Megrögzött szingli vagyok, avagy nem mindenkinek való a párkapcsolat

Nemrég voltam egy rendezvényen, ahol az egyik srác nevetve mesélte, hogy a szervező folyamatosan próbálja összehozni csinosabbnál csinosabb lányokkal, de esélytelen, ő ugyanis „megrögzött szingli". Csodálkozva néztem rá, mindig is egy jóképű férfinak tartottam, akit mindig körbezsongtak a nők, nagyon nem állt össze a kép, hogy lehet ő még egyedülálló. Mondtam is neki, hogy fejtse már ki nekem, mégis miért szingli még. Kiderült, hogy az elmúlt öt évben csak 1-2 hetes ismerkedési kísérletei voltak, amelyeknek általában ő vetett véget és azt a következtetést vonta le, hogy talán nem is való már neki a párkapcsolat.

Nem ő az egyetlen, akitől hasonlót hallottam. Nemrég ismertem meg egy srácot, aki szintén arra jutott pár sikertelen kapcsolat után, hogy talán nem is neki való ez az egész és azzal jár mindenki a legjobban, ha ő inkább egyedül marad. Vannak női ismerőseim is, akik feladták az állandó próbálkozást és felépíttetek egy olyan életet, amiben egy társ nélkül is jól tudják érezni magukat. Sokat utaznak, sok barátjuk van és bár a szívük mélyén vágynak egy férfira, nem ettől függ a boldogságuk.

Azt gondolom, hogy abban sokan egyetértünk, hogy nem egyszerű manapság párt találni. Nem is olyan régen épp egy srác azt fejtette ki nekem, hogy bár a Tinder elvileg tele van szingli nőkkel, az egész mégis csak egy illúzió. Hisz hiába húz sok nőt jobbra, kevés a match és ebből még kevesebb alkalommal lesz találkozó. Látszólag rengeteg a lehetőség, közben mégis nagyon nehezen találnak a férfiak és a nők egymásra.

Ez persze nem zárja ki, hogy valahol összefussanak az igazival, de már nem erről szól az életük. És nyilván vannak a „megrögzött szinglik", akik annyira megszokták, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak, hogy nem is szeretnének már másképp élni. Nyilván ez már egyszerűbb akkor, ha az embernek van gyereke és nem ketyeg a biológiai órája.

Én is egyedülállóként élek már egy ideje és vannak időszakok, amikor teljesen el tudom engedni a görcsös akarást, és tudom magam így is jól érezni, de erős bennem a vágy és a remény, hogy egyszer csak ez megváltozik és nem kell többé egyedül élni az életemet. Azt gondolom, hogy az ember sokszor elfojtja a valós érzéseit, hogy megvédje magát egy újabb kudarctól vagy csalódástól. Persze nem vonom kétségbe, hogy vannak emberek, akik egyedül is képesek teljes életet élni, ugyanakkor társas lények vagyunk és az én szememben a beteljesedés csak úgy lehetséges, hogy megvilágosodunk (amire lássuk be, kevés a reális esély) vagy társra lelünk és családot alapítunk.

Az én véleményem az, hogy sokan azért hangoztatják, hogy imádják a szingli életüket, mert ez sokkal biztonságosabb, mint belemenni illetve beleállni egy párkapcsolatba, ami sokszor fájdalmas tükröt tart. Nem kellemes a magány, de ezt is meg lehet szokni, főleg, ha az ember sok programot csinál és egy nagy társaság veszi körbe. Ugyanakkor azt a szeretetet, szerelmet szerintem nem pótolhatja semmi, amit csakis egy párkapcsolatban vagy családban lehet megélni.

Nyitókép: Shutterstock