbejegyzését Pokk Brigitta jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock