Boldogtalan szülinapot, Szívem

Születésnapomra

Megint egy évvel öregebb lettem. Sebaj, hiszen még mindig fiatal vagyok, éppen csak elmúltam húsz – pont ma. Érdekes, hogy még ilyen idősen is, elkap az izgalom, ha beköszönt ez a nap. Anyukám ilyenkor mindig elővette a régi fényképalbumokat és megnézegettük a babakori képeimet. Elmesélte, miképp jöttem a világra és hogy mennyire örültek nekem.

Apukám pedig ebéd után elvitt valami szuper kis programra – állatkertbe, planetáriumba, strandra -, míg anyu titokban feldíszítette a lakást. Mire hazaértünk apával, már a nappaliban tolongott az összes pajtásom és indulhatott a meglepetés zsúr. Később a zsúrból buli lett, majd egy idő után már inkább házon kívül ünnepeltünk a barátokkal.

Ez a mostani azonban más lesz, hiszen nem otthon élek, hanem a szerelmemmel. Kissé fura is, hogy anyu nem jön, és nem hozza az albumot, mert az még az utóbbi években is fix szülinapi programnak számított nálunk.

Jó reggelt, Szívem

- Jó reggelt, Szívem... - lépek a nappaliban, ahol a kedvesem üldögél a kanapén, ölében a laptopjával.

- Szia – ásítja és bezárja a játékot, amivel eddig foglalatoskodott. – Már nyolc is elmúlt?

- Mikor keltél?

- Le sem feküdtem. Este leültem kicsit játszani, amikor elmentél aludni és itt ragadtam. Azt hiszem, ledőlök pár órára.

Csalódott vagyok. Nagyon. Azt hittem, hogy azért nem jött velem este aludni, mert valamire készült a szülinapom alkalmából. Meglepi bulit szervezett, virágot rendelt... tudom is én. Én szervezetem neki egy kártyapartyt – suttyomban - amikor néhány hónapja betöltötte a huszonnyolcat.

Ne legyél már hisztis kislány! Alszik egyet. Lehet, hogy nem is játszott. Lehet, hogy tényleg készült. Hadd pihenjen. Nem kell drámázni azonnal, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogyan azt elképzeled. Inkább menj futni, az majd helyrebillent.

Így is szép

Megfogadom a saját tanácsomat, futócuccba bújok, zenét pöccintek a fülembe és nekilódulok. Tényleg jót tesz. Nézem a parkban a többi kocogót, a babakocsit tologató anyukákat, a nevetgélő kamaszokat, a sétáló idős párokat. A napi kilométer teljesítése után lehuppanok egy padra, beszívom a tavasz zöld illatát, válaszolok a barátok és ismerősök szülinapi jókívánságaira, majd megcsörgetem Anyut. Sokáig beszélgetünk, hallom, hogy kissé elfúló a hangja, biztosan neki is hiányzik a szokásos ünnepi szeánszunk. Azért, így telefonon is felelevenítjük a születésem történetét, majd megígérem neki, hogy a következő hétvégén hazamegyek. Most nem, mert hát itthon, vele fogunk ünnepelni...

Éppen leteszem Anyut, amikor hív a legjobb barátnőm, és amikor megtudja, hogy a parkban vagyok, azonnal meghív egy közös reggelire a közeli kávézóba. Boldogan mondok igent, hiszen korog a gyomrom. Kettő is elmúlik már, mire búcsút intünk egymásnak. Egy finom reggelivel, egy hatalmas öleléssel és egy aprócska ajándékkal sétálok haza.

Ő még alszik, így beállok a zuhany alá. Hajat is mosok, hátha este programunk lesz, majd bekuckózok egy jó könyvvel és egy csésze teával a kanapéra. Kiegyensúlyozottnak érzem magam, hiszen eddig nagyon jól telt a szülinapom a reggeli megborulásomat leszámítva.

Már biztos vagyok abban, hogy ő is készült, és ha felkel, akkor ad egy szenvedélyes csókot, boldog szülinapot kíván és elmegyünk vacsorázni. Vagy valamelyik barátunkhoz, ahova megszervezte a meglepetés összejövetelt.

Vagy talán kettesben tervez egy romantikus sétát, utána pedig lehet, hogy beülünk egy bárba, akár táncolhatunk is. Tudja, hogy mennyire szeretek táncolni. De egy meghitt, gyertyafényes, pezsgős, ételrendelős moziestnek is örülnék itthon.

Nem kell a durca

Hallom, ahogyan mocorog, nyögdécsel a hálószobában. Kicsoszog a fürdőbe és megnyitja a vizet.

- Éhes vagyok. Mit eszünk? – kérdezi, amikor frissen tusolva megáll a kanapé mellett.

- Én már ettem. Linda meghívott villásreggelizni.

- Jó neked – sóhajtja. – Azért valami kaja van?

- Csinálunk ma valamit? – kérdezem, miközben kimegyek vele a konyhába és szedek neki a tegnapi gulyáslevesből.

- Nem. Dolgozni fogok. Már egy hete le kellett volna adnom egy anyagot, de egyszerűen nem volt kedvem elkezdeni, hétfőre viszont muszáj elkészülnöm vele – közli ásítozva. – Miért? Terveztél valamit? Menj a csajokkal. Nekem most nem alkalmas.

Érzem, ahogyan megint elönt a csalódottság. Szóval ennyi. Vagy nem tudja, hogy szülinapom van vagy nem érdekli.

- Szülinapom van! – vágom oda és nem tudom leplezni az ingerültségemet.

- Ja... - sóhajtja, miközben kiveszi a mikróból a levesestálat és leül a pulthoz. – Ez most nem fér bele – kanalaz az ételbe, majd hirtelen felnéz és az addig bizonytalankodó hangnemet felváltja a felháborodás.

- Értsd meg, nekem határidős munkám van! – csattan fel. – El kell készülnöm vele hétfőre, úgyhogy dolgozni fogok! Nem tudom, mit nem lehet ezen érteni!

- Egy hete le kellett volna adnod – szúrom közbe és fekete méregként árad szét bennem a keserűség.

Legszívesebben kiabálnék és belemondanám az arcába, hogy tegnap este is játszottál... egész este! Akkor miért nem volt fontos a munka? Vagy az előző héten? Vagy az azelőttin? Miért most fontos? Mégis hallgatok. Attól félek, hogy ha kinyitom a számat, kitör belőlem a zokogás. De nem akarok sírni, mert akkor meg azt mondaná, hogy hisztizek.

- Nem kell a durca – sóhajtja a szemeit a plafonra emelve. – Majd jövő héten elmegyünk vacsorázni.

Sírás kaparja a torkomat, így inkább kimegyek a konyhából. Ismerem ezt a hangot, lezárta a beszélgetést. Nem az fáj, hogy nincs ajándék, nincs torta, nincs összejövetel, hanem az, hogy eszébe sem jutott a születésnapom. Nem, még csak nem is ez, hanem hogy amikor ráébredt, akkor is inkább azt éreztette, hogy nyűg a számára, egy felesleges cécó. De még arra sem futotta tőle, hogy azt mondja: Boldog születésnapot, Szerelmem!

Nyitókép: Shutterstock