Lehet, hogy a Hufnágel Pistihez kellett volna feleségül mennem…

Paulának ráadásul, a mi családunkban, akadt egy valós alteregója is, méghozzá Erzsó néni, a nagymamám unokatestvére. Erzsót a maga idejében a falu szépének tartották – sőt a környező falvakban sem akadt nála kívánatosabb -, így nem meglepő, hogy sorban álltak a kérők az ajtaja előtt. Persze akkoriban nem olyan világot éltek a nők, hogy megtehették volna, hogy az egyik héten az egyik, míg a másik héten egy másik legénnyel randizgatnak - főleg vidéken, ahol a ház előtti kispadon őrködő vénasszonyok mindent és mindenkit szemmel tartottak. Így Erzsó lehetőségei is korlátozva voltak. Nem állítom, hogy ekkoriban nem lehetett ismerkedni, hiszen, ott volt a szüret, a fonó, a kukoricafosztás, az esküvők, a templom, a majális, a vásár, amikor akár a falubeli, akár a környező település ifjai találkozhattak. Ám alkalom ide, lehetőség oda, ez mégsem volt olyan szabad világ, mint a mai – semmilyen szempontból -, s ha egy leányt már a negyedik-ötödik legény karján látták sétálni, szárnyra kaphatott a pletyka, hogy könnyűvérű. Arról nem is beszélve, hogy aki a húszas évei elejéig nem kelt el, arra rásütötték a vénlány billogot. Tehát iparkodni kellett magával a párkereséssel is.

Okosan dönteni...

Hiába volt tehát Erzsó is szép lány, hiába válogathatott volna kedvére, bizony a kor elvárásai nem könnyítették meg számára a párválasztást. Ráadásul, mivel udvarlóból nem is akadt hiány, el is várták tőle, hogy mihamarabb férjhez menjen - ne hitegesse és fogalja le sokáig, a környék partiképes fiatalembereit. Erzsó két legény között vacillált. Az egyik fiút Jánosnak hívták, aki amellett, hogy igencsak fess volt, kifejezetten jómódú családból szárazott, így sokan úgy vélték Erzsó vele bizony megfoghatná az isten lábát. A másik fiú, Miska, szintén daliás termettel és kacér mosollyal bírt, ám a családja anyagi helyzete nem volt annyira stabil, mint Jánosé, ráadásul nagy zsivány hírében is állt, így hiába is húzott Erzsó szíve inkább Miska felé, mégis a biztos, nyugodt élet reményét választotta a szenvedélyes, ámde – a szülei szerint - ingatag kapcsolat helyett.

Erzsó tehát hosszas gondolkodás után Jánossal mélyítette el a kapcsolatát, egy bizonyos idő után pedig már nem volt más választása, mert a komoly udvarlástól egyenes út vezetett a házasságig. Félreértés ne essék, Erzsót senki nem kényszerítette, egyszerűen csak sodródott az eseményekkel, amelyek végén az oltár előtt találta magát. Hogy akarata ellenére történt-e a dolog? Nem! Ám Erzsóban volt egyfajta bizonytalanság. Már akkor is, amikor János komolyan járni kezdett hozzájuk. Akkor is, amikor eljegyezték egymást és akkor is, amikor kimondta a holtomiglan-holtodiglan tartó igent.

Erzsó mégis János felesége lett, majd gyors egymásutánban szült két gyermeket. Nem gondolom, hogy boldogtalan lett volna – bár gyerekként sokszor egészen mást látunk, mint ami a valóság -, ám biztosan örök kétely maradt az életében Miska. Miska, aki miután Erzsó asszony lett és megszületett az első gyermeke, elköltözött a faluból. Évek teltek el, mire Erzsó hírt hallott felőle, de addigra már Miska is megnősült. Épített egy szép házat a feleségének és nyugodt, rendes életet élt a családjával.

Erzsó néni sosem mondta a férjének, Jánosnak, hogy „Bárcsak a Szita Miskához mentem volna feleségül!" Ám jól emlékszem, hogy amikor kicsi lányként vendégségbe jártunk náluk, és a férfiak kimentek a kertbe vagy a teraszra dohányozni, az asszonyok pedig a konyhában kávéztak vagy csak leültek beszélgetni (mi gyerekek valamelyik sarokban játszottunk és azt hitték, nem is halljuk őket), sokszor hallottam Miska nevét. És, hogy mi lett volna, ha...

Akkor még nem értettem tisztán ki is ez a Miska és mi köze Erzsó nénémhez, de ma már tudom, hogy ő volt Erzsó néni számára maga a be nem teljesült, elszalasztott lehetőség az igazi szerelemre, nekem pedig egy örök mementója annak, hogy a döntéseink súlya sokszor egy életen át nyomja a vállunkat.

Nyitókép: Shutterstock