Nem azért szakítok veled, mert nem vonzódom hozzád. Hanem mert - talán észre sem vetted - semmi magánéletünk nincs, szinte soha nem lehetünk kettesben, alig vannak olyan órák, amiket zavartalanul tölthetünk. Egy kezemen meg tudnám számolni, hány olyan délutánunk vagy esténk volt a hét hónap alatt, amikor négyszemközt maradtunk.
Tudom, hogy ezt szoktad meg, de változhattál volna, átadhattad volna magad nekem. Egy kapcsolatot nem lehet úgy megőrizni, hogy egyfolytában ott egy harmadik személy: vagy az apád ücsörög nálad a nappaliban, vagy a szomszédasszony megy át, hogy az aktuális híreket megossza és megbeszélje veled, vagy épp valaki más használja átjáróháznak az otthonodat. Választanod kellett volna közöttük és köztem, de te nem tudtad félretenni őket, hogy engem részesíts előnyben.
Pedig hidd el, nem dőlt volna össze a világ, senki nem haragudott volna meg rád, ha hetente pár órával kevesebbet lehet nálad. Nekem viszont ennyi is elég lett volna - de nem kaptam meg a heti pár zavartalan órát sem.
Még ágyba is parancsszóra kellett bújni, kihasználva azt a 30 percet, amikor se apád, se a szomszéd, se senki nem ül a nappalidban, hogy veled trécseljen. Ne csodálkozz, ha meguntam! Inkább leszek egyedül, mint egy ilyen kapcsolatnak sem nevezhető, sehova nem tartó "valamiben", amiben számomra nem jut sem hely, sem idő, sem lehetőség.
Most már ne kérd, hogy maradjak, ne ígérd meg, hogy jobbá teszed az egészet és javítasz a körülményeken! Ha szeretted volna, hogy én legyek az első és mindenki más csak utánam kerüljön sorra, ha eléggé szerettél volna, akkor már rég úgy lenne minden, ahogy megígérted.
Ám nem tetted meg akkor sem, amikor először szóltam, így hát ne próbálkozz másodjára, mert úgysem fog menni! Ha hét hónap kevés volt, akkor tíz is kevés, és két év múlva sem lenne semmilyen változás. Ez az életed: akkor érzed jól magad, ha sok ember vesz körül és tudsz kivel trécselni. Túl nagy teher számodra az olyan kapcsolat, ami intimitásra, négyszemközti beszélgetésekre épül, így nem vagyunk egymáshoz valók. Áthidalhatatlan a szakadék, amit a különbözőségeink teremtettek.
Élvezd, szeresd az életed, de nekem nincs és nem is lesz helyem ebben. Ne is tartóztass, ne marasztalj! Engedd, hogy könnyen mehessek, ne akard, hogy lelkiismeret-furdalásom legyen, amiért kilépek egy olyan viszonyból, ahol valójában nincs helyem! Máskor viszont jobban figyelj, mert ha az új választottadnak is csak hiányt tudsz adni, ő is lelép majd. Ne csodálkozz ezen!
Te pedig újra panaszkodhatsz a szomszédoknak, hogy mekkora bunkók ezek a mai férfiak, mert megint elhagyott egy... Pedig csak meg kéne tanulnod kötődni és szeretni - akkor nem szakítanának veled.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.