A szerelem egy virág, ha nem ápolod, elhervad

Elhatároztam, hogy kiszabadítom a többi kóró fogságából, és nem hagyom, hogy rabként éljen tovább. Először nem is tudtam, mihez kezdjek, hogy álljak neki a műveletnek. Vegyek egy metszőollót, vágjam le és tegyem vázába? Vagy ássam ki gyökerestől és ültessem át az én kertembe? Az utóbbi mellett döntöttem, hogy sokáig gyönyörködhessem a szépségében.

Belevágtam a földbe a szerszámot, de nagyon vigyáztam, hogy még véletlenül se sértsem meg, hiszen azzal a halálát okoztam volna. Sikerült is a kényes művelet: sértetlenül kiástam. Szanaszét álló, kócos gyökereit gondosan visszavágtam, majd hazavittem.

Eleinte vigyáztam rá. Óvtam széltől, fagytól, erős napsütéstől. Figyeltem rá, odaadó voltam: metszettem, gondoztam, ahogy csak kell. Még beszéltem is hozzá, ha úgy hozta kedvem. Meg is hálálta a figyelmem, és újabb rózsabimbókkal fizette meg a munkát és a befektetett energiát.
Aztán telt-múlt az idő, és én kezdtem megszokni a látványát.

Már nem tűnt olyan szépnek, mint legelőször, már nem tűnt olyan kihívónak, mint akkor, amikor megláttam és megszerettem. Ha este fáradtan értem haza a munkából, rá se néztem, csak elsiettem mellette. Majd reggel megöntözöm, majd holnap kigyomlálom körülötte a földet - gondoltam. Aztán másnap elaludtam, így idő hiányában reggel sem gondoskodtam róla, és este szintén elhanyagoltam, fáradtságra hivatkozva. Nem foglalkoztam vele. A következő reggelen megint sietnem kellett, és akkor sem értem rá foglalkozni vele.

Munka közben persze megfogadtam, hogy majd hétvégén bepótolom mindazt a törődést, amit hétközben nem adtam meg. El is jött a hétvége, de szombaton túl sokáig aludtam, mire felébredtem, már rengeteg dolgom volt. Megmosakodtam, megkávéztam, és már állhattam is neki a feladataimnak. Délutánra terveztem kertészkedést. Így is lett. Ebéd után kimentem a kertbe, és földbe gyökerezett a lábam a látványtól, ami fogadott.

Nem tudtam megbecsülni, hagytam tönkremenni, és most valaki elvitte máshova - megmentette. Azóta már más kertjének a legszebb, legféltettebb kincse. Legalábbis remélem, hogy jobb helyre került. Volt egyszer egy rózsám, nem figyeltem rá, nem törődtem vele, nem adtam meg neki azt, ami járt volna, ami szükséges lett volna.

Molnár Csanád novellája

Nyitókép: Shutterstock