Egy idegen férfitől tudtam meg, hogy az életem minden darabja egy színjáték csupán

Valami megmagyarázhatatlan érzés kerít hatalmába. Mint, amikor nagyon izgul az ember. Elkezd gyorsabban verni a szívem, gombóc van a torkomban és kocsonyásak lesznek az izmaim. Kiszárad a szám. Iszom néhány korty vizet.

– És nem arról van szó – folytatja József –, hogy egyszer félrelépett, hanem viszonya van.

A hangja olyan meggyötört, hogy önkéntelenül megsajnálom.

– Nekem ő az egész életem, és... – legnagyobb megdöbbenésemre elsírja magát.

Zsebkendő után kutatok az asztalon, és amikor megtalálom, átnyújtom neki. Megtörli a szemét, és kifújja az orrát.

– Bocsánat... – suttogja.

– Nem kell bocsánatot kérnie.

– Tudja..., amikor hozzám jött..., az esküvőnk..., az volt életem legboldogabb napja. Azóta minden nap úgy keltem fel, hogy alig hiszem el, hogy ez a csodálatos nő az én feleségem. Minden nap úgy éreztem magam, mint egy gyerek, akinek teljesült az álma. Aztán kiderült, hogy minden csak hazugság volt! – keményedik meg a hangja.

Hallgatunk kicsit. Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék.

– Én nem vagyok egy szószátyár alak. Én úgy fejezem ki, hogy mennyire imádom, hogy mindent előteremtek neki. És most...

Már megint az a zavaró csend. Azt akarom, hogy bökje már ki, mit akar, hogy mi közöm nekem ehhez az egészhez!

– Nem vagyok büszke arra, amit tettem! – néz rám. – De meg kell értenie, hogy nem volt más választásom. Eleinte még azt hittem, hogy pár hét alatt lecseng az egész, aztán minden olyan lesz, mint annak előtte. Azt gondoltam, hogy én majd úgy teszek, mintha nem is tudnék róla, és kész. De amikor rájöttem, hogy beszélt ügyvéddel is, akkor megértettem, hogy ez valami egészen más.

Most már végképp össze vagyok zavarodva. Mégis, hova akar kilyukadni ez az ember?

– És akkor magánnyomozót fogadtam. Hát igen..., megfigyeltettem. Lehallgatták a telefonját, betekintettek a levelezésébe, követték, fotókat és videófelvételeket készítettek. Persze nem csak róla. Mindkettőjükről tudni akartam mindent! És pár napja megkaptam az egész paksamétát. Itt van minden ebben – ütögeti meg az ölében tartott mappát. – És én ezt nem fogom hagyni. Két napig aludni sem tudtam. Újra és újra megnéztem az összes felvételt. Kényszerítettem magam rá. Amíg már égtek a szemeim és elmosódott minden előttem... És tudja..., kiszerettem belőle. Tegnapelőtt hajnalban a konyhaasztalnál ülve. Egyszerűen csak tudtam, hogy már nem szeretem. Rááldoztam tizenhárom évet. Mindent a nevére írattam. Sérvem van, vacakol a szívem, magas a vérnyomásom. A sok munkától. Érte dolgoztam ennyit. Már dolgoznom sincs miért... És meg kell értenie, hogy tennem kell valamit. Úgyhogy minden mocskos fotót és videót közzé fogok tenni az interneten és elküldöm minden érintett fél összes ismerősének, kollégájának, barátjának, rokonának. – Szegény édesanyja – int fejével a konyha felé.

Úristen! A szám elé kapom a kezemet. Az apám?! Én meg azt hittem, hogy... De... De akkor miért velem beszél erről?

– A feleségem sem semmi, de a pasas, na, az túltesz mindenen. Nem tudom, hogy mit fog szólni az én kis drágaságom, amikor rájön, hogy az ipse, aki miatt el akart válni tőlem, több vasat is tart a tűzben, és messze nem ő az egyetlen játékszere. Hogy az a hapsi beteg! Lop, csal, hazudik, sikkaszt. Mindent tudok róla is. Meg kell értenie! Muszáj volt mindent megtudnom...

Valami feldereng bennem. Egy érzés. Néhány kósza gondolat. A férjem foltos alsónadrágja a legutóbbi utazás alkalmával. A karácsonyi party után a női parfüm illata, a hajszálak. A csipkebugyi, amiről „kiderült", hogy nekem vette... Vagyis... azt mondta... A különös telefonhívásai. Amikor álmában valami Biát kiabált és aztán másnap azt mesélte, hogy egy gyerekkori osztálytársa, hogy arról álmodott, hogy kisiskolás volt. A karmolás a vállán, amiről azt állította, hogy sportolás közben szerezte. Az eltűnt karikagyűrűje, ami meglett másnapra és azt mondta, levette az irodában, mert megcsípte valami, és bedagadt a keze. Mozaikok kergetőznek az agyamban. Rengeteg esemény, amikor úgy éreztem, hogy... És aztán meggyőztem magam, hogy képtelenség! Mert hiszen az! Ugye az?! Hiszen boldog házasságban élünk! Van két szép gyermekünk. Szeretnénk még egyet, vagy kettőt...

– Mocskos dolgokat műveltek – folytatja József. – Azt hiszem, minden érintett félnek lesz ezzel bőven dolga. El fogják veszíteni a házastársaikat, a barátaik bizalmát. A hapsi nyilván a munkahelyét is. Na, meg ugye, gazdasági bűncselekményt is elkövetett. Ccc! Mindketten el fogják veszíteni az egész életüket. És tudja, pontosan ezt szeretném. Felkészült rá, hogy belenézzen a mappába? Ebben persze csak fotók vannak és leiratok. A videók csak számítógépen vannak meg. De azokat úgyis hamarosan láthatja az interneten. Szóval? – nyújtja felém a neonzöld mappát.

Ösztönösen bólintok, miközben egyáltalán nem vagyok felkészülve és azt sem tudom, pontosan mire is kellene felkészülnöm. Óvatosan elveszem tőle a mappát és úgy nyitom ki, mintha attól félnék, hogy valami gyilkos kórt okozó fehér por fog felszállni belőle. Amikor rápillantok az első lapra, rájövök, hogy valami annál is rosszabbat tartok a kezemben. Robot üzemmódban pörgetem végig a lapokat. Mintha nem is az én kezem lenne, hanem valaki másé. Mintha nem is én nézném, hanem valaki más. Mintha én nem is léteznék. Mintha meghaltam volna. Valami valóban meg is hal bennem.

– Ki gondolta volna, hogy az én Valériám képes így összegabalyodni egy férfival és még egy nővel! – int fejével arra az oldalra, amely épp nyitva van előttem.

Zsolt. Az előbb a József telefonján látott nővel és egy másik hölggyel. Basszus! Hiszen az meg a főnöke felesége! Mindenki meztelen. Fura testhelyzetben vannak. Nem fogom fel. Látom, de nem értem. Vagyis értem. Vagy az nem én vagyok, aki érti? Olyan távoli, elmosódott minden.

– Nos – néz az órájára József –, néhány perce már ki is mentek a levelek a csatolmányokkal, tudja, videók, fotók és kikerült minden az internetre is. – Szerettem volna, ha tőlem tudja meg, és nem ott szembesül vele. Maga nagyszerű asszony! Nem ezt érdemli a férjétől. Sajnálom – hajtja le a fejét.

Ebben a pillanatban megszólal a telefonom, s ahogy rápillantok, látom, hogy a legjobb barátnőm, Barbi keres. Kinyomom a hívást. Felvillan a képernyő. Üzenetek. Barátoktól. A fotók. Zsoltról és Valiról. Videók. Kétségbeesett sorok. Megint csörög a telefonom. Zsolt főnöke az. Azt sem veszem fel.

– Megérdemli, hogy eltakarítsák a szemetet az életéből, és tisztán, igazi szeretetben élhessen, e mocskos gazember nélkül – áll fel József. – Remélem, amikor már szép élete lesz valaki olyan oldalán, aki megbecsüli, akkor már nem haraggal fog rám gondolni.

Miközben őt hallgatom kezemben a telefonnal, látom, ahogy Zsolt élete másodpercről másodpercre nullázódik le. Darabokra hullik, majd pedig el fog tűnni a süllyesztőben. Örökre!

– Ha szüksége van rá, fizetem a válóperes ügyvédjét. Ő a legjobb – csúsztat egy kártyát az asztalra.

– Igen..., köszönöm, szükségem van rá – nyögöm, de nem tudom levenni a szemem a képernyőről, és az a legfurcsább, hogy valamiféle elégtételt érzek

1. rész: A férjem külföldön, én itthon a gyerekekkel - egyikünknek sem könnyű

2. rész: "Azt hittem, egy házas nővel könnyebb dolga van az embernek, mert nem lesz olyan tapadós"

3. rész: "Tudod, a férfiaknak vannak szükségleteik, amiket a gyerekek mellett sem szabad háttérbe szorítani"

4. rész: Kizárt, hogy valaha a gyerekem közelébe engedjem ezt a fruskát!

Bucsi Mariann további novelláit itt találod.

Nyitókép: Shutterstock