Miért nehéz a mai szingliknek? Egy idős néni válaszol!

Hiszen ma százból egyszer következik be, hogy egy idegen férfi udvariasan odamegy a nőhöz, aki megtetszik neki, majd bemutatkozik, és beszélgetni kezdenek. Persze, interneten a Föld bármelyik részéről dumálhatna pasikkal, ám az ott nyomuló férfiak többsége nős, vagy csak kalandot keres. Furcsa. Régen az emberek szinte csak a szűk lakóhelyükön belül ismerkedtek, a többség mégis megtalálta a párját. Hogy lehet ez? - tettük fel a kérdést. A választ a 77 éves anyukám adta meg egy beszélgetés során.

Majomsziget a táncparketten

Régen hetente-kéthetente voltak bálok, a legkisebb falvakban éppúgy, mint a fővárosban - mesélte anyukám. - A bálozás nemcsak a fiatalok szórakozása volt: korosztálytól függetlenül mindenki szívesen járt, még az is, aki nem szeretett táncolni. Hiszen ez volt a hétvégi kikapcsolódás helye, ahol a baráti társaságok is összejöhettek. A fiataloknak amúgy sem illett magukban menni, mindig volt kísérőjük: a szülők, de sokszor az egész család, testvérekkel, nagymamával, nagypapával együtt.

Az első sorokban mindig a hajadon lányok vagy az ismerkedni vágyó nők (elváltak, özvegyek) foglaltak helyet, akik szívesen fogadták, ha táncra kérték őket. A hátsó sorokban ült a fiatalok családja, illetve azok a házaspárok, akik szimplán csak szórakozni jöttek. A táncparkett közepén egy férfiakból álló csoport - a "majomsziget" - állt. Azok a fiatal fiúk, idősebb agglegények vagy elvált férfiak alkották, akik kifejezetten ismerkedni jöttek.

Ha egy fiúnak megtetszett egy lány, odament, és felkérte táncolni. Közben megindult köztük a beszélgetés - és ha a felkérés többször megismétlődött, a lány pedig igent mondott rá, az általában egyértelmű jele volt annak, hogy a két fiatal közt komoly vonzalom van kibontakozóban. Ezután a fiú odakísérte a lányt a szüleihez.

Ha még nem ismerték egymást, bemutatkozott, majd engedélyt kért, hogy meglátogassa a leányzót az otthonában. Innentől kezdődött a hivatalos "udvarlás". Ha már idősebbekről volt szó, természetesen a szülőkkel való bemutatkozás elmaradt, inkább csak csatlakoztak egymás baráti körébe, és ment tovább az ismerkedés, ahogy kell.

Csalók kizárva!

Hogy miért volt ez a végtelenségig egyszerű és célszerű? Egyrészt, mert mindenki szándéka egyértelmű volt. Ha valaki megtetszett, nem kellett bonyolult haditervet kieszelni arra, hogyan állj szóba vele, csak felkérted táncolni, és kész. Ez pedig nemcsak a fiúkra volt igaz.

Miénk az egész világ, mégis magányosak vagyunk benne?

A neten ugyan 100 vagy 1000 kilométerre lakó férfiakkal/nőkkel csetelhetünk, az ismerkedés legegyszerűbb és leghasznosabb módja mégis hiányzik az életünkből. Az, hogy egy idegen férfi lazán odamehessen egy nőhöz, bemutatkozhasson és elhívhassa táncolni, vagy akár - másfajta helyen - egy kávéra.

Persze, ma is előfordulnak vágyakozó pillantások két idegen között, aztán a dolog legtöbbször ennyiben marad. Legfeljebb, miután a srác hazamegy, kiírja az internetre: "Üzenem a lánynak, aki ma az X koncerten táncolt az első sorban piros pólóban, hogy gyönyörű, és írjon rám! Légyszi, osszátok!"

Megértem a mai szingliket. Így tényleg nehéz lehet...

Nyitókép: Shutterstock