Férfivélemény: Hiába szeretlek, ha már nem tudok bízni benned

De Anikó akkor még nem nyílt ki teljesen, félig fejlett írisz volt csupán, aki a negyvenes évei elején indult igazi virágzásnak, ám a növekedés nem csak szépséggel, hanem fájdalommal is párosult.

Feljött minden bánat és szomorúság: négy mostohaapa, részeg anya, kiszámíthatatlan gyerekkor, és a fájdalom csak egyre mélyebbről jött. Egy panaszkodás alkalmával azonban Anikó megismerkedett egy alkoholproblémákkal küzdő férfival, aki az egyik kollégájának volt barátja. Mondanom sem kell, bókjaival, hamisan vigasztaló szövegeivel elcsavarta a nő fejét.

Hónapokon át tartott a viszonyuk, közben ki-be sétált a pszichiátriáról, egymást érték a kivizsgálások. A párja pedig természetesen végig mellette volt és tördelte a kezét miatta. Ám ha ez nem lett volna még elég, akkor Anikó egyik este lebukott a szeretőjével is. Tipikus eset volt az övék: a barátom hazaugrott a munkahelyéről valami apróságért, amit reggel otthon felejtett, és ott találta az idegen férfit. Volt nagy balhé meg ajtócsapkodás.

A viharos, veszekedős este után viszont egy hétig csak nézték és kerülgették egymást, majd elhatározták, hogy megbeszélik a helyzetet, és eldöntik, hogyan tovább. Ki is választottak egy napot, ám aznap, mikor a barátom hazaért, nem találta Anikót sehol. Eltűnt pár holmijával együtt, majd "hirtelen" eltelt 5 év.

Ez idő alatt egy darabig a szeretőjénél lakott, aki viszont belehalt az alkoholizmus szövődményeibe, így a ráhagyott pénzből vett magának egy szerény garzont, ahol tovább tengette a napjait. Azt mondta, megunta a család körüli teendőket, elege lett az életéből.

A barátom a mai napig szereti, de a történtek után nem tudna együtt élni vele, Anikó is szereti őt, de a lelkében tomboló határtalanság túlságosan erős, nem összeegyeztethető az egy ember iránti elköteleződéssel. Múltjukban alszanak, ágyuk a tragikus szerelem, amelyik nem teljesedhetett ki életre szólóan.

Lehet egyszer még megoldódik az életük. Lehet, a szeretet templomának rózsaablakán kéne nézniük egymást, át kellene lépniük a határaikon. Talán azért jutott nekik ez a nehéz sors, hogy erre ráébredjenek. Miért ne lehetne? Talán a barátom sem teljesen hibátlan, talán ő is tehet arról, hogy élete nője így kifordult magából. Ez persze nem mentesíti Anikót a felelősség alól, hiszen sosem foglalkozott az életében történt traumák feldolgozásával.

Mindent csak lazán besöpört a szőnyeg alá, mondván, hogy neki semmi se fáj. Aztán egy napon csak felszakadtak a régi sebek, és felfoghatatlan fájdalommal zúdult minden a nyakába. Lehetnek ők még vajon egymás boldogságának forrásai? Felül lehet-e emelkedni az elszenvedett kínjaikon? Ez az a kérdés, amire nincs jól bevált recept.

Olaszka Sándor

Nyitókép: Shutterstock