Hogy csalódtam-e a férfiakban? Semmi kétségem efelől

Gyermekként "álomvilágban" élünk. A fantáziánkra hivatkozunk és nincsenek valós tapasztalásaink. Amit látunk a filmekben és hallunk a mesékből, az számunkra a való világ is egyben. És az nagyon szép. Majd elérkezünk az óvodába és meglátunk egy kisfiút. Szőke haját csak dobálja a szél. Azt gondolhatjuk, igen meg is van a választottunk. Majd odajön és jól sípcsonton rúg minket. Nem is értjük, hiszen arra számítottunk, hogy kedveskedik majd valamit. Elsírjuk magunkat, mert nem tettünk semmi rosszat, mégis fájdalmat okozott. Na igen, és itt már meg is történik az első csalódás.

Nem minden fiú „olyan" ...

Majd egyre növünk, telnek-múlnak az évek míg eljutunk az iskoláig. Itt már inkább külön csapatokba rendeződnek a lányok és külön a fiúk. Hiszen, ők a vagány, iskolás srácok. Mi meg már tudjuk, hogy óvatosnak kell lennünk velük. De azért akad egy-két kisfiú, aki a vagánysága ellenére elpityeredik vagy a lányokkal "bandázik". Ők azok, akik miatt a lányok szemében egy kis remény felcsillan.

Teltek, múltak ismét az évek és arra lettem figyelmes, hogy én is egy ilyen lány banda tagja lettem. Egyre többet kerültek szóba a fiúk, bár az osztálytársak valahogy nem olyanok voltak, mint a tini filmekben a srácok. Nem próbálkoztak, nem küzdöttek, már akkoriban sem a lányokért. Bántottak viszont. Durva szavakkal, csúfolódásokkal. Persze, minden gyerek csinál ilyet, mondják sokan. De én voltam a legkedvesebb, legártatlanabb lélek az osztályban.

Aztán időközben tudatosult bennem, hogy az a fiú, aki az óvoda lépcsőjénél még cukorkával kínált, most, hogy osztálytársak lettünk, tetszik nekem. Ez biztosan fordítva is igaz volt, hiszen nem egyszer cipelte helyettem az iskolatáskát. Nem egyszer nézett, mikor azt a többiek nem látták. Az egyetlen rendes fiú az osztályból.

„Majd egy idő után nem volt már olyan rendes..."

A gyerekkori szerelemből kapcsolat alakult az évek folyamán. Az első. Mindenben. Az igazi első szerelem érzését neki köszönhetem. Mikor nem számított, hogy hány óra és mi történik körülöttünk. Csak a közösen eltöltött pillanatok lebegtek a szemünk előtt. De mégsem sikerült sokáig húznunk, hiszen nem egyszer megbántott. Szép lassan minden más fontosabb volt, mint én és lekerültem a ranglista legaljára. Csak vártam és vártam rá. Éveken keresztül.

Azán idővel, számos csalódás árán, de beláttam itt a vége. Persze, ilyenkor foggal-körömmel kapálózott, hogy fontos vagyok neki. Mindig nagy szavakat mondott, de ez tettekben sosem nyilvánult meg. A se veled,de se nélküled kapcsolat még tovább folytatódott.

„Nem értettem sosem a férfiakat..."

Aztán arra lettem figyelmes, hogy felnőttem és túl vagyok a 20-on is. Nem értettem sosem a férfiakat. A tinderes kapcsolataim, próbálkozásaim is zátonyra futottak. Hisz egyik percben még életfát vettek nekem karácsonyra, pár nappal később meg eldobtak, mint egy plüssjátékot. Vagy ott volt az a bizonyos szerelmi háromszög. Olyan kapcsolatot akartak, amibe nem csak én vagyok a főszereplő. Rám akartak erőltetni olyan dolgokat, amiket nem is szerettem volna. Majd megfenyegettek, hogy ha egy-egy dolog nem úgy lesz, ahogy ők szeretnék, akkor biztosan meg fognak csalni. Vagy fel kellett vennem a háziasszony szerepet, és asszisztálni az ő elvárásaikhoz. Az én terveimben pedig nem támogattak.

Nyitókép: Shutterstock