Elvárt szex? A párkapcsolat gyilkosa

A kapcsolatunk elején természetesen minden alkalmat kihasználtunk arra, hogy intim közelségbe kerüljünk, magyarul az első pár hónapban minden közös program az ágyban végződött, vagy épp ott kezdődött. Aztán jött az összeköltözés, lassan bekúsztak a hétköznapi teendők, a fáradtság, a másfajta intimitás megélése, és bizony egy héten gyakrabban bújtunk össze szex nélkül, mint azzal.

A pasim azonban egy idő után ezt megelégelte. Nekem ugyan jó volt, hogy hetente csupán kétszer voltunk úgy együtt, mivel azok hosszú és vágytól fűtött szeretkezések voltak. Van az a szólás, hogy a minőség fontosabb a mennyiségnél. Nos, a pasim másként gondolta...

A kapcsolatunkban lassan kúszott be az elvárt szex, amit az elején még bóknak vettem, hiszen, ha két és fél év eltelte után is mindennap szexelni akar velem a pasim, akkor nagyon tetszhetek még neki, ami biztonságérzetet nyújtott.

Így telt el közel egy év, aminek a végére odáig jutottam, hogy már abszolút nem volt kedvem a szexhez, de mégis minden este szét kellett tennem a lábaimat, vagy elé kellett térdelnem.Nem fenyegetett, nem bántott, egyszerűen csak kimondta, hogyha nem akarok vele lefeküdni, akkor már nem szeretem. Én azonban belefáradtam.

Egyrészt túl kiszámíthatóvá váltak az együttléteink: tudtam, hogy este, miután letusolt, jön a szex. Ezekben az együttlétekben egyre passzívabbá váltam, a végére gyakorlatilag csak letoltam a nadrágomat, vagy a gyorsabb befejezés reményében elé térdeltem.

Egyre több síkosítót használtunk, mert kicsit sem tudtam felizgulni. Az orgazmusomról már régen nem is hallottam, mert az önkielégítés nem volt megengedett. A pasim ezt egyszer igen komolyan a tudtomra is adta, amikor egyik este annyira fájt a fejem – migrén -, hogy visszautasítottam. A hatalmas hiszti, amit csapott, azt inkább nem írnám le, de a végén állt előttem álló férfiassággal, és én azt mertem neki mondani, hogy nyugodtan oldja meg magának, engem nem zavar. Huh, hát erre aztán jól megkaptam a magamét, miszerint neki nem azért van barátnője, hogy magához nyúljon, és az önkielégítés csak azoknak való, akiknek nincs párkapcsolatuk.

Ettől igazán megijedtem, de talán ez segített ahhoz, hogy elkezdjem másként látni ezt az erőltetett, napi szexet. Eszköz lennék, ami a pornót és a kézimunkát helyettesíti? Ennyi a szerepem?

Egy ideje már csak hagytam, hogy megtörténjen, de aztán elkezdtem undort érezni szex közben. Egyik este azonban nemet mondtam, amivel elkezdtem újra megtalálni az önbecsülésemet. Aznap elterveztem, miként fogom vele megbeszélni ezt a dolgot. Listát írtam a fejemben arról, hogy milyen más módokon tudom kifejezni a szerelmemet. Elpróbáltam, miként fogom meggyőzni arról, hogy ez a mindennapos szex számomra sem nem élvezetes, sem nem jó, már nem tudok izgulni, s ez elveszi a szexualitásomat. Ám, még az elejéig sem jutottam, mert ő eldöntötte, hogy szexelni fogunk. Még mindig szégyellem a dolgot. Szóval... a pasim megerőszakolt.

Nem tudom, ha ez nem történik meg, meddig hagytam volna tárgyként kezelni a testemet és a lelkemet. De így másnap összepakoltam és elhagytam. Nehéz volt újra visszatalálnom a saját szexualitásomhoz, újra megbízni egy férfiban, még terápiára is elmentem, de másfél évvel a szakításunk után úgy érzem, készen állok egy új párkapcsolatra.

„Adri" történetét Mezei Natasa jegyezte le