Megint hagytam, hogy egy pasi átverjen!

Mélyen igazából nem ismertük egymást, de nem voltunk vadidegenek. Nemrég előkerült Instán, és ostromolni kezdett. Mindent szívecskézett, gyakorlatilag egyből találkozót kért, én pedig úgy gondoltam: miért ne? Felnőttünk már, és ahogy felnőtt nőként még mindig az igazit keresem, időnként azért adok alkalmat az ismerkedésre. Bár megannyi csalódás után egyre kevesebbet, egyre inkább elvárások nélkül és egyre reménytelenebbül...

A felbukkanása után majdnem két hétig rendszeresen beszélgettünk az első találkozóig, ami remekül sikerült. Rózsát hozott, és végre egy normálisan felöltözött férfi állt előttem, akin látszott, hogy készült a randira, nem csak "beesett". Nagyon kellemes beszélgetőpartner is volt, azt éreztem, szívesen vagyok vele, nem csak kényszerből, mert kellene egy társ... Végre úgy éreztem, hogy hosszú idő után semmi görcsös nincs a dologban, minden megy a maga természetes útján.

Még magam számára is hihetetlen volt, hogy a második találkozót is vártam, és örömmel mentem. Ez szintén nagyon jól sikerült, aminek a végén az első csók is elcsattant. Persze így utólag belegondolva megszólalhatott volna a vészharang a fejemben, hiszen már akkor arról beszélt, hogy ha minden működik köztünk, akkor az összeköltözés sincs ellenére. Furcsa lehetett volna, de olykor hiszek még a csodákban. És persze így, 7 év távlati ismeretség, két randi után a kérdés is megérkezett, hogy van-e kedvem vele tölteni a hétvégét.

Nyilván tisztában voltam vele, hogy nem csak filmezni hív, és kicsit el is bizonytalanodtam. Ám végül úgy döntöttem: miért ne? Attól, hogy húzom az időt, még nem biztos semmi. Attól, hogy hónapokig nem szexelünk, vagy a következő hétvégén már igen, bármi lehet a kapcsolatból. Ez a fránya remény...

A hétvége is klassz volt, ám mint utólag kiderült, csak szerintem... Csak szerintem volt jó a hangulat, a piknikezés, a szex... Csak szerintem alakulhatott volna jól köztünk ez a kapcsolat. Mert ahogy tipikusan lenni szokott: vasárnapról hétfőre, egy nap alatt, egy éjszaka alatt minden megváltozott. Nem volt lelkesedés, nem voltak intenzív beszélgetések, éreztem, hogy ez csak vihar előtti csend.

Túl nagy csend. Nem vagyok hülye, tudtam, hogy valami nem stimmel, ám azt is éreztem, hogy kerül engem. Kerüli a tisztázó beszélgetést - no, de nem hagytam kimenekülni a szituból! Csendesen, szó nélkül továbbállhattam volna, anélkül, hogy kérdeznék, de úgy gondoltam, ennyi magyarázat jár nekem. Ebből pedig az lett, hogy amíg vasárnap reggel hancúrral kezdtük a napot, szerdán kinyögte, hogy ő nem kész egy kapcsolatra, és nem érzi úgy, hogy ez hosszú távon működne köztünk. Most velem nem működne, vagy egyáltalán egy kapcsolat? Hiszen egy hete még az összeköltözésről beszélt...

Most sem vesztettem túl sokat, az igaz. Vagy egy hazug embert, mert nem mondja meg őszintén, hogy mi a baja velem, esetleg mi nem tetszett neki. Vagy ő egy olyan ember, aki felnőtt férfi létére nincs tisztában magával, és halvány gőze sincs róla, hogy mégis mi a bánatot akar az élettől. Meg a nőktől. Persze ott van még egy banális harmadik variáció is, hogy csak dugni akart...

Ebben a világban már senki nem egyenes?!

Liza történetét Tóth Zsuzsa jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock