Tanuld meg jól szeretni - hát köszi...

Tehát párkapcsolat. Ezen belül is mondjuk, a 2 éven túli. Hiszen az első pár hónap az úgyis rózsaszín habokon ugrándozás, és igazából még az összeköltözés első hónapjai sem biztos, hogy különösebben nagy terhet rónak a kapcsolatotokra.

Az igazi kihívások évek múltán jönnek. Méghozzá kegyetlenül alattomosan. Egyszerűen csak szépen észrevétlenül bekúsznak az életetekbe. Mire felocsúdsz, már azt sem fogod tudni megmondani, hogy mikor beszélgettetek egymással - a háztartás, munka, gyerek háromszögén túl - igazán elmélyülten. Mondjuk, mint két felnőtt ember. Tudod, mint amikor még szerelemtől ittasan andalogtatok a pesti éjszakában.

Neked elég egy futtában odadobott puszi?

Ha most azt gondolod, hogy nektek már sohasem lesz ilyen, mert ugyan te nagyon szereted a férjed/feleséged, de ti már anya és apa vagytok. Vagy gyerek ugyan nincs, de annyira régen együtt vagytok, hogy a szenvedély már úgy kikopott, mintha soha nem is lett volna. Meg amúgy is, a szeretet sokkal fontosabb. Csak azt te is tudod, hogy ez rohadt nagy önámítás. Hiszen nyilván fontos a szeretet meg az anyagi biztonság - a lakáshitelt is könnyebb együtt fizetni -, de azért azt a hasad aljából induló bizsergést, az egész testedet átjáró őrjítő vágyat nem fogja pótolni egy futtában odadobott szájra puszi.

Nem is szabad, hogy pótolja. Hiszen felnőtt ember vagy, aki ha akar, tehet az ellen, hogy bedarálja a hétköznapok mókuskereke. Persze sokkal könnyebb belemenekülni a munkába, a gyerekek körüli teendőkbe, avagy netalán olykor-olykor kikacsingatni egy kósza numera erejéig. Persze, bárhogy jó lehet. Hiszen, hogy egy ócska elcsépelt fordulattal éljek: A te életed, a te döntésed.

Ellenben,

Nem kell feltétlenül együtt elkezdenetek. Mert lehet, hogy te ugyan érzed, hogy már külső segítség kell: pszichológus, könyvek, extra odafigyelés - de a párod még nem. És most figyelj: ez nem feltétlenül baj. Főleg, hogyha elolvasod doktor Gary Chapman írásait, és elindulsz a tanácsai nyomán. Mondjuk, alapnak veszed az 5 szeretetnyelvet, amelyek alapján hamar kiderülhet, hogy nem azzal van a gond, hogy nem szereted a párodat, hanem hogy nem tudod ezt jól a tudtára adni.

Jól szeretni, de hogyan?

Számomra Chapman írásai abban hoztak nagy áttörést, hogy végre nem csak azt harsogták, mint sok más könyv, hogy tanuld meg jól szeretni! Mert hát oké, rendben, de hogyan? Azt hamar felfogtam, hogy az a fajta szeretetkifejezés, ami nekem magát a szeretetet jelenti, az neki pont az ellenkezője.

Például, ha én hazaérek a munkából, akkor engem békén kell hagyni, de ő meg pont azt szereti, ha egyből elmesélheti az egész napját. Csakhogy én ilyenkor évekig inkább elfoglaltam magam, mert azt hittem, azzal teszek jót. Persze ez most banálisnak tűnik. Vagy minimum pancserek párosának, amiért egy ilyen apróságot sem tudtunk megbeszélni. De minden évek óta együtt élő pár tudja, hogy pont ilyen aprónak tűnő dolgokból keletkezik az, amikor idővel annyira elkezd idegesíteni a másik, hogy akár már a hanglejtésétől ideges tudsz lenni. Azt meg végképp nem tudod elképzelni, hogy hozzád érjen - ha ez meg mégis megtörténik, akkor kiráz a hideg.

Ha már eljutottál idáig, akkor két lehetőséged van: felbontod a kapcsolatot (vigyázz, mert a világ is ezt sugallja most: légy bátor, és merj lépni), vagy beleadsz anyait-apait, és megtalálod a módját, hogy visszataláljatok egymáshoz. Mint hajdanán, amikor még elképzelhetetlen lett volna, hogy ne összebújva aludjatok el.

Nyitókép: Shutterstock