Csak azzal tudok lefeküdni, akihez érzelmek is fűznek

Mindig is egy végtelenül romantikus lélek voltam. Én voltam az a tinédzser, aki a tengerparti naplementében vágyta az első csókját és sírig tartó, örök szerelmet akart fogadni. Majd ahogy múltak a kamaszévek - és a mindent elsöprő, érzéki szerelem nem jött el -, megelégedtem azzal is, ami volt: a flörtökkel, az alkalmi kalandokkal, a viszonzatlan szerelmekkel. Soha, de soha nem úgy alakult semmi, mint ahogyan elterveztem - de most, felnőtt fejjel, azt sem mondom, hogy nem voltak igazi, filmbe illő pillanatok az életemben.

Miután vége lett a 7 és fél éves kapcsolatomnak, minden újat ki akartam próbálni, így érdekeltek az egyéjszakás kalandok is. Majd az egyéjszakásokból többéjszakások lettek, ám a bimbódzó érzelmekből végül sosem virágzott ki egy igazi kapcsolat. Én pedig kétségbeesve kérdeztem a barátnőimet: "Csajok! Ti is mindig beleszerettek abba, akivel lefekszetek, vagy csak én vagyok ekkora lúzer ezen a Földön?"

Megoszlottak a válaszok: volt, akinek ment az érzelemmentes szex, míg más - hozzám hasonlóan - fokozatosan ugyan, de idővel érzelmeket kezdett táplálni a szexpartnere felé (amiből később persze jöttek a bonyodalmak). Akkor értettem meg mindent: vannak lányok, akik egyszerűen képtelenek az alkalmi kapcsolatokra. Én is ilyen vagyok, felesleges erőltetni az ellenkezőjét. És nincs is ezzel az égvilágon semmi baj, hogy is lehetne? Miért ne lenne ma is menő romantikus gondolatokba burkolózva, királylányként várni az Igazit?

Hiszen az ősi törvényeink így működnek: meglátni és megszeretni. Szerelmes leszek belé, majd odaadom neki a testem, hogy összetartozásunk jeléül fizikai értelemben is eggyé válhassunk. Nem pedig fordítva! Lefekszünk egymással, aztán vagy egymásba szeretünk, vagy nem? Hol a tisztelet, a régi értékek? Amikor csak olyannak adtad oda magad, aki valóban megérdemelte? Mikor váltak a testi szükségletek fontosabbá a lelki kielégülésnél?

Ne értsetek félre: semmiképp nem ítélem el azokat, akik belevágnak az alkalmi kapcsolatokba, sőt, a szívem mélyén picit irigykedem is rájuk, hogy nem ilyen hiperérzékenyek, mint én. Szívük joga az tenni, ami jólesik, és nagyon jó érzés lehet, ha az ember képes tartani a kontrollt, tisztában van magával és az érzéseivel, és felszabadultan tudja élvezni a kötöttségek nélküli szexet valakivel, akiben megbízik.

Mégis hiszem, hogy egy nap eljön az az ember az életemben, aki előtt meg merek majd nyílni, aki ezt a páncélt majd könnyedén leolvasztja rólam. Már nem fontos számomra, hogy ez a naplementében úszó tengerparton essen meg velem... Bőven elég, ha a hercegem csak elfogad majd olyannak, amilyen vagyok.

Nyitókép: Shutterstock