Belenéztem a férjem telefonjába...

Amikor állsz a szikrázó napsütésben, és látod jönni a felhőket, talán azt gondolod, ez a pár csepp eső még jól is jöhet. Kicsit felfrissít mindent, mert ez a forróság már szinte eléget. Csak egy pici felhő a kapcsolatotokon - ami egyébként szilárd és megingathatatlan. Biztosan csak egy felhő, a te hibád, hogy folyton aggódsz, hagyod, hogy berántson a féltékenység. Pedig minden alkalommal elmondja, hogy neki te vagy az élete.

Voltak nyugodtabb napok, amikor bizakodó voltál és boldog. Ez is egy ilyen hétvége volt, annyira tökéletes, mintha minden sejtetek együtt rezegne. Aztán az éjszaka közepén felébresztett az az érzés, és megint szorította a torkodat. Biztos voltál benne, hogy most már meg is fojt. Nézed, ahogy szuszog melletted. Olyan békés. Te mindig szépnek látod. Muszáj volt lemenned a földszintre, ki a kis kertbe, mert azt érezted, hogy levegőhöz kell jutnod. Állsz ott kint, és hagyod, hogy az éppen csak mozgó hajnali szél lecsillapítsa a szívedet, ami úgy zakatol, hogy tuti felkelti a szomszédokat is.

Visszafelé a földszinten a kanapén ledobva hever a telefonja. Minden titkok tudója. De te hiszel a személyes szabadságban, az őszinteségben, és abban, hogy ezt megszegni nem korrekt. Úgy kerülöd meg a kanapét, mint kismacska a kerti tavat. Lehet, hogy van benne valami, ami téged érdekel, de a víz nem a te tereped, abba belehalhatsz. Nem vagy sunyi. Nem kémkedsz. A szíved ismét harci indulót ver, a füled zúg.Talán ott van benne a megnyugvásod. A semmi. Ami bizonyítja, hogy megőrültél. Hogy a szorítás a torkodban nem balsejtelem, csak a rossz hozzáállásod.

Ha tudnád, ha előre látnád minden kockáját, talán hagynád a fenébe... Ha picit is sejtenéd előre az érzést, amikor a bizonytalanság helyére a biztos megerősítés kúszik be. Ott áll megcáfolhatatlanul, világít a sötétben, még a retinádba is beleég. A kis felhőből tornádó lesz, ami kérdés nélkül söpör el mindent, ami az útjába kerül, mielőtt kitépné a még mindig vadul kalapáló szívedet.

Felébred, és kimegy melléd a kis udvarba, amit a ti kis titkos kerteteknek hívott, ahol mindig megnyugszik a lelke. A te lelked pedig szilánkokban hever szanaszét. Eléteszed a telefont, és csak nézel rá. Várod, hogy mondjon valamit, hazudjon, ahogy eddig. Hazudjon jobban. Írja felül az elmúlt pár perc minden bejövő információját.

Tudnod kellett volna, hogy amitől a megnyugvásod vártad, a teljes világodat rombolhatja le. Hogy felesleges bizonyítékokat kergetned, a szíved úgyis pontosan érzi. Át kellett volna gondolnod, képes vagy-e megbirkózni a válasszal akkor is, ha az más, mint amire vágysz. A tudatlanság néha nem a tudni vágyás hiánya, hanem valami, ami megvéd a fájdalomtól.

Nyitókép: Shutterstock